Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Nemeskürty István: Az utolsó tíz év

HANS SACHS A török tirannusi tettéről: hogyan öletett le nyomorultul hatszáz hadi foglyot, és hogyan kergette el a királynőt is az 1541-es évben Szörnyű tettről hírt vegyetek! Hogy a királyi sereget Budától a török elűzte, minden erejét egybegyűjtve indult megvívni falait. Augusztus huszonhetedik napján a királynő fiának küldött hímzett-arany ruhákat, három szép török paripát: így hoznák táborába át. A királynő szíve remeg, így küldi át a gyermeket, aranyos kocsin. Könnye hulltán látja őt sátrában a szultán. Hogy atyás vigaszára volna, síró arcán már ott a csókja. A királynőnek üzen akkor, és az tetszik ki e szavakból, hogy ha félti magát s fiát, feladja a várat, Budát. El is esik ekképp Buda; együtt a királynő s fia, de a palota nem övék, város népét, vár fegyverét s minden harcosát a Nagyúr bírja már; s vitet cudarul Törökországba sokakat. A királynő meg ezalatt búcsúzkodhat édes hónától, várja rém-útjávai a távol, jaj, el nem kerülheti sorsát, akit megmarkol Törökország. Eljött egy szeptemberi nap, a török mind a foglyokat felvonultatta, hadd legyen nagy színjáték, rémségesen. Fegyverben állnak, majd parancs szól, szabaduljanak mind e vastól közben három zászlóst fiának adományoz, s száz janicsárnak int, induljanak...és a szablyák a foglyokat már kaszabolják, hullnak a szerencsétlenek, ezernyi sebből vérzenek. Van üvöltés, vonyítozás, 58