Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Pethes Sándor: Városligeti telek és jegek

A Városligeti-tó — víz nélkül. Az elmúlt negyven esztendőben alig volt rá eset, s ha mégis, lett is belőle felzúdulás. Unos-untalan magyarázkodni kellett: csak egy nyárról van szó, halaszthatatlanná vált a műjégpálya csőszerkezetének felújítása... Most is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy sem jövőre, sőt, meglehet, a rá következő évben sem kacérkodunk a városligeti csónakázás gondolatával. Hogy miért nem? Kezdetét vette ugyanis a teljes, három évig tartó rekonstrukció. Víz tehát nincs, ám reméljük: jég lesz. Ha az építők is úgy akarják, meg a főváros vezetői is szorgalmazzák, akkor azt tanácsolom, november 23-án nyissák meg a műjégpálya kapuit, mivel ez a dátum igen nevezetes a Városliget életében. Hatvan esztendővel ezelőtt ezen a napon itt nyílt meg Európa első műjégpályája. Korabeli feljegyzések, újságcikkek egész sora tanúbizonyság rá, hogy akkor egy kicsit minket irigyelt a világ. Ám hadd legyek rögvest ünneprontó: műjégügyben már régóta nem irigykedik senki Budapestre, ugyanis időközben minden valamirevaló főváros megépítette a maga fedett jégstadionját. Kivéve minket. Nekünk hosszú évtizedek óta az is boldogság, ha novemberre sikerül összepofozni a pályát, és a matuzsálemkorú gépház előtt egy halk fohászt rebegünk el: csak még egy évig bírjátok! Amit ennek a pályának a gazdái immáron egy évtizede művelnek, kész csoda. Csak hát a csodáknak is vége szakad egyszer. Idén márciusra ugyanis végleg beadták a kulcsot a gépek és csövek, jött, aminek jönnie kellett: a felújítás. Ha valaki az előbbi sorokat, mármint a csoda hangoztatását, újságírói túlzásnak találja, eloszlandó a félreértéseket, néhány sort kívánok idézni az 1966 júniusában készült szakvéleményből: „Különösen kritikus a roskadás a gépteremben, az alapok roskadása több helyen a főfalak repedéséhez és a padozatok megtöréséhez vezetett. A gépház felett a födém sem megfelelő, az A-B-C-D-E-F jelű helyiségek salakbeton födémé teljesen kiélt, kifáradt állapotú. Véleményünk szerint a gépház és az épület teljes felújításra szorul..." A szakvélemény a továbbiakban részletesen ecseteli a tennivalókat. 20-25 millió forintban vázolja a „költségkihatást". Aligha szükséges bizonygatni, ha akkoriban, mármint 1966-ban, nem süket fülekre találnak a megjegyzések, idén és a következő két esztendőben nem kellene 140 millió forintot előteremteni a rekonstrukcióra. Persze az a legfontosabb, hogy végül is van pénz a felújításra, és javában folyik a munka. Ennyi „siránkozás" után azonban evezzünk szebb vizekre, pardon korizzunk jobb jegekre. A múltba. Amikor még nem volt mű a jég. Mert jég és Városliget már akkor is volt. Ez a kettő 1869. december 2. óta egymástól szinte elválaszthatatlan színhely: a Duna-parti korzó Steingasser kávéháza. Néhány mindenre elszánt fiatalember — állítólag tizennyolcan voltak — elhatározza és azon nyomban ki is mondja, hogy a Pesti Korcsolyázó Egylet ezennel megalakult, és kérik a főváros urait, hogy a Városligetitó egy részét jégpálya céljára igénybe vehessék. Bár ez idő tájt Magyarországon és általában Európában úgy vélekedtek, hogy a korcsolyázás kifejezetten ártalmas az egészségre, sőt, ellenkezik a bevett társadalmi szokásokkal, mi több, az illemmel, az engedélyt megkapták az egylet alapító tagjai. Illik megemlékezni vezetőjükről, Kresz Géza doktor úrról, aki emlékünkben elsősorban úgy él, mint a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalapítója. Nos, ezek szerint jégpálya dolgában is honalapító, legalábbis kezdeményező. Hogy nem volt akármilyen alapító, azt bizonyítja, hogy hívó szavára a pesti fiatalok szép számmal jelentkeztek az egyletbe, és a kis melegedőbódé megépítésére 467 koronát adtak össze. Más dolguk most már nem is volt, mint naponta kijárni a ligetbe, nézni, hogyan épül a melegedő, és várni a fagy beköszöntét. Ez a nap is eljött, a következő évben, 1870. január 20-án a csikorgó hideg vastag jégpáncélt varázsolt a tó vízére. A megnyitón, úgy hírlik, maga Rudolf trónörökös is tapsolt, csakhogy a vigadalom mindössze tizenhét napig tartott, mivel február elejére olyan meleg lett, hogy a jég teljesen elolvadt. Az egylet tagjainak azonban nem szegte kedvét sem a tavasz, sem a nyár, ők már a közelgő télre gondoltak. Időközben duzzadt a létszám, alig egy esztendő múltán 432 tagot számlálhattak. Hozzá 1552 koronát és 82 fillért. Már elnézést a kitérőért, de ma vajon mit szólnának ahhoz a korcsolyázás megszállottjai, ha nekik kellene „összedobniuk" a 19 Városligeti telek és jegek