Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - P. Szabó Ernő: Városszépítők '87

tékes épületüveget. E munka alapját dr. Szűcs Endre katalógusa jelenti; a több évtizedes munka alapján létrejött listát az egyesület rendelkezésére bocsátotta. Ahhoz, hogy az összes csoport tevékenységéről akár csak megközelítő teljességgel beszámoljunk, újra kellene közölnünk az elnökség írásos jelentését. Egyegy mozzanat kiragadása is rámutathat azonban arra, hogy mi foglalkoztatta az elmúlt két évben az egyes csoportokat. Az 1985 végén alakult városfejlesztési és gazdasági munkacsoport tagjai például havonta tartott találkozóikon elsősorban előadásokat hallgattak, s a közlekedési csoporttal közösen vitát rendeztek a Normafa környékének rendezési tervéről, a margitszigeti szállodaépítési programról. A környezetvédők foglalkoztak a budai zöldterület helyzetével, részt vettek a XII. kerületben és a Városligetben a rendezési tervek készítése előtti terepbejárásokon. Egy nagy harcot is megvívtak — bár kérdéses, hogy az ügyet nekik kellett-e megoldaniuk —: nyilvánosan tiltakoztak az ellen, hogy egy kemping a Tücsök-völgyben, természetvédelmi területen, közterületet bekebelezve terjeszkedjen. A küzdelem eredményeként a kempingnek eredeti határai közé kellett visszavonulnia. Mint a mesében, mondanánk, ha nem tudnánk, hogy azért az ellenfél gyöngébb, mint a hétfejű sárkány, s ha nem kellene tudomásul vennünk, hogy a csoport másik, sokkal sikeresebbnek ígérkező akciója, a Váci utca virágosítása nem sikerült igazán. A közlekedési csoport tagjainak — s velük együtt nekünk is — azt kellett tudomásul venniük, hogy a Budapesten fellelhető hat favázas villamosból kettőt a Filmgyár novemberben egy forgatás során összetört. Persze nem a gyár, hanem az emberek törték össze a kocsikat. Éppen ezért merül fel a kérdés, hogy nem túl kockázatos dolog-e két öreg villamost a tervezett zuglói történeti kiállítás keretében kihelyezni közterületre? Nem volt eseménytelen az elmúlt két évben a többi csoport élete sem. A panteoncsoport elkészítette négy budapesti temető térképét, s újabb sírkertek értékeinek kutatását kezdte el. A portálcsoport régi, művészi értékű üzletportálok felkutatásán, jegyzékbe vételén fáradozik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Városszépítő Egyesület néhány csoportja a nagy vállalkozások korát éli. A portálok, értékes síremlékek felkutatása mellett főként a szobrok és az épületek között búvárkodtak az elmúlt két évben. A szobrok összegyűjtését Rajna György vezetésével végzi egy csoport. Hiánypótló munkáról van szó, hiszen, ahogyan a csoport vezetője megfogalmazza, a néhány, egyébként is régen megjelent ilyen jellegű kiadvány anyaga távolról sem teljes. Ő maga évtizedek óta végzi a gyűjtőmunkát, társaival most arra vállalkozott, hogy a közterületen álló szobrokról, plasztikai díszű emléktáblákról, árvízi táblákról adjanak pontos képet, s közben módszertani útmutatással is szolgáljanak a hasonló vállalkozásokhoz. A feladat nagyságára jellemző, hogy a szobrok katalógusa 2370 tételt tartalmaz, annak ellenére, hogy ez a kötet sem az épületdíszítő plasztikákat, sem a közterületen, de zárt térben, épületek belsejében található műveket nem tartalmazza. A következő időszakot ezek összegyűjtésére szánják. Előbb azonban az első kötetnek kell megjelennie, s erre — mivel a kéziraton már az utolsó simításokat végzik az egyesület új, Bástya utcai székházában —, remélhetőleg, még ebben az évben sor kerül. Nagy fába vágta fejszéjét a fotós csoport is: az elmúlt két évben a Belső-Józsefváros és a Belső-Ferencváros történetét dolgozta fel. Ahogyan Mészáros György, a csoport egyik szervezője mondja, a nehezebb feladatot a