Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Kiss Károly: Hídtörténelem

Hídtörténelem Budapest településelődei elsősorban a kitűnő közlekedési és úthálózati adottságok következtében alakultak ki. Itt találkoztak a keletről nyugatra vezető ősi utak, átvágva az Észak- és Dél-Európa tájait összekötő Dunát, a térség legjobb és legnagyobb országútját. A szigetekkel tagolt szakaszok, valamint a keskenyebb folyómeder Budapest területén mindig kitűnő átkelési lehetőségeket kínáltak a Dunán már az őskorban is. Tudjuk, hogy az ókorban révek működtek ott, ahol most egy-egy Duna-híd köti össze a partokat. A rómaiak a mai Árpád hídtól kissé lejjebb és a Gellért-hegynél keltek át a Dunán. A Szentendreisziget alatt volt a honfoglaló magyarok által is használt megyeri rév; a felhévízi-jenői rév a Margitsziget érintésével kötötte össze a partokat. Ezek az átkelőhelyek a középkorban is megfeleltek a célnak, s jelentőségüket nem egy történeti kútfő tanúsítja. Tudjuk, például, hogy 1046-ban a pesti révnél csaptak össze a pogány és keresztény magyarok; Salamon király Mogyoródra vonuló csapatai 1074-ben ugyancsak itt keltek át a Dunán. Ugyanakkor a Csepel-szigetet is állandó átkelőhelyen lehetett elérni. Az első repülőhíd, más néven lengőkomp, föltehetőleg 1688 után kezdte meg működését Pest és Buda között; Mikovinyi Sámuel 1749-ben készített térképe szerint a mai Erzsébet híd helyén volt, később, az 1770-es években följebb helyezték, s nagyjából a mai Lánchíd vonalában szelte át a Dunát. Egykori följegyzések szerint háromnégy lovas szekér, valamint háromszáz ember fért el rajta. Kezdetben a két város működtette; de a XVIII. század közepén a megnövekedett forgalmat már nem tudta lebonyolítani, s feladatát ezután egy hajóhíd látta el. Hajóhíd korábban is létezett a két város között. Szűkszavú adatok szólnak a Zsigmond király korában épült hajóhídról, amely a Gellért-hegy és a Várhegy közötti pesti révnél állott. A török megszállás idején Szokollu Musztafa pasa építtetett a két város között hajóhidat, amely 1686-ban teljesen elpusztult, s a helyébe emelt újabb építmény csak igen rövid ideig működött. Nyolcvan év múltán ismét fölállították, s a királyi kamara felügyelete alatt a két város kezelésében töltötte be hivatását. A 43 hajón elhelyezett építmény szélessége csaknem 9 méter, ív alakú hossza 445 méter volt. A part melletti elemeket a hajóforgalom biztosítása érdekében bármikor szétnyithatták. A hajóhidat decemberben szétszedték, és darabjait a hídpajtában helyezték el, majd a jégzajlás megszűnése után ismét összeállították. A pest-budai hajóhíd csakhamar elavult. Korlátozott teherbírása, valamint az időjárási és vízállási viszonyoktól való függősége, nemkülönben a megélénkülő dunai hajóforgalom következtében mind alkalmatlanabbá vált arra, hogy megfeleljen a gyorsan fejlődő közlekedés igényeinek. A hídon gyakoriak voltak a balesetek, az építmény többször elpusztult a hirtelen lezúduló árvizekben. Utolsó változatát 1832-ben építették újjá, s 1849-ig kötötte össze a város pontjait. A két várost egybefűző állandó híd első elképzelése ugyancsak Zsigmond királytól származik, ennek tervét Mátyás király is elkészíttette. Fölépítése a mohácsi bukást követő századokban feledésbe merült, csak II. József nagyratörő tervei között szerepelt ismét. Campiller linzi mérnök négy kőpilléren nyugvó, faíves hidat tervezett, s modelljét 1819-ben mutatta be; ezt követte Brunei Marc Isambard francia mérnök négy mederpilléres pest-budai lánchídterve, ehhez hasonlított Győri Sándor 1832-ben fogant