Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Toronyóra lánccal

Toronyóra lánccal Bizonyára sokszor elemezték már a lakótelep kifejezést, amely azt is érzékelteti: a város sajátos tulajdonságokkal rendelkező egy­sége. Lakóterület, azaz lényegében egyetlen funkciónak igyekszik megfelelni, akkor is, ha bizonyos egyéb szolgáltatásokat — keres­kedelem, oktatás — is nyújt. Másrészt telep, tehát nem szervesen, hosszú időn keresztül kialakult városrész, hanem egyetlen elgon­dolás — telepítés — eredménye. A lakótelepek, úgy tűnik, manap­ság nélkülözhetetlenek, de az is bizonyos, ezeken a területeken sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni, mint máshol, hogy a környezet otthonossá, esztétikussá váljon. Atöbb funkciójú területeken az épületek, utcák, terek célsze­rű megformáltsága eleve biz­tosítja a változatosságot, amit alaposan fölerősít az időbeli átalakulások sora. Naponta megújuló örömmel me­gyek fel például a HEV-végállomásról a Batthyány térre, hiszen kevés változato­sabb épületegyüttese van a városnak, mint az itteni. Tizennyolcadik századi fo­gadó, barokk templom és kolostorépület, múlt századi vásárcsarnok — hatásukra, mondhatni, élővé válik az általuk határolt tér. Amíg azonban a HÉV a Batthyány tér­re ér, elzakatol velünk az óbudai szalag­házak előtt. E házak előtt is tér van, ame­lyet a mai facsemeték tiz-tizenöt év múlva talán elviselhető látvánnyá tesznek, de emberszabásúvá soha. A szalagházak mö­gött található az a galéria, amelynek kiál­lítása kapcsán a különböző terek minősé­géről, díszítésük lehetőségeiről elgondol­kodhat a városjáró, kiállításlátogató em­ber. Hat budapesti lakótelep köztereinek díszítésére írt ki pályázatot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, valamint a Bu­dapest Galéria. E pályázat anyagát láthat­juk a Lajos utcai kiállítóteremben. SZOBROK, TEREK, VAZLATOK Makettek, gipszvázlatok, tervrajzok — ötven művész mintegy százhúsz pályamű­ve. Ezek, ahogyan az értékelő lektorátusi határozat megfogalmazza: megfeleltek a pályázati feltételeknek. A részletes pályá­zati kiírás és a művek szembesítésére, saj­nos, nincs módunk, így csupán arra a ne­hezen körülhatárolható fogalomra va­gyunk utalva, amelyet a lektorátus állás­foglalása használ: a feladat hat budapesti lakótelep komplex képzőművészeti díszí­tése volt. A hat lakótelep a következő: a káposz­tásmegyeri, gazdagréti, újpalotai, Sallai úti, Vágóhíd utcai, Erdősor utcai. Eltérő nagyságú, készültségi állapotban lévő, il­letve már kész együttesekről van szó, kü­lönböző építészeti értékekről. Egyben azonban közösek: nem annyira díszíteni kell itt a tereket, mint inkább a szobrászat sajátos eszközeivel megszervezni. A szo­bor mint dísz, amúgy sem szerencsés meg­fogalmazás, az elmúlt negyven évben (s persze korábban is) túlságosan is sok álló leány, ülő fiú, fekvő női akt, lépő alak ke­rült a közterekre díszítő szobor gyanánt. Ezeket a hatvanas-hetvenes években a másik véglet megjelenése követte: a non­figuratív plasztika mint díszítő elem. Or­szágszerte az a gyakorlat alakult ki, hogy a városok legjelentősebb pontjaira törté­nelmi emlékművek, portrék, plasztikai ér­tékkel valóban rendelkező művek kerül­tek, a centrumtól távolodva (szükségsze­rűen a lakótelep-övezetbe érve) a szobrá­szati minőséget és a térszervező erőt ille­tően egyre csökkenő értékű alkotásokat helyeztek el. Nos — essünk túl rajta — erről a kiállí­tásról sem hiányoztak a különféle pózok­ba dermedt női aktok, torzók, játszó kis­fiúk, bárányos, kutyás figurák s az olyan nonfiguratív plasztikák sem, amelyek akár a gömb, akár a négyzet felosztásá­val, akár a természeti formák rusztikussá­gával kívántak hatni, de nem árultak el túl nagy invenciót. Ez, persze, minden pá­lyázaton így van, s ha a gyöngék mellett akad elegendő jó mű, kár lenne sokáig sajnálkozni. Az már nagyobb baj, hogy a Vágóhíd utcai és a Sallai úti lakótelep alig-alig mozgatta meg a szobrászok kép­zeletét. Viszonylag kevesen célozták meg az újpalotai és az Erdősor utcai terek hu­manizálását is, ezek között azonban Seregi József: Zsuzsanna-kút 17

Next

/
Thumbnails
Contents