Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - Dr. Gerelyes Ede: A munkásosztály szerepe a városformálásban

TÖRTÉNELEM ADALÉK NAGY-BUDAPEST SZÜLETÉSÉHEZ Dr. Gerelyes Ede tanulmánya A MUNKÁSOSZTÁLY SZEREPE A VÁROSFORMÁLÁSBAN Amikor arra vállalkozom, hogy röviden — mintegy kísérletképpen — a munkásság oldaláról tekintsem át a főváros modern korszakának főbb szakaszait, felvetődik a kérdés, mennyiben lehet városformáló szerepről beszélni? Hiszen a főváros épülése, terebélyesedése napjaink köztudatában elsősorban városépítők, politikusok, városatyák, jeles mérnökök nevéhez fűződik. Egyszerűsítés lenne azt válaszolni, hogy a munkások, napszámosok többsége városlakó. A két kezükkel, verítékükkel új értékeket teremtve ők építették fel a várost. Erről az oldalról nézve ez valóban így van. De ezek a kérdések nem állíthatók szembe egymással, összetartoznak. A meghatározó az, hogy a modern nagyváros szerves alkotórésze a munkásság, hiszen ipar, közlekedés, kereskedelem nélkül létre sem jöhettek volna korunk metropolisai. A munkásságot jelenléte egyben formálójává is teszi a városnak, amelyben él. Számos tényező határozza meg a munkásság városformáló hatását, ezekből emeljünk ki néhányat. A munkás a társadalom döntő tényezőjévé, a városkép meghatározójává a XIX. század elejétől vált. Ennek történelmi előzményei évezredek óta fellelhetők. Az i.sz. előtti 1500-ból az Eufrátesz melletti Nippur városkából maradt fent az első „várostérkép". Már ezen a közel 3500 éves táblácskán is ott van, feltűnik a „kézművesnegyed": három ház és hat kunyhó, azaz három műhely és a lakóhelyek. Ez az elkülönülés egyes korszakokban oldódik, de mint alapgondolat vissza-visszatér, mint például Budapest kiépítésének történetében is. A főváros világvárossá növelésében oly fontos szerepet vállalt városépítő és városszépítő Közmunkák Tanácsa 1870 augusztusában előterjesztett, első javaslatában Belvárosra és Gyárvárosra akarta Budapestet felosztani. A javaslat a mai VIII. kerületi Baross utcától és a Kőbányai úttól délre eső Józsefvárost, a Ferencvárost, Kőbányát és a Lágymányost jelölte ki Gyárvárosnak. A város nem lett ennyire mereven kategorizált, mert előrelátóan terveztek. Elképzelésükben lényegében benne volt a XX. század 30-as éveiben kiépült, ún. dél-budai ipari negyed is. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának első városépítési koncepciója akkor került kidolgozásra, amikor Budapest gazdasági életének fő területe a kereskedelem volt. A kereskedő városjelleg a századfordulóra háttérbe szorult. A hagyományos élelmiszeripari üzemek mellett felnőtt, megerősödött a vas- és fémipar, a gépgyártás és az építőipar. A fővárosban koncentrálódott a banktőke is. A város hihetetlenül gyors fejlődése tehát a kisiparról a nagyiparra történt gyors átváltásban, a munkásság osztállyá szerveződésében gyökerezik. A MUNKÁSSÁG SZÁMÁNAK NÖVEKEDÉSE ÚJ TELEPÜLÉSEK SZÜLETÉSÉHEZ VEZETETT A nyugati szakirodalomban használt előváros kifejezés nem fedi pontosan a mi fejlődési ritmusunkat. Ott az elővárosokban a városi sűrűségből kimenekülő középosztály, sőt, a gazdagabb rétegek villái helyezkedtek el. Ez a folyamat Budapesten nagyobbrészt a város határain belül zajlott le: a Lipótváros, a Svábhegy és a Rózsadomb beépülésével. Fővárosunk történetében nagyobb számban a munkásság telepedett le a peremterületeken. A mi esetünkben is vannak elővárosias fejlődési irányú települések, például a Rákoshegy-Mátyásföld tengelyben. Ismert tény, hogy a főváros fejlődése az elmúlt évszázad folyamán számos vonatkozásban eltért a nyugat-európai, klasszikusnak nevezhető városfejlődéstől. Ezeknek az eltéréseknek egyike: a peremterületek kialakulásának üteme, majd megkésett egyesülésük a fővárossal. Európa metropolisaiban ez a folyamat már a XIX. század elején megkezdődött, s századunk elejére általában befejeződött. Ha-40