Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Péter Katalin: A győzelem híre Európában

A győzelem hire Európában „Kisasszony! Micsoda jóság, hogy megkímélt a szemrehányástól Buda előző ostroma alatt tanúsított nyugalmamért! Annál türelmesebb volt, minél inkább tekintettem én magamat ezerszer is utolsónak az emberek között, mert megelégszem futárok híreivel az ottani eseményekről és az ostrom visszaveréséről. Most el kell mennem lemosni bűnömet az ellenség vérével, vagy inkább megharcolnom Önért. Mert végül is nem lehetek az Öné, míg Buda a császáré nem lesz." Nem valódi szerelmes levélből, hanem 17. századi, Nyugaton nagyon divatos szerelmi regényből származik a fenti szöveg. Maga a könyv arról szól, hogy egy gazdag párizsi újságíró Buda győztes ostromát állítja feltételként fia házassága elé. A fiú eljön Budára, ő öli meg Abdurrahman pasát, majd a császár gazdag ajándékával hazatér, hogy boldogan oltár elé vezesse az imádott nőt. Az apa és a titkos menyasszony végig kapta tőle a harcokról tudósító leveleket. Alighanem ez a legszellemesebb formájú beszámoló Buda ostromáról, és azért érdemel különös figyelmet, mert megmutatja, mennyire saját, közvetlen érzelmekkel övezett ürügynek érezték a kortársak Magyarországtól távol is a török elleni háborút. Sokszor leírták: Budánál a kereszténység a megmaradásáért harcol. Az értékelésük erősen túlzott, hiszen a török birodalom eddig sem jutott túl Magyarország határán; most pedig, a 17. század nyolcvanas éveiben, már a hanyatlás útján, nehezen tudott volna Európában mélyebbre hatolni. Buda azonban, különösen az előző, sikertelen ostrom óta, jelképpé vált. Politikusok és publicisták valószínűleg az áldozatkészség fokozása érdekében szították az általános félelmet, és szándékaiktól függetlenül terjedt el az a meggyőződés, hogy a kereszténységnek Budánál a mohamedán világ fölött érvényes fölényét kell bizonyítania. Az ostrom híreit lélegzetvisszafojtva lesték mindenütt Európában, úgyhogy az újkori újságírás első nagy bravúrja alighanem ezzel van kapcsolatban: a nagyobb hírközpontok egy-két lapos nyomtatványokon napi beszámolókat adtak ki. Menjelenésük és a tárgyalt események között alig múlt el annyi idő, míg egy-egy hírgyűjtő a nyomdahelyre érkezett. Úgy látszik, állandó megbízottak jártak ideoda. A várba azonban csak a csapatokkal együtt tudtak bejutni. A vereséget megelőző benti eseményekről a keresztény világ nem szerezhetett egyidejűleg értesüléseket. A győzelem után közvetlenül viszont az égő város fényénél írták egyes főszereplők leveleiket, aztán még aznap este hivatalos és nem hivatalos küldöncök száguldottak mindenhova. Lipót császár éppen vadászott, amikor Commercy herceg, tizennyolc órás vágta után, Bécsbe érkezett a jó hírrel. Sietségében kalapját, kardját, pisztolyát is elvesztette az úton. Ő a fővárosban maradt ünnepeltetni magát; Lipót után egy másik urat küldtek, aki egyébként Lotharingiai Károly jelentésével ment. A pápa a távoli Rómában jóval később értesült a nagy győzelemről, pedig a hivatalos levelet nem is kellett megvárnia. A bolognai postamester egy Mantuába száguldó lovastól véletlenül tudomást szerzett az értékes hírről, és sürgősen leszalasztott Rómába valakit. XI. Ince éppen Krisztinával, a svédek volt királynőjével beszélgetett, amikor egyik bizalmasa berontott. A dózséhoz a császár küldönce jutott el előbb, holott a velencei követ Bécsben 200 forint külön borravalót adott a saját lovászának, hogy siettesse. A brandenburgi választófejedelem, akinek a csapatai oly hősiesen harcoltak, misén tudta meg a hírt. A nápolyi alkirály — ugyancsak templomban — sírva fakadt az örömtől. Az egyszerű emberek a településeken átszáguldó vagy a nagyobb városokba megérkező hírnököktől az utcán értesültek Buda győzelmes megvívásáról. Esetleg templomban tudták meg ők is, mert a hétfői ostrom híre sok helyre következő vasárnap érkezett el, de a 17. századiak hétköznap is sokat jártak istentiszteletre, és értesüléseik jó része templomi beszélgetésekből származott. A hír vétele után azonnal spontán utcai ünneplés kezdődött, és megindult a hivatalos ceremóniák sorozata is: a katolikusok tedeumot tartottak, a protestánsoknál hálaadó prédikációk hangzottak el. A hivatalos ünnepségek érdemi részét azonban valamivel később, gondosan megrendezték. Bécsben szombaton este kezdődött a nagy ünnep, majd vasárnap hajnalban körmenet indult a Burg melletti Augustiner Kirche épületétől a város szívében álló Stephansdomig, vagyis a székesegyházig. Részt vett rajta maga a császár a családjával együtt, köztük a lányával, Mária Antóniával, a bajor választófejedelem feleségével, aki szülei mellett aggódta végig az ostromot. Ott vonult a császári és a bajor udvartartás, sok előkelőség és a teljes ausztriai klérus. A menetet a város és a céhek képviselői zárták. Akkora tömeg kavargott körülöttük, hogy délelőtt 10 óráig tartott, míg eljutottak a székesegyházhoz. Ott — azok, akik befértek — hálaadó misén vettek részt, majd két kórus és száztagú zenekar részvételével tedeumot tartottak. Közben a város falairól háromszor száz ágyúlövés hirdette a császári fegyverek diadalát. Miután Lipót és családja nagy nehezen hazavonult, ingyenkonyhával, sok borral folyó népünnepély vette kezdetét. Másuttt az egész rendezvény inkább közösségi jellegű volt. Boroszlóban például a városi tanács rendeletére tartották éppen egy héttel a bécsi után. Szombaton este egy órán át harangoztak minden templomban és örömöt lőttek a városfalakról. Vasárnap reggel minden katolikus és protestáns templomban hálaadó istentisztelet volt. A lelkészek felolvasták a győzelemről szóló hivatalos tudósitást. Istentisztelet után a városi muzsikus nem ebédhez adott kürtjelet, hanem ünnepi zenét szólaltatott meg, majd — állandó díszlövések közepette — a polgárság a városi katonasággal együtt a főutcára vonult, ahol délután öt óráig a városháza tornyából, a főtemplom tornyából, végül a kettő közötti hídról zenét hallgattak. Feher zászló adott jelt a csodálatos tűzijátékra és újabb üdvlövésekre. Az utána következő utcai vigadalom estétől reggelig tartott. Hasonló ünnepségeket, felvonulást, tűzijátékot, nyilvános hangversenyeket sok helyen rendeztek. Kedvelt szórakozásként öregasszonyokat, nyomorékokat és más szánalmas teremtményeket töröknek öltöztettek, úgy csúfolták őket, de Rómában például élettelen figurák ábrázolták az ellenséget; Abdurrahmánt bábu képében vonszolták a földön lovak. A hősök könnyen előállítható szobrokként díszelegtek a népünnepélyek felett. Esetleg 38