Budapest, 1987. (25. évfolyam)

5. szám május - Seregi Lászlóő: A Taurus

NAGY MÚLTÚ GYÁRAK mondom neki, és meg is teszem a szükséges intézkedéseket. — Nagy a rotáció ön körül? — Elég nagy, de ebbe belejátszik az is, hogy négy éve generációs váltás ment végbe nálunk, egy nagy nemzedék nyugdíjba vonult. Visszatérve: döntéseimet alapos mérlegelés szokta megelőzni. Ebbe még az is belefér, hogy „pihentetek" embereket egy-egy kevésbé fontos beosztásban, majd később egy magasabba állítok megint. Erre azért is szükség van, mert képtelenség ugyanazt a feladatot évtizedeken át egyforma lelkesedéssel és egyformán magas színvonalon ellátni. Szerintem az az egészséges, ha 8-10 évente munkakört vált az ember. — Már megbocsásson, de egyszer többek füle hallatára kijelentette, hogy egy vezetőnek, egy első számú vezetőnek legfeljebb tizenöt éve van ugyanabban a beosztásban. Ehhez képest 12 éve igazgatja a Taurus ügyeit. Még három év... Vagy magára nézve nem tartja érvényesnek előbbi tételét? — Természetesen én sem vagyok kivétel. Engem 1985-ben öt évre választottak meg, 1990-ben jár le a megbízatásom. Gondolom, nem kell bizonygatnom, mennyire szeretem a céget, de tudom, érzem, nekem is váltásra van szükségem. Már csak az egészségem érdekében is, hogy a magánéletemről ne is beszéljek. ugyanis nincs szebb feladat, mint élére állni egy efféle mentőakciónak. Itt újra érezném a nagy tétet, divatos kifejezéssel élve: a kihívást. És másik elképzelésem, hogy tanítanék. Szívesen megosztanám tapasztalataimat egyetemistákkal, leendő vezetőkkel. És hát az is foglalkoztat, hogy leírjam, hogy dolgozott a huszadik század utolsó harmadában Magyarországon egy iparvállalat vezérigazgatója. Sajnos ez is csak távlati terv, ma még nincs időm a múlttal foglalkozni. Teljesen leköt a jelen. — Úgy hallom, a Taurus felett is beborulóban az ég. Annál is inkább, mert — ahogy említette — az utóbbi években nem tudtak megfelelő ütemben fejleszteni, beruházni. Most mi lesz? Bírják-e majd a versenyt a nagy nemzetközi cégekkel, amelyek — azt rebesgetik — frontális támadásra készülnek a Taurus elten is. Kempingcikkeiknek már nem is igen van keletje... — Még szerencse, hogy nem abból élünk. Gyártjuk, mert igény van rá, de nem ez a legkifizetődőbb termékcsoportunk. És hogy visszasüllyedhetünk a középszerűségbe? Ez a veszély nem fenyegeti a Taurust. Fellélegzésünk oka és neve: Világbank. Ha nem sikerült volna kapcsolódnunk a Világbank által támogatott szerkezetátalakítási programhoz, hát, bizony, nem volna sok okunk a derűlátásra. A Világbank, megvizsgálva tevékenységünket, termékszerkezetünket, szervezeti felépítésünket, fejlesztési terveinket, alkalmasnak talált bennünket a támogatásra Az életemet teljesen kitölti a Taurus. Csak az önművelés, az, hogy naprakész információim legyenek az iparág fejleményeiről, heti negyven órámat viszi el. Enélkül nem boldogulhatnék, ezek az ismeretek számomra nélkülözhetetlenek. A többi idő meg, ugye, az operatív és egyéb ügyek elintézésére megy el. Nem titkolom, már nem járok moziba, színházba, képtelen vagyok kikapcsolódni, semmi sem tudja igazából elterelni figyelmemet a vállati ügyekről. Ha szabadságon vagyok, akkor sem tudok elszakadni a Kerepesi úttól. Sajnos ez van. — Mégis, ha abban a helyzetben lennék, hogy teljesíthetném a kívánságát, milyen munkát választana a mostani helyett? — Ezen nem kell hosszasabban gondolkodnom, mert két feladat elég régen foglalkoztat. Először is, szívesen vállalnék kormánybiztosságot olyan cégnél, amelynek megrekedt