Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Oszlay István: A főváros „háziorvosai”

la, gyerekkorában szorongásos, ideges természetű volt. Enyhe nyugtatót kapott, megnézheti, azóta nem jött vissza, nincs a szívével semmi baj. Úgy tartjuk, az a fontos, hogy a körzeti orvos tudjon és merjen diagnosztizálni. A műszereink megvannak, de ez önmagában kevés, a jó diagnózishoz megfelelő elméleti felkészültség kell. Itt a legnagyobb a lemaradás. Régebben azt mondták, amelyik orvos nem jó semmire, az körzeti orvos lesz. Megfordítom a képletet, körzeti orvosnak a legfelkészültebb, a legsokoldalúbb orvos menjen, olyan, aki minden szakágból legalább az alapismereteket tudja. Mondja az orvos, a betegek többsége pszichés, idegrendszeri panaszokkal keresi. Ezek a betegek megfelelő „testi" tüneteket is produkálnak. Igen ám, de hogyan diagnosztizálja a lelki bajokat az orvos, ha a pszichológiai képzésük olyan amilyen. A Tétényi úti Kórházban szombatonként előadásokat tartanak az általános orvosoknak a pszichoszomatikus eredetű betegségekről, de az előadás hallgatása nem kötelező, s ki tudja, a Zalában élő orvos eljuthat-e minden szombaton a Tétényi útra. Ez pedig azért lenne fontos, teszi hozzá a doktor, mert ahogy a körzeti orvos kartonjával elküldi a betegét, már el is veszítette azt. Oda lesz a beteg bizalma, legközelebb más orvost keres. Mi lenne a megoldás, kérdi a doktor. Talán a holland példát követhetnénk. Ott az alapellátást végző orvos rendelkezik néhány kórházi ággyal is. Ha betegét kórházba utalja, bejárhat hozzá, a gyógykezelést ott folytathatja. Meglehet, ez még utópia, mondja. Bólintunk, hiszen hallottuk, gond van az injekcióstű-ellátással, a gumikesztyűkkel, gyógyszerellátással, az egészségügyi középkáderek fizetésével, mindennel gond van, ami szóba jöhet. De mindennél fontosabb, summáz Hidas doktor, hogy az ember ismerje a betegeit, az élet- és munkakörülményeiket, a családi zűröket, miegyebet. A jó körzeti orvos legyen családi orvos is, olyan ember, akihez mindenféle problémával fordulhatnak. Csakhogy jelenleg a körzeti orvos 14 éves korában látja először jövendő betegét. Most, ha bevezetik a fiatal felnőttek (14-18 évesek) körzeti orvosi ellátását, és csak utána kerülhetnek hozzánk, a felnőtt orvoshoz, hát kérem, az nem lesz más, mint elmebaj, így is zűrzavaros az orvosi alapellátás, minek még tovább bonyolítani? * Épp Hidas doktor költői kérdésén tűnődünk, amikor látjuk, vitáznak a gyógyszerespultnál. Hidas újságolta, nemrég nála járt egy süket ember, húsz percig volt nála, de nem biztos, hogy szót értettek. A süket ember kiváltotta a gyógyszereit, most visszajött, nyilván felvilágosítást kérne, bár az is lehet, hogy mást reklamál. Hú, a hétszázát, de nehéz szót érteni, mondja a gyógyszerész. Az utolsó lépcsőfokról bólintunk, bizony, ez lehet a hiba. GUBA ZOLTÁN A főváros „háziorvosai" A körzeti orvosok tevékenysége, szakszerűen mondva, része az egészségügyi alapellátásnak, s feladatuk nem változott a főváros egészségügyi hálózatát egyesítő szervezeti változás — az integráció — bevezetése után sem. Őket keressük fel, ha betegek vagyunk; őket hívjuk, ha lázasak vagyunk, ha jártányi erőnk sincs. Ők a „háziorvosaink". Budapesten jelenleg 855 körzeti orvos gyógyítja az 1,7 milliónyi felnőtt lakosságot. Az orvosszakma szerint az volna az optimális, ha 1800—2000 felnőtt lakos tartoznék egy-egy körzethez, ennyit megfelelő színvonalon el tud látni az orvos, s emellett még elegendő ideje jut a beteggondozásra is. A körzetek számát tekintve a belső kerületekben úgyszólván nincs gond; az I. kerületi 18, vagy például a VI. kerületben gyógyító 31 körzeti orvos nem panaszkodhat túlterheltségre. A külső kerületekben a lakónegyedek építésének következtében jelentősen megnőtt a lélekszám. A III. kerületben 55, a XV. kerületben 43, a XIX. kerületben 29 orvosi körzet van, s ez mindhárom kerületben olyannyira kevés, hogy vannak olyan körzetek, ahol 3—3,5 ezer lakos tartozik a rendelőhöz. A körzeti orvosi munka hatékonysága, persze, nem csupán attól függ, hogy az orvos hány percet