elképzelése; Vásárhelyi Pál folyamszabályozó mérnök jelentős elgondolása a londoni Tower-hídhoz hasonló, felnyitható állandó hidat vázolt föl. Az első fölépült állandó híd terve az angol Tierney William Clark Lánchídja, amelynek építését az 1836. évi XXXVI. tc. határozta el. Előzménye: az 1832-ben Széchenyi István kezdeményezésével alakult Hídegylet munkássága. Az építési munkálatokat az ugyancsak angol Adam Clark irányításával 1839-ben kezdték el, alapköveit 1842. augusztus 22-én rakták le, s a hidat 1849. november 20-án adták át a forgalomnak. A második Duna-híd építését az 1870. évi X. tc. szentesítette, s a meghirdetett nemzetközi pályázaton a francia Ernest Gouin mérnök tervét fogadták el. A Margit híd megépítését is franciákra, pontosabban, a Société de Construcion des Battignoles vállalatra bízták. A híd 1872-76 között épült, költsége ötmillió forint volt. A két pillért ékesítő szobrok Thabard francia díszítőszobrász művei. A Déli összekötő vasúti híd tervének első változatát, Feketeházy János elgondolása alapján, ugyancsak francia cégek készítették 1873-76 között, de a fokozott terhelés és a nagyarányú rozsdásodás miatt 1909-13 között átépítették. Budapest negyedik hídja, az egykori Ferenc József híd; építését az 1893. évi XIV. tc. rendelte el. Feketeházy János pályaterve alapján, Czekelius Aurél és Nagy Virgil építészeti tervezésében 1894. szeptember 1-től 1896. október 4-ig építették a két mederpilléren nyugvó, háromnyílású, konzolosrácsozatos szerkezetű vashidat. Kevéssel ezután, 1896. november 3-án adták át rendeltetésének az Északi összekötő vasúti hidat, amely az egykori Budapest-Esztergom Helyiérdekű Vasút megbízásából, az olasz Fontetti Marsaglia et Co., valamint a livornói Societa Nazionale delle Officine di Savigliani cég vállalkozásában két év alatt épült fel. Az Erzsébet híd építését 1892-ben határozták el. Elvetve a pályázat díjnyertes tervét, Czekelius Aurél és Khrendl Antal kapott az új tervre megbízatást, amelynek Nagy Virgil építész volt a tervezője. A munkálatok 1897-ben kezdődtek el, s a hidat 1903. október 4-én adták át a forgalomnak. A Boráros téri híd építéséről az 1931. évi XIII. tc. rendelkezett. Mihailich Győző második díjat nyert pályamunkájának többszöri módosításával, Álgyai Hubert Pál terve szerint 1933-1937 között építették meg, s fölavatásakor a hidat Horthy Miklósról nevezték el. Budapest nyolcadik hídja az Árpád híd. Fölépítését a óbudaiak már a múlt században szorgalmazták, de csak 1908-ban határozták el a városatyák. Krúdy Gyula írásaiban is megőrződött, mily sokáig tartottak az Óbudát Angyalfölddel összekötő híd körüli huzavonák. Az első világháború tovább késleltette az új híd megszületését, olyannyira, hogy a tervpályázatot csak 1930-ban írták ki. Kossalka Jánost 1932-ben bízták meg a többször módosított terv megvalósításával, miután a hídtengely elhelyezése sok vitára adott okot. Építése 1939-ben kezdődött el, majd a háború alatt abbamaradt; 1949 és 1950 között fél szélességében készült el a közben Sztálinról elnevezett híd. Végső arculatát 1982-ben nyerte el az Árpád híd. A Pestet és Budát összekötő hét Duna-hidat 1944. december 24. és 1945. január 18. között a német hadvezetés parancsára felrobbantották. Újjáépítésük 1945-ben kezdődött el, s az Erzsébet híd fölavatásával fejeződött be. Érdemes megemlíteni, hogy az 1942-ben bizalmasan közreadott és kezelt Tanulmány Nagy-Budapestről című munka további három új Dunahíd fölépítését tervezte. Ezek az elképzelések többé-kevésbé azonosak a most közkézen forgó és vitatott távlati tervekkel. K. K.