a szekere. Szerintem Egyébként csaknem véletlenül, saját kezdeményezésünkre kerültünk be ebbe a programba is. A Világbank, megvizsgálva tevékenységünket, fejlesztési terveinket, alkalmasnak talált bennünket a támogatásra. Ha minden igaz, a kormány még ebben az évben megköti a gumiipar szerkezetátalakítási programjának hitelszerződését a Világbankkal, és a vállalat megkezdheti fejlesztéseit. — Mire kérték a pénzt? — Termékszerkezetünk megújítására, amellyel egyidejűleg megújul szervezeti felépítésünk is. Ehhez kapcsolódóan teljeskörűen kiépül számítógépes vezetési információs rendszerünk. Három év múlva, ha minden elképzelésünk szerint alakul, már nem az egyes gyárak, hanem az egyes gyártmányok termelik meg és hordozzák az üzleti hasznot. Minden cikk afféle nyereségközponttá válik. Ezzel párhuzamosan a nagyvállalaton belül sok kisvállalkozás jön létre, fogalmazhatunk úgy is: valamennyi termékünk egy-egy kisvállalkozással lesz azonos. Miközben a vállalati központ minimálisra zsugorodik. Termékeink ügyeit a termékfelelősök fogják majd össze, akiknek az lesz a feladatuk, hogy piactól piacig nyomon kísérjék a gyártást és az értékesítést. így mérhetővé válik nemcsak a gyártmány, hanem az ő működésük eredményessége is. Meggyőződésem, hogy ezek a változtatások végül is lehetővé teszik, hogy a Taurus megőrizze helyét a világpiacon, sőt, erősítse is pozícióit. — És mi lesz a belföldi piaccal? Erről eddig egy szót sem ejtett!? Olvastam valahol, hogy a Taurus — enyhén szólva — elhanyagolja belföldi kötelezettségeit, számára nem üzlet a közlekedési vállalatok igényeit kielégíteni... — Ez így nem egészen fedi a valóságot. Már csak azért sem, mert nincs is belföldi ellátási kötelezettségünk, noha az igények 75 százalékának kielégítéséről mi gondoskodunk. Nem vitás, néhány termékünkből hiány van, leginkább acélradiál abroncsból. De erre csak azt felelhetem, hogy meg van kötve a kezünk. A felvett hitelek miatt exportálnunk kell. A belföldi ellátás csak akkor javulhatna, ha bővülnének kapacitásaink. Ehhez meg, ugye, pénz kell. Megpróbáltuk partnereinket rábeszélni, hogy szálljanak be az üzletbe, hiszen kölcsönös az érdek, de ettől mereven elzárkóztak. És tudja, hogy miért? — Mert nincs pénzük, gondolom! — Ez az egyik érv, de nem a legnyomósabb. Egyszerűen az a baj, hogy mindenki a direkt exportban érdekelt, maga szeretné termékeit közvetlenül eladni. A kooperáció számára nem kifizetődő. Csak példaként: az Ikarus buszai vetekedhetnének a világmárkákkal, ha partnerei a legjobb színvonalú részegységeiket bocsátanák a rendelkezésükre. De, mondom, ez nem érdekük. Ehelyett maguk exportálnak, a csúcsminőség így nem az Ikarushoz kerül... Egyelőre ezt a kérdést sem tudjuk megfelelően kezelni, noha az idő sürget. Annál is inkább, mert egyértelmű: a világpiac nem részekben gondolkodik, hanem egészben. Egyébként ezt a véleményemet is sokszor és sok helyütt elmondtam már, de semmi sem változott. — Ez hogy lehet? Hisz ön egy sor igen tekintélyes testület tagja!? Erről jut az eszembe: nem vállal túl sokat? — Csak két testület munkájában veszek részt: a Budapesti Pártbizottság Végrehajtó Bizottságáéban és a Kereskedelmi Kamaráéban, amelynek egyik alelnöke vagyok. Ezekben a bizottságokban rendszeresen tevékenykedem. Emellett, tényleg sok felkérést kapok, de általában csak azokat fogadom el, amelyek a vállalat számára hasznosak. — Mondja, miről beszélgessünk még: pénz, művészeti élet, gyereknevelés, szociálpolitika? — Az időről. Magánál hány óra van? SEREGI LÁSZLÓ 20