Budapest, 1987. (25. évfolyam)
1. szám január - Oszlay István: A Váci utca „folytatása”
Az új ,,kecskeméti kapu" A Kálvin tér csaknem „őskori" foghíjai közül a Kecskeméti utca torkolata, remélhetőleg, a közeljövőben beépül: a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat szállodát terveztetett ide a Középülettervező Intézettel; felelős építésztervező Csontos Csaba. A Pannónia gazdasági számításai szerint a befektetés akkor térül meg adott időn belül, ha a szálloda legalább 400 szobával épül. Ekkora szobaszámmal azonban a környezetbe illeszkedő épület — magasságát és tömegét tekintve — ezen a helyen csak a Kecskeméti utca mindkét torkolati telkének egyidejű beépítésével valósítható meg. Ez — tudniillik a két telek egyidejű beépítése — a városkép helyreállítása szempontjából is kívánatos. így — a tervek szerint — a szálloda Kálvin téri szárnyában 150, Múzeum körúti épületrészében pedig 250 szoba lesz. Építészeti eszközökkel úgy szolgálják ezt az „érdekegyeztetést", hogy a Múzeum körút és a Kálvin tér épületvonulatának beépítési magasságait, tetősíkjait „vezetik" tovább. A homlokzatok megszerkesztésében a Belváros legszebb épületeinek tagolási rendjét követik. A beépítésben az áthidalás, a Kecskeméti utca feletti „híd" a szállodaszárnyakat köti össze, helyzeténél fogva emlékeztet arra, hogy egykor itt állt Pest városának Kecskeméti kapuja. A szálloda főbejárata a Kecskeméti utcai fronton lesz, s a Múzeum körúti szárny homlokzata előtt tudnak kialakítani olyan előteret, amely a meglévő taxiállomás megtartása mellett képes „befogadni" a vendégek autóbuszait, autóit. A vendégek mozgólépcsőn jutnak majd az első emeletre, az áthidalás szintjére, a hallba, a recepcióhoz, ahová a reggeliző-éttermet is helyezték. Mindkét szárny földszintjén — sőt, a Kálvin téri épületrész félemeletén is — olyan üzletek és vendéglátóhelyek számára biztosítottak területet, amelyek a főváros közönségét is szolgálják. A szállodával egy időben beépítik a Magyar utca torkolatához közeli foghíjtelket is. Ide 180 személygépkocsi tárolására autófelvonóval működő parkolóházat terveztek; s ugyanitt a földszinten lesz a fedett — zárt gépkocsi-rakodótérrel — a szálloda gazdasági bejárata, ahonnan minden áru a pincében levő raktárakba kerül. P Korábban voltak olyan elképzelések, hogy a munkát a Váci utca déli szakaszán folytatják, mert a Váci utca és a Molnár utca közötti tömbök is, pestiesen szólva, totálkárosak. Itt található a déli rész három neuralgikus pontja, amelyeknek rekonstrukciója minden eddigi tervben szerepelt, csupán más sorrendben. Érdemes megemlíteni, hogy a 70-es évek elején volt olyan terv — tehát nemcsak elképzelés! —, hogy a Váci utca és a Molnár utca közötti részen végig lebontjáka házakat, de a „kieső" hatalmas lakásszámot nem tudták miből pótolni — így maradt meg az ősöreg Pestnek ez a „szelete". Preisich Gábor mondotta a pályadíjak átadásakor, hogy a rendezési tervek nem azt jelentik, hogy az ember dózerral nekimegy a régi házsoroknak, és mindent leborotvál, hanem hogy valamennyi intézkedés az értékek megőrzésének szellemében foganjon, és akkor szinte észrevétlenül, tíz vagy húsz év múlva olyan lesz a környék, a város, amilyennek lakói szeretnék. A kerület érvényben lévő általános rendezési terve jó, bizonyítja, hogy a mostani pályázati tervekben javasolt elképzelések sem ütköztek annak alapkoncepciójával, sőt, a tennivalók területén megerősítették azt. Természetesen számtalan új ötletet, sok színt hoztak a kerületrész megújításához. A 34-es és a 35-ös tömb egymás mellett, vagyis a Kecskeméti utca—Képíró utca—Bástya utca—Királyi Pál utca által határolt területen van. A tervek szerint mindkét tömbnek, illetve az említett 55-ös tömbnek is el kell készülnie 1990 végére. Ez alapos együttműködést követel a tanács műszaki osztálya és lakásosztálya, valamint az IKV között mind az előkészítésben, mind a lebonyolításban. A tervpályázat első két helyezettje vállalhatja a kiviteli tervek készítését is (ma már nem „alantas" munka az ilyesmi a vezető építésztervezők számára sem, sőt!...). Részt vesz a tömbrehabilitáció tervezésében a Középülettervező Intézet is, melynek egyik kollektívája IV. díjat nyert a pályázaton, továbbá az intézet tervei szerint építik meg a Kálvin téri szállodát. A kiviteli tervek készítőinek rendelkezésére állnak a díjazott pályaművek a zsűri részletes értékelésével és javaslatával, adaptálhatják a legjobb terveket, testre — a tömbökre — szabhatják az elképzeléseket. Egy városrész átépítése, rehabilitációja csak fokozatosan valósítható meg, a déli rész befejezése is jóval túlnyúlik az ezredfordulón. A terv koncepciója azonban állandó, amihez — az anyagi lehetőségek függvényében — hozzá lehet igazítani a mindenkori követelményeket, megvalósítani a ma még merésznek és költségesnek tűnő álmokat is. Erre „tart" tehát a Váci utca, lesz folytatása, s remélem — ez mintegy jelkép is lehet —, a Váci utca déli szakaszán is ültetnek fákat, talán éppen platánokat, a megújhodott Váci utca északi felének „záróképéhez" hasonlóan. OSZLAY ISTVÁN 12