Józsefváros jelentette, kiemelkedő jelentőségű épületeihez többször is vissza kellett térni. A terület 416 házát 227 egyesületi tag fotózta; 4996 képet adtak le, az épületek történeti leírásából 364 oldalas könyv jött össze. A képanyagból 1985-ben az Ernst Múzeumban rendeztek kiállítást. A Belső-Ferencváros 301 házáról 157 fotós 3786 képet készített, erről 500 oldalas könyv jelent meg. Az akció eredményét az Iparművészeti Múzeumban tették közszemlére. Ez a munka, természetesen, a közgyűlés után is folytatódik. Ezúttal a Lipótváros kerül terítékre. Becserkészése a korábbiaknál is nagyobb feladat lesz, hiszen szinte az összes kormányzati épület, a pénzügyi élet, kereskedelmi központok kaptak itt helyet. Az Országház, az MTA, a Vigadó, a volt Tőzsdepalota, a Kúria... Mindenesetre, ha ezzel a területtel is elkészül a csoport, a pesti oldal jelentős részének a feldolgozásával végzett; a VI., VII., VIII., IX. kerület belső részeinek, a Kis- és a Nagykörút között fekvő épületek, valamint a Népköztársaság úti házak értékeiről, állapotáról festenek képet. A múlt és a jelen értékei, a ma tervei, kis és nagy ügyek, szobrok, terek, épületek... Az egyesület közgyűlésén sok — és sokfajta — kérdés került napirendre. Ezeknek csak egy részét lehetett ott, helyben megválaszolni, nagyobbik részükre a következő időszak munkája, felel. Hogyan tovább a múltját őrző, egyben a jelen és a belátható jövő igényeinek kielégítésére törekvő Budapestért? A kérdés Dalmy Tibor, az egyesület új elnöke számára csak e tisztségében jelent újdonságot. Hiszen a Fővárosi Mélyépítési Tervező Intézet műszaki igazgatóhelyetteseként, tervezőként, kormánybiztosként már meg kellett válaszolnia néhányszor. Egyesületi tisztségét még csak néhány hete tölti be, ez alatt az idő alatt egyszer tartott ülést az elnökség. Ekkor elsősorban a közgyűlésen felvetődött kérdésekkel foglalkoztak. Jó néhányat különböző intézményekhez továbbítanak, másokat az egyesületen belül tanulmányoznak. Felvetődött például az a gondolat, hogy a felszabadulás 50. évfordulójára a Népligetben kertészeti kiállítást kellene kialakítani. Nos, e kérdésben az egyesület is elkészíti a maga dokumentációját. Az egyesület egvi'- fontos célkitűzése: a realitá jén maradni. A kisebb ügyekben megoldani mindent, amit lelkesedéssel, a szűkös anyagi eszközökből meg lehet oldani, s emellett néhány nagy ügyet végigvinni. Figyelmeztetni, közvetíteni viszont minden ügyben lehet, s az egyesület vállalja ezt a szerepet. A maga részéről mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a lakosság és a hivatalok közötti párbeszéd egyre tartalmasabb legyen. Emellett — s ezt az eddigi munka, kiadványok sora is jelzi — maga is komoly szellemi értékeket igyekszik letenni az asztalra. Programnak ez igazán nem kevés. Természetesen nem várhatunk csodákat, mesebeli fordulatokat. A mesét azonban már néhány bekezdéssel feljebb is említettem, s erről a város barátainak akár Andersen, a nagy mesemondó is eszébe juthat, aki Pest-Budáról egyszerre festett mesébe illő és nagyon is realisztikus képet. „Micsoda kilátás! — kiáltott fel a Duna partján állva. — De hogyan is lehetne ezt szavakkal lefesteni? Hogy volna érzékelhető a napfény, amely beragyogta a szemünk elé táruló látványt! A pesti épületsor, a part mentén, mintha palota állna palota mellett, milyen élet és mozgalmasság! Magyar gavallérok, kereskedők, görögök és zsidók, katonák és parasztok csak úgy tolonganak..." Andersen urat a város és az ember, a természeti szépség és a tömeg nyüzsgése, az élet láthatóan egyformán érdekelte. Száznegyven év múltán, a városszépítők közgyűlése után úgy tűnik, hogy e fogalmak ma is elválaszthatatlanok egymástól. P. SZABÓ ERNŐ ,16