foglalkozik egy-egy beteggel. Természetesen nem közömbös, hogy egy-egy rendelésén — a négy óra alatt — hányan jelennek meg. A fővárosi átlag 35-40 között van, ami soknak tűnik, de éppen mert átlag, megtévesztő is lehet. Ákárcsak a következő adat: Budapesten napjainkban egy körzeti orvosra átlag 1951 felnőtt lakos jut, ami ugyebár igen jó arány. E statisztika alapja azonban a bejelentett állandó lakosok száma osztva a körzetek számával. A Főváros azonban a valóságban szeretné megközelíteni ezt az értéket. Dr. Szűcs János, a Fővárosi Tanács Egészségügyi Főosztályának osztályvezető főorvosa szerint fejlesztésre, tehát újabb orvosi körzetek létesítésére nincs, már a VI. ötéves terv időszakában sem volt szükség. A meglévő 855 körzet a főváros lakossága számára — megfelelő arányosítással-átszervezéssel — elegendő. A körzetek lakosságszámának optimális kialakítására egy arányosítási folyamat kezdődött 1981-ben, mely elkerülhetetlenül egyes körzethatárok módosításával járt és jár. Mivel az átszervezés csupán adminisztratív úton nem oldható meg (nem hagyhatók figyelmen kívül például az orvos-beteg kapcsolat érzelmi tényezői sem), a folyamat napjainkban igen lassú, meggyorsítására és a meglévő, illetve keletkező feszültségek feloldására az Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács vezetése hozzájárult tíz, ún. tartalék körzet létesítéséhez, amelyekkel az arányosítás időszakában operálni lehet, s amelyeket az átszervezés befejezése után — várhatóan e tervidőszak közepén -— „visszaadnak" a minisztériumnak, illetve a Fővárosnak. A külső kerületekben részben enyhíti a zsúfoltságból adódó hátrányt, hogy az új lakónegyedekben a körzeti rendelők korszerűek, berendezésük, eszköz- és műszerellátottságuk megfelel az előírt normáknak. Ellentétben számos belső kerületivel, ahol gyakori a kényszer szülte megoldás, s elég mostoha körülmények között dolgoznak az orvosok. Az Egészségügyi Főosztály a szanálásra ítélt rendelők pótlására, illetve a rendelők korszerűsítésére 240 millió forintot fordít a VII. ötéves tervben, s a rekonstrukciókat természetesen folytatja a VIII. ötéves tervben is. A fővárosban a körzeti orvosi hálózatban nincs szakemberhiány, van elegendő orvos, nővér. Sőt, az orvosi hierarchián belül immár jelentős presztízse van a körzeti orvosi státusnak, s egy-egy állásra többszörös a túljelentkezés. Az állásokat pályázat útján töltik be, elnyerésének alapvető kritériumai az általános, illetve belgyógyász szakorvosi képesítés, valamint többéves kórházi gyakorlat. A bekért szakmai véleményezés alapján rangsorolják a jelentkezőket, s ennek alapján a területi kórház főigazgató főorvosa nevezi ki a körzeti orvost a kerületi tanács egyetértésével. A gyermekeket, a főváros 14 éven aluli lakosságát ellátó gyermekorvosi körzetek száma jelenleg 352, mindenütt szakképzett gyermekgyógyászok rendelnek. Áz egy körzetre jutó gyerekszám 1047. Ez az átlag igen kedvező, hiszen az ezer körüli számot tartják ideálisnak a szakemberek. A körzetek száma elegendő, ám hasonlóan a felnőtt körzetekéhez, itt is szükség van arányosításra-átszervezésre. Ráadásul e téren még nagyobb aránytalanságok mutatkoznak, szintén az új lakónegyedek rovására. A VII. kerületben például 13 gyermekorvosi körzet van, pedig nyolc is elég volna; a III. kerületben viszont 36-ra lenne szükség, de csak 26 működik. Az egészségügyi ágazat az átszervezés idejére szintén tíz „kölcsön" gyermekorvosi körzettel segíti áthidalni a nehézségeket. A körzeti orvosi hálózat körébe tartozik még az üzemorvosi hálózat is, természetesen jelentősen eltérő feladatokkal. A főváros nagyobb gyáraiban, intézményeiben összesen 289 fő- és 350 részfoglalkozású üzemorvos dolgozik. A főállású üzemorvosok ún. üzemi körzeti orvosi feladatot látnak el, tehát táppénzbevételi joggal rendelkeznek, de csak az üzem dolgozóit vehetik betegállományba, függetlenül azok lakhelyétől. Számos körzetben tehát tehermentesítik a körzeti orvost. Segítség ez a gyógyításban, de elsősorban a munkaképesség megítélésében, a rehabilitációban jelentős a szerepük. OSZLAY ISTVÁN 18