Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Földesi József: Emlékezés Mező Imrére

A nemzetgyűlési választásokon a kisgazdapárt szerezte meg a szavazatok abszolút többségét (57,03 %), de az MKP—SZDP—NPP együttes, 41,23 százalékos szavazati aránya arról tanúskodott, hogy a baloldal az új nemzetgyűlésben is igen jelentős erőt képviselt: olyan erőként került ki a választásokból, amelyet nem lehetett mellőzni az ország sorsa feletti döntések meghozatalánál. Hozzátartozik a negyvenötös választások értékeléséhez, hogy az elért 17 százalék jóval kevesebb volt, mint amit a kommunisták előzőleg általában reméltek. Nem értették: hogyan lehetséges az, hogy a magyar nép nem értékelte több szavazattal azt, amit pártja tett az országért? ,,A választások után a Karolina úti pártiskolán is megvitattuk a kialakult helyzetet — mondja Vígh Ilona. Ahhoz nem fért kétség, hogy a kommunisták rengeteget dolgoztak, s hogy az első perctől fogva mindenben kezdeményezők voltak. Mögöttünk volt már a földosztás, népesek és sikeresek voltak a gyűléseink, de talán éppen ezek a sikerek szédítettek meg bennünket. Megfeledkeztünk például arról, hogy 25 év alatt az emberek csak rosszat hallottak a kommunistákról, és hogy jócskán voltak olyanok, akik tovább terjesztették rólunk a rágalmakat. Rá kellett jönnünk, hogy nem ismerjük eléggé a népet, s hogy inkább a vágyainkból indultunk ki, mint a reális helyzetből." Mező is kifejtette véleményét a Budapesti Pártbizottságon tartott értekezleten. Teljesen indokolatlannak tartotta a kommunisták letörtségét, csalódottságát a választási eredmények miatt. Egyebek között a Belga Kommunista Párt példájával érvelt, amely évtizedeken át nyíltan, legálisan harcolhatott, agitálhatott, mégsem tudta megszerezni a szavazatok tizenhét százalékát. De ugyanígy Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban — mondotta — meddig kelleti dolgozni a kommunistáknak, hogy csökkentsék a reakciós pártok rágalmainak hatását. Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt — és ki-ki személy szerint is — tartsa számon és teljesítse a választási „korteskedések" alatt tett ígéreteit. Hosszabb távon ugyanis csak szavahihető párt nyerheti el a tömegek bizalmát. De volt Mezőnek egy külön nyeresége is a negyvenötös választások alatt. Bedobták a hazai politika mélyvizébe, és ő megtanult úszni. Igazán ekkor érkezett haza; Ramocsaházára járva megértett valamit a magyar vidékből, a magyar paraszt életéből. Most a fővárosban, peremkerületekben főként a nagyüzemek munkásnépéhez került közel. így lett benne egész az ország. A választásokat követően a Karolina úton folytatódott a pártiskola, Mező Imre azonban — több társához hasonlóan — már nem volt ott a hallgatók soraiban. A Budapesti Pártbizottság propagandaosztályán lett instruktor Réti László, a hazai kommunista munkásmozgalom jelentős személyisége mellett. Alig néhány hónappal később pedig — Réti László kérésére és javaslatára — az osztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. Részint az akkori időkre, részint Mező Imrére is jellemző, hogy itt sem maradhatott sokáig. 1945 novemberében megszűnt a Budapesti Területi Bizottság, és létrejött a Nagy-budapesti Pártbizottság, amelynek Kádár János lett a titkára. Lényegében ezt követően épült ki a későbbi Budapesti Pártbizottság. Korábban ugyanis meglehetősen sok „átfedés" volt az úgynevezett pártközpont és „budapesti" feladatköre, az egyes funkciók, reszortok között. Mező Imre — Kádár Jánossal történt személyes beszélgetés után — 1946 szeptemberében átkerült a szervezési osztályra, előbb instruktornak, majd pár hónappal később helyettes osztályvezetőnek. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy akkoriban egy instruktor teljesen önálló gazdája, felelőse volt egy adott tárgykörnek, a szervezés pedig messze a legfontosabb osztálya volt a pártbizottságnak. Köböl József évtizedeken át valamilyen formában mindig munkakapcsolatban állt Mező Imrével; ekkortájt ő a szervezési osztály vezetője, majd a szervezést felügyelő budapesti pártbizottsági titkár. Most az első benyomásairól és az ezt követő tapasztalatokról beszél: „Leültem vele beszélgetni a munkáról, a reá váró feladatokról. Mint instruktorhoz a főváros peremterületei kerültek az ott levő nagyüzemekkel együtt. Felhívtam a figyelmét arra, hogy az elővárosokban és a környező falvak egy részében erős a szociáldemokraták befolyása, ott tehát nagyon nehéz a kommunisták dolga. Már ezen az első beszélgetésen észre kellett vennem, hogy Mező fegyelmezett, a párt iránt elkötelezett, de ugyanakkor önállóan gondolkodó ember. Amikor például a pesterzsébeti és a csepeli jobboldali szociáldemokrata vezetők tevékenysége került szóba, szerényen, de félreérthetetlenül kijelentette, hogy véleménye szerint hiba volna a szociáldemokrata munkásokat néhány vezető alapján megítélni. A kommunista párt célkitűzései is könnyebben, gyorsabban valósulhatnak meg az öntudatos, szervezett szociáldemokrata munkásokkal összefogva. Ez nagyon tetszett nekem, nemcsak azért, mert lényegében ez volt a párt politikája, hanem azért is, mert ilyen határozottan, ilyen egyértelműen, gátlások és bizalmatlanság nélkül kommunisták ezt ritkán fogalmazták meg. Valahogy az érződött a szavaiból, hogy ő — sokakkal ellentétben — nem átmeneti, nem taktikai dolognak tekinti a szociáldemokrata munkásokkal való együttműködést. A hozzá tartozó pártszervezetek vezetői hamarosan rendkívül jól nyilatkoztak róla. Véleményem szerint mindezt nemcsak a munkájával, a jó tanácsaival érte el, hanem az emberszeretetével is. Ez volt az, ami feléje fordította az ottani pártszervezetek vezetőit." „AZ IDŐ MÚLÁSÁVAL NÖVEKSZIK A FELISMERÉS: MEZŐ IMRE IGAZI KOMMUNISTA, HAZAFI, NAGY EMBER VOLT" Ahogy Kelemen Lajos nem tudja, hogy ki mentette meg, ugyanúgy máig is tisztázatlan, hogyan került Mező Imre a Péterfy Sándor utcai Kórházba. Mindössze annyit sikerült megtudnom, hogy egy ismeretlen bőrkabátos férfi nyitott Csepel teherautón először a Szabolcs utcai Kórházba vitte, ott azonban a zsúfoltságra való tekintettel nem fogadták. így mentek tovább a Péterfy Sándor utcába. Tény, hogy voltak a pártház körüli tömegben olyanok is, akik vagy elborzadtak a kegyetlenségek láttán, vagy eleve segítő szándékkal mentek oda, vállalván a kockázatot is, hogy megmentsenek néhányat a pártház védői közül. így menekült meg például Csikesz Józsefné, akit egy fiatalember azzal a felszólítással vitt ki az ostromolok gyűrűjéből, hogy „Hagyjá-40