Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - A szemléletet is meg kell újítani

ításhoz szemléletváltás kell! — Milyen feltételeket kellett megteremtenie — és kell a jövőben újra teremtenie — a helyi politikai vezetésnek a rehabilitációhoz? — Mindenekelőtt az anyagi forrásokat. Ez a fővárosi párt- és tanácsi vezetés megértő, segítő magatartásának eredményeként biztosítottnak tekinthető a hetedik ötéves tervben is. Sietve hozzáteszem a másik feltételt: a rehabilitációnak csak egy felelős gazdája lehet. A helyi tanács és valamennyi kapcsolódó intézménye teljes hatáskörrel, döntési jogkörrel és kellő mozgástérrel rendelkezzék a biztosított összeg fölött. A célszerűség, ésszerűség, az okos, felelős, takarékos gazdálkodás messzemenő szem előtt tartásával. Száműzni kell mindenféle bürokrata gyámkodást és tehetetlenséget. Nem azt kell indokolni, mit miért nem lehet, hanem meg kell találni azt, hogy a feladatot hogyan lehet megoldani. Ez az eddigi és további sikerek egyik alapvető feltétele. Fontos feltétel volt és maradt a speciális stáb létrehozása és további eredményes működtetése. A kerületi IKV rehabilitációs főmérnöksége szervezi a különböző munkafolyamatokat. E stábnak is kellő mozgástérre és hatáskörre van szüksége. A politikai vezetésnek naprakészen résen kell lennie, hogy elháríthassa az oktalan keresztbeszervezéseket, átnyúlásokat, a bürokratikus reflexek és törekvések dezorganizáló következményeit. Fontos feladat a közmegegyezés megteremtése az illetékes szervek, intézmények, testületek, tényezők és személyek, valamint a hatóság és a lakosság között. A politikai vezetés feladata biztosítani, hogy minden illetékes a lakossággal egyetértésben dolgozzék. Elengedhetetlen a lakosság fogadókészségének megteremtése a hatóság és a lakosság közötti jó egyetértés fenntartása, valamint az, hogy a konkrét ügyekben felkutassák a lakók számára legkedvezőbb és a közösség által is tolerálható megoldásokat. — Hogyan sikerült megvalósítani az elképzeléseket a 15-ös kísérleti tömb esetében? Milyen tapasztalatokat szereztek az első tömb rehabilitációja során? — Eredeti elképzeléseinket nem sikerült teljesen megvalósítanunk. Kezdetben azt gondoltuk, hogy a 15-ös tömb lakástartalékként áll majd rendelkezésre a további tömbök kiürítéséhez. Ez nem valósulhatott meg. A kiürítést egyébként kényszer és peres eljárás nélkül, rekordidő alatt sikerült végrehajtani. A most következő, 24-es tömbnél is hasonló jó tapasztalataink vannak. Ezt tartom a rehabilitációs főmérnökség és a tanácsi szervek egyik legnagyobb érdemének, s az igen bonyolult műszaki megoldások elé sorolom. Ehhez módszert, stílust kellett változtatni. — Ön szemléletváltozásról beszél. Hogyan lehet ezt elérni? — A szemléletváltozás gyakorta személycserét igényel. Ez elől nem lehet kitérni. Bizonyos rendeleteket, hatósági rendelkezéseket is meg kellene újítani. Például a költségszámításokat. Nagy viták dúltak, és ma sem jutottak nyugvópontra: ,,olcsó"-e vagy „drága" a rehabilitáció?! Már a kérdés feltevése is rossz. A szokványos összehasonlítgatás a panelkasznikkal nem igazságos és nem jogos. A „drágaság" mellett érvelők a rehabilitációs lakások négyzetméterére eső költségeket a panellakásokéval vetik össze. De hamisan. Ugyanis nem számítják be a lakótelepi infrastruktúra költségeit: közműveket, utakat, iskolákat, üzleteket, stb. A rehabilitáció kihívás sok elavult, rossz szemlélet, reflex, gondolkodási restség ellen. Kihívás a felújításnak becézett púderezés oly sokáig folytatott és ma is késhegyig menően védelmezett, „bejáratott" gyakorlata, nézőpontja ellen. Többek között ez rontotta meg szinte helyrehozhatatlanul az IKV-k és a lakosság kapcsolatát. A lakásszám-statisztika hajszolása is szemfényvesztés. Lakhatatlan odúkat „lakásokként" tartanak nyilván csak azért, hogy nagyobb legyen a lakásszám. Mi azt valljuk, hogy semmiféle statisztikai szemlélet nem lehet akadálya annak, hogy a lakásként alaptalanul nyilvántartott „kutyaólakat" véglegesen felszámoljuk a rehabilitáció során. — Tudomásom szerint ön nem éppen tősgyökeres erzsébetvárosi. Miért szorgalmazza mégis ilyen szenvedélyesen a rehabilitációt? Érdemes ilyen sok energiát fordítani erre? Önnek, személy szerint, megéri? — Valóban, sem születésem, sem megelőző közéleti tevékenységem és pillanatnyi lakhelyem szerint sem vagyok erzsébetvárosi. 1978 óta dolgozom itt. Ha úgy tetszik, ide csöppentem. Úgy is mondhatom, hogy ide „röppentyűztek". Az erzsébetvárosiak bizalmukba fogadtak. Én megszerettem őket. Emberségünk, nyíltszívűségük, tenniakarásuk, egészséges lokálpatriotizmusuk erőt ad a munkámhoz. Ide honosodtam. Ma már egy vagyok az erzsébetvárosiak közül. S megértettem: a tömbrehabilitáció Erzsébetváros legfontosabb várospolitikai — ha úgy tetszik: közéleti — kérdése. Ezt nem lehet nem csinálni! Ez itt valóban sorsfordító közéleti alkotómunka volt és maradt. Persze minden nap elfárad az ember. De bele nem fáradhat! Minden nap feltöltődik, megújul. Hiszem, hogy a rossz tendenciák jóra fordulnak. Ezért vagyok optimista. Ezért jó a közérzetem. Mondom mindezt annak tudatában, hogy a rehabilitáció is, mint minden új születése, emberi konfliktusokkal, néha tragédiákkal is jár. Erről az ön írása meggyőző és megrázó hitelességgel szól. Megtagadhatja-e az igazi anya megfogant gyermekének kihordását és világrahozását csak azért, mert a születése fájdalmakkal jár?! R. S. 11