Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Nemeskürty István: Az utolsó tíz év

Buda ostroma. 1541. E. Schön fametszete fetrengés, földre roskadás. Hatszázan végezték ilyes mód. Akkor a hármat, mind a zászlóst, őket is csak előveszik, fejjel lefele mindegyik, karókat döfködnek a földbe, nyögnek szegények, felkötözve, kínlódásuk a cölöpön a török szultánnak öröm, akkor aztán egy janicsárral lelöveti őket, nyilával. Istentől jöjjön szent kegyelmünk, hogy ilyen rút halált ne leljünk, hisz ez a zsarnok, ez a véreb kútfeje minden hitszegésnek. Föl hát, föl, német fejedelmek, egymástól kapjunk segedelmet, lovag-mód vívjunk jó csatát, hogy megvédhessük a hazát. Bizony, össze kell tartanunk, vagy a török lesz zsarnokunk, kiirt minket, véletek együtt, hogy nemzetségünk is feledjük; tétlen így nem várhatja sorsát, ha élni akar, Németország! A pogánynak nagy kedve volna, hogy a keresztényt kaszabolja, a szultán hatalomra éhes, hadra villogó kardja véres, végzetet hozna birtokunkra, s ha istent nem féljük, magunkra, mert a mi bűnös életünk az, amiért most félhetünk. Ezért hát szállj magadba, ember, és fordulj bűnbánó sziveddel isten felé, lenne velünk, ő vezérelné seregünk szent győzelemre, e Hatalmas a pogányon — kívánja Hans Sachs. TANDORI DEZSŐ fordítása, 1985 59