Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Weöres Sándor: Versek

LEGSZŰKEBB HAZAM S ZERETETTEL üdvözlöm Budapest városát, ahol fürdőhelyek és pályaudvarok, kő és beton skatulyák keresztezik egymást. Budapesten minden önmagával való viadalban él, vas, cement, kő és erdőség. A budapestiek nem is tudják, hogy micsoda kincsük van. Kívánok hosszú életet a mai zűrös világban Budapest városának, hadd győződjenek meg az ottani lakosok, hogy mijük van. Ebben a reményben kívánok boldogságot. Falusi fiú a városról beszél A városban mindenféle van! Nagy kirakat-ablakok, mögöttük hosszú selyem, piros süveg a majmon! Mennyi lárma! villamos csörömpöl, gépkocsi morog, éjjel, éjjel, távoli zeneként hallom. A városban toronyóra, száz villanyóra este ragyog mint a holdvilág! A sarkon rendőr, a lépcsőn szunnyadó anyóka, s a ligetben mennyi virág! A városban könnyű, könnyű boldognak látszani, pedig tilos a gyepre lépni, tilost jelez a lámpa szeme. Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani? Sapkám hova lett? és én még megvagyok-e? 1944 Budai gyümölcsös Északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától, a ferenchegyi kertben a fű ősszel se sárga, fakó sziklák tövében galagonya-bozóton sok bogyó pirúl, mintha most szökkenne virágba. A kert belső szögéből lelátni a Dunára hol hidak emelkednek szónoki lendülettel, s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára, hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel. Óriáskígyót vonszol, öntöz a feleségem, nézem, melyik kerül ki győztesen a csatából: szárnyas bogár az asszony, és hét-öles a sárkány, de hol a nő parancsol, a szörnyeteg cikákol. Budapesti színesfényképek Csanádi Imrének, a nem-budapesti magyar nyelv poétájának Hűvösvölgy A Hűvösvölgyben visz a villamos, vadgesztenye-sort nyár permete mos, haragos-zölden állnak a hegyek, fölöttük az ég alkony-aranyos. Félig még város, félig már mező, a völgyi lakók tarkája között tova-csörömpöl a sárga doboz melybe lepke-mód lelkem költözött, és figyelmem is, kissé álmosan lebeg véletlen útitársakon: a fehér-pettyes szoknyájú piros a lét kezdetén közeli rokon, de most, mint én is, hűvös idegen, nézi fényezett macska-körmeit, s oldalt pillantva, őszes hajamat, a hűtlen idő meg nem feketít. S e kutató szép pillantás alatt dobozban rejlik tűnő életem, lassacskán döcög, mint a villamos míg fény és homály küzd a zöld hegyen. Pesti Dunapart télen Lassú felhő-árnyék száll a jég fölött nagy folttá terülve a két part között, majd odébb húzódik a Lánchídon át, választ vánkosául egy zöld kupolát, ott se vár sokáig, tovább szálldogál és mögötte lassan jő az esthomály. 28