Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Wellmann Imre: A sok ostromot megszenvedett város

Ismeretlen török költő verse Fülemüle, csitulj, vége a nyárnak, Fülemüle-jajszó, szívembe vájsz csak. Rózsa-árulásnak napjai várnak. Bevette a német kedves Budánkat. Jó kutaknál már nem tisztálkodhatunk, Dzsámikban ott már nem imádkozhatunk, Virág helyén rom vár; mit álmodhatunk? Bevette a német kedves Budánkat. Budán piac, csarsi zsongott szüntelen, Állt a Mehmed-dzsámi szép közép-helyben, Formája a Kábát idézte egyben. Bevette a német kedves Budánkat. Vagyok én Budában szerdár leánya, Vagyok apám-anyám szeme sugára, Szívük óva nevelt hennás báránya. Bevette a német kedves Budánkat. Lőporraktár-tűzre zűrzavar támadt, A szultáni dzsámik lángokban álltak, Bennük fiúk, ifjak halálra váltak. Bevette a német kedves Budánkat. Buda mind között a végek főhelye, Vérrel lucskos immár földje és köve, Cserkesz álemdár a mártírok feje. Bevette a német kedves Budánkat. Három ágyú dörrent a kible felől, Csütörtök volt — az ég napja füstbe dől; Péntek lőn — s Budában hatalmunk ledől. Bevette a német kedves Budánkat. Tandori Dezső fordítása mán Birodalomhoz tartozik. Magatartásuk alakulásában az is közrejátszott, hogy a Habsburg-uralkodók, ha már fegyverrel nem tudták visszaszorítani a „halálos ellenséget", pénzzel igyekeztek viszonylagos békére bírni Szulejmánnak a hódítás vágyától kevésbé sarkallt utódait. Csak a 16. század utolsó évtizedének megújuló török támadása mozdította ismét cselekvésre az európai közvéleményt. A változó eredménnyel folyó tizenöt éves háború alatt, 1598-ban ismét sor került Buda ostromára. A Mátyás főherceg (későbbi II. Mátyás király) parancsnoksága alatt legnagyobbrészt német zsoldosokból álló, mintegy 25 000 főnyi sereghez csak október 3-án tudott Buda alatt csatlakozni a Pálffy Miklós és Nádasdy Tamás által vezetett 5 000 főnyi magyar lovasság. A Vízivárost hamar bevették, ám maga a Vár többszöri rohamnak is ellenállt. S miután beállt az őszi esőzés, az ostromlók a Buda megvételéhez fűzött reményeket ismét meghiúsítva, elvonultak. 1602-ben a császári sereg, a négy évvel előbb közreműködött Russwurm tábornok vezetése alatt, megint későn, csak szeptember 29-én fogott egyszerre Pest és Buda megvívásához. Pestet, egyidejűleg a síkság felől és dunai hajókról támadva, sikerült elfoglalni, majd a Vízivárost is, sőt Pálffy Miklós csapatával magát a budai pasát is foglyul ejtette. Ám október közepén a nagyvezér 30 000 főnyi serege megjelent Rákos mezején, hozzáfogott a visszafoglalt Pest ostromához, s a Várba is tudott segítséget juttatni. Ez hathatósabbnak bizonyult annál az erősítésnél, melyet Mátyás főherceg hozott az ostromlóknak. Ezek hiába vették annyira biztosra október 17-i nagy rohamuk sikerét, hogy a magyarokat kihagyták belőle, nehogy osztozni kelljen velük a zsákmányon — a várt siker elmaradt. Miután Fehérvár felől is fölmentő török had közeledett, Mátyás november 18-án felhagyott az ostrommal, a megerősített Pesten azonban őrséget hagyott, hogy az a következő évben megújítandó kísérleteknek támasztópontul szolgáljon. Ekkor, 1603-ban, ismét Russwurm kapott megbízást Buda visszafoglalására, de seregével megint csak szeptember végén ért a város alá. Az ostrom akadályozására a közelben táborozó török had támadását Nádasdy Tamás vezetésével sikerült ugyan visszaverni, ám az továbbra is fenyegető közelségben maradt. Russwurm, a „kártyás, részeges német" azonban sem a vele való megütközésre nem vállalkozott, sem az ostromot nem folytatta kellő gondossággal. Hetek teltek el előrehaladás nélkül, végül november közepén elvonult Buda alól; hanyagságáért azután fejével lakolt. Pest őrsége kitartott 1604 szeptemberéig, közben még budai rajtaütésre is vállalkozott. De aztán elült a harci zaj a két város körül. Annyi sikertelen próbálkozás után Buda visszavívásának az ügye a bécsi udvarban teljes nyolc évtizedre lekerült a napirendről, s Európa közvéleménye is belenyugodni látszott abba, hogy a Kárpát-medence java részén a török legyen az úr. Magyarország hajdani fővárosa az Oszmán Birodalom tartományi székhelyévé lett, a kereszténység védőfalának tartóoszlopa az Iszlám erős védőgátjává vált. 1663-tól azonban, midőn Érsekújvár is török kézre került, s az országnak csak keskeny karéja választotta el Ausztriát az Oszmán Birodalomtól, újra megnőtt a Közép-Európát fenyegető török veszedelem. Sőt, ez közvetlenné lett, amikor 1683 elején nyilvánvalóvá vált, hogy a török a tizenkilenc évvel előbb kötött békéhez nem tartja magát többé. Ennek hatása alatt egyszerre kezdett újjáéledni a keresztény országok közös megmozdulása. Sobieski János lengyel király szövetségre lépett Lipót császárral, s katonai együttműködésüknek volt köszönhető, hogy a Bécset ostromló török súlyos vereséget szenvedett. A párkányi győzelem és Esztergom visszahódítása ismét elsőrendű céllá tette Buda visszavívását. A következő esztendőben Károly lotharingiai herceg, a császári sereg fővezére mintegy 38 000 főnyi hadával előbb Vácnál aratott győzelmet, majd Óbudánál kényszerítette meghátrálásra az ostrom akadályozására rendelt török csapatokat. A fősereghez azután mintegy 8000 magyar vitéz s utóbb Miksa Emánuel bajor választófejedelem hada csatlakozott. Az ellenség által ki-34