Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Weöres Sándor: Versek

Budapest kamasz-szemmel 1928 Este van s a róna álmos, ásítón felbúg a gyár, felragyog az esti város, óriási fénybogár; messze minden-minden alszik, munka, bánat és gond, csak a város jajja hallszik: éber, önkínzó, bolond; kőpárnáin forgolódik, míg a csillag lehunyódik, akkor fölkel dühösen s tovább lármáz kedvtelen. Hontalan, hűvös harangszó barangol a légen át, beborítja a sikongó utcák flaszteros sorát, óriási lila fátyol nyúl az utcasor felett, halk mosolygós méla vándor lassú karja szövöget és csicsisgat és babusgat míg a légben összeroskad s szétszakad a fátyola — és hova lesz? jaj hova? Gondoltál-e vájjon arra, hogy e néma nagy falak nem felejtik, mit felejt a döngő élet-forgatag? Felkomorló szürke házak, óriási nagy falak imádkozzák az imákat, amit elmulasztanak! Fagyot szúr a szemsugáruk, ámde forró az imájuk: összeteszik kezüket, mint a csöppnyi gyermekek. És őt vájjon ki sajnálja, ki suttogja: ,,ó szegény"? Anyja: gépgyár nagy kazánja, apja: koksz és barnaszén; ki gondol a szürke füstre, mely parázsló éjszakán szenved, míg a lég-ezüstbe hosszú kéményén kiszáll s beleforrva a nagy égbe, ki tudja, hogy mily vidékre, megbékélten messze jár, hulló tollú nagy madár. Mennyi ember! mennyi érzés, felkavargó élet-ár, mennyi láb és mennyi kéz és mennyi lélek, mennyi száj cégtáblák és üzletek közt az ezerszer járt uton — mindegyik egy félig kész könyv, melynek címét sem tudom. Járok árván bandukolva ezer ember közt magamba; valaki lábamra lép: „pardon" '— siet már odébb. Érted-e a munkaváros felujjongó nagy dalát? Míg a hajnal félve szálldos, felrázza az éjszakát: hallod? a reggel imája! vasból pattant, szétzilált hangok égő áriája égig érő trombiták felsipolva, feldalolva, messze, kéken összefolyva, hol pirosból kél az ég, azt dalolják: élni szép! Rákosliget 1935 Az utca zsongó lombcsokor röpül a bomlott hársfasor halvány virágok lebegőn nyílnak az erkélyes tetőn A járdán szép katona megy Rezeda utca 11 a lány kinéz az ablakon a zongoraszót hallgatom Kertet kapál az ezredes kanári füttye lengedez a légben rezgő fényfolyó rózsakarón üveggolyó A zongoraszót hallgatom a lány kinéz az ablakon ajkán csillogva nő a csók a kertben pattanó bogyók Itt senki el nem kárhozik csupán a naptár változik az utca szárnyas lombcsokor röpül a tarka villasor.