Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Bessenyei József: „Jött, látott, megvett ím, téged a hetyke törökség”

„Jött, látott, megvett ím, téged a hetyke törökség" BUDA ELESTÉNEK NEMZETKÖZI VISSZHANGJA A keresztény világ nagy államai, a császári es királyi udvarok, a keresztény európai gondolat képviselői és hordozói egyszerre átérezték, hogy a kereszténységet olyan veszteség érte, amelyhez hasonlónak csak Konstantinápoly elvesztése volt mondható. Rájuk, Közép- és Nyugat-Európa népeire még a mohácsi csata sem jelentett olyan veszedelmet, mint Buda eleste. Mohácsnál csak a magyar hadsereg pusztult el, de Magyarország nem került török megszállás alá, a török hatalom csak csatát nyert, de újabb területet nem foglalt... Buda megszállásával azonban a török birodalom egyszerre több száz mérföldnyit nyomult Közép-Európa felé, a „török veszély"... ott állt Kelet-Európa kapuja előtt. Fekete Lajos: Budapest a török korban Az a nap, 1541. augusztus 29., amelyen az ország fővárosa, Buda török kézre került, nemzeti történelmünk egyik sorsdöntő dátuma, de mit jelentett ez a nap Európa népei, országai és uralkodói számára? Hogy a kérdésre válaszolhassunk, át kell tekinteni az akkori nemzetközi politikai helyzetet, számba kell venni, milyen események, tervek foglalkoztatták ezekben a napokban az európai nagypolitika vezető hatalmasságait. A sort V. Károly német-római császárral kell kezdenünk, hiszen ő Európa vezető nagyhatalmának, a nyugati Habsburgbirodalomnak az uralkodója, az ő jogara alá tartozik Spanyolország, Burgundia (Németalföld), ő Nápoly és Szicília királya, befolyása egész Itáliára kiterjed. V. Károly császár ez idő tájt törökellenes hadjárat megszervezésén munkálkodik, amelynek kitűzött célja Algír elfoglalása. Ez a terv már Buda eleste előtt foglalkoztatta, s végrehajtásában az sem gátolta meg, hogy tudta: Szulejmán szultán hadai élén Magyarország ellen vonul. Még frissen élhetett benne a német fejedelmek segítőkészségének hiánya miatti keserű csalódottság, hiszen nemrég, július 29-én fejeződött be a regensburgi birodalmi gyűlés, ahol rá kellett döbbennie: a német rendektől nem várhat számba vehető segítséget törökellenes terveihez. Birodalmának leggazdagabb királysága, Spanyolország sem tartotta fontosnak, hogy a távoli Magyarországért áldozatot hozzon; az Európa közepén vonuló török seregek Ibériát nem fenyegették. A spanyol érdekek azt kívánták, hogy a császár a Földközi-tengeren állja útját a török hódításnak. A Szulejmán zsoldjában álló kalózflották ugyanis komoly veszélyt jelentettek a földközi-tengeri kereskedelemre. Megfékezésükért Nápoly és Szicília is hajlandó volt áldozatot hozni. Buda elestének napjaiban befejezéshez közeledtek a földközi-tengeri hadjárat előkészületei. Amikor a szultán serege helyőrséget hátrahagyva visszaindult Buda alól hazafelé, akkor futott ki Mallorcából a császári flotta, hajóin 25 ezer emberrel. Elkéstek. Algír ostromának megkezdése előtt a hír-hedt őszi viharok egyike zúdult a hajóhadra, s százötven hajót elsüllyesztett. A partra tett seregrészt az ellenség megsemmisítette. A császár a megmaradt hajók egyikén akkor ért hazai kikötőbe, amikor a „világbíró padisah" győzedelmes katonái élén bevonult Konstantinápolyba. V. Károly öccse, Habsburg Ferdinánd, Magyarország és Csehország királya, az osztrák hercegségek ura, a Habsburgbirodalom keleti részének a feje Bécsújhelyen várta ezekben a napokban a híreket Budáról. Ott tudta meg, hogy Buda elfoglalására (amelyet akkor a török által támogatott Fráter György védett) nagynehezen összeszedett 20 ezer főnyi seregét — amelyet az öreg és tehetetlen Wilhelm von Roggendorff generális vezetett — a szultáni csapatok szétverték. Azonnal követeket küldött a szultánhoz, hogy időt nyerjen, s ezáltal távol tartsa Bécstől a félelmetes hadsereget. Miután Habsburg Ferdinánd célját elérte, a fenyegető török előretöréstől megrettent német fejedelmek komolyabb áldozatkészségre is számítva, új törökellenes hadjárat szervezésébe kezdett. I. Ferenc, Franciaország királya, a Habsburgok legnagyobb ellensége szövetségben állott a Portával, s feszült figyelemmel kísérte a két világhatalom mérkőzésének újabb fordulatait. 1541 júliusában, bár még érvényben volt az V. Károllyal kötött fegyverszünet, hirtelen megromlott a francia-Habsburg viszony, mert a császár zsoldosai meggyilkolták I. Ferenc Szulejmánhoz küldött követeit. Az újonnan küldött követ, éppen a Buda eleste utáni napokban érkezett meg a szultánhoz Óbudára, hogy V. Károly ellen török segítséget kérjen. Megkötöttek egy török-francia szerződést, amely jelentős támogatást helyezett kilátásba a francia király számára. A keresztény szolidaritásból csak annyi maradt, hogy a francia sereg nem támadta hátba V. Károly birodalmát, miközben az a pogány törökökkel harcolt a Földközi-tengeren. Azonban a következő év nyarán a két keresztény nagyhatalom ismét egymásnak esett, ezúttal Németalföldön. 1541 júliusában a lengyel király, Zsigmond követe is megjelent Szulejmán óbudai táborában. A lengyel-török viszony ekkoriban jónak mondható, mivel Zsigmond király 1533-ban békét kötött a Portával, és leányát, Izabellát férjhez adta a török támogatást élvező Szapolyai Jánoshoz, ami nyílt szakítást jelentett a Habsburg-orientációval. Ennek ellenére nem volt hajlandó fegyveresen támogatni 60