Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - TÉKA

téka hangoztatták az ókori Rómában. Igaz ez a hétköznapokra is. Nézzük csak! Mi is volt a Vergeltungswaffe, a megtorló fegyver? Ki is volt a londoni „Führer"? Miből is áll a biokontroll? Ahány írás, annyi válasz kérdéseinkre, s ne feledjük, itt nemcsak az akkori idők kérdéseiről van szó... A párizsi katonai törvényszék előtt vall az OAS terrorlegénye egy rendőrtiszt meggyilkolása után: „Az úgynevezett lesfogást alkalmaztam. A derékszíjat a nyakába akasztottam, egy rúgással térdre kényszerítettem, aztán a szívébe és a jobb tüdejébe szúrtam a tőrt." A kurta szavak köteteket hidalnak át, tesznek feleslegessé. „Kérem — magyarázza tovább higgadt pedantériával —, én katona vagyok. Ez a módszer benne van a szolgálati szabályzatban, és a légióban bábukon gyakoroltuk." Aztán a hazugságvizsgáló gép szenzációja. Gedeon Pál párhuzamot von egy műszer és a vietnami háború nagy hazugsága között. A politikusok színpadias gesztusait rakéták, bombák, tankok követik már a legközelebbi hétköznapokon is. A világközvéleménynek ez esetben nincs szüksége a hazugságvizsgáló gépre. Hiszen — mint Andersen meséjében — a király meztelen... A kötetben megtalálhatók a korszak hírhedt bűnügyei is. A dr. Darrieux szörnyű titka című írás a joinville-i orvosgyilkos esetével foglalkozik. A chicagói rém egy gyilkos diák kettős életét tárja fel, aki uralkodni akart a világ felett. „Hitler, Göring és Himmler tudták, mit csinálnak — vallotta később. Gyönyörű érzés lehet ilyen óriási hatalom birtokában lenni. Ők megpróbálták ezt, de valahol elhibázták..." A Darlanrejtély a második világháború egyik legtitokzatosabb tengernagyáról árul el fontos részleteket. Végül A kék összeesküvés című írás a francia fekete csuklyások titkos társaságának történetét eleveníti fel az olvasók számára. A Mosolygó történelem részben a szerző anekdotázó írásaiból olvashatunk éppen tizenkettőt. Voltaképpen olyan történelmi randevúkat közöl bennünk Gedeon Pál, amelyekbe nem kevés öniróniát is beleszőtt, íme egy: A bonni külügyminisztériumban nehezen boldogul vitapartnerével az újságíró. Az ottani bennfentes megfog egy poharat és félig feltölti vízzel — illusztrálni kívánván a Neue Ostpolitik, az új keleti politika problémáit. — Látja — fordul az újságíróhoz —, ez közöttünk a különbség! Én azt mondom, ez a pohár félig tele van, maga meg azt, hogy félig üres...! Hogy azóta mennyire telik vagy fogy a pohár vize, azt — mutat rá helyesen a szerző — már a mai hétköznapok történelme döntheti csak el. (Népszava Lap- és Könyvkiadó) KÁRPÁTI TAMÁS BÁRÁNY TAMÁS Egy életen át Bár a szerző élete során majd harminc regényt írt, s novellás könyveinek száma csupán ötre rúg, érdeklődéssel olvastuk ezt a kötetet, amely — több mint hatszáz oldalon — Bárány Tamás válogatott elbeszéléseit tartalmazza. Az Egy életen át című gyűjteményben nem olvashatók évszámok, s az egyes „fejezetcímek" — Úttalan utakon, Asszonyok mesélik, Helikon és vidéke stb. — sem feltétlenül jelzik azoknak a köteteknek a címét, amelyekben Bárány novellái negyven éven át megjelentek. De ha az egyes „csokrok" jelzik is, hogy körülbelül mikor írhatta az oda tartozó művek zömét, a lényeg mégis az, hogy miről és milyen hangnemben szólnak azok. A „válogatott" kifejezés jelzi, hogy Bárány nem mindegyik elbeszélését gyűjtötte ebbe az életműkiadásba tartozó kötetbe. De annyi bizonyos, hogy — bár nagyjából ismertük már e könyv termését, s vannak közöttük majd negyven esztendeje született, meg csak nemrégiben alkotott novellák — az Egy életen át anyagából kitetszik, hogy Bárány Tamás már évtizedekkel ezelőtt rendelkezett a kifejezés biztonságával. Már ifjan is mert gunyoros — ugyanakkor érzelmes — lenni, s hatvan év fölött is érzékenyen látja és láttatja a változó budapesti világot. „Budapesti világ?" Nem folyóiratunk címe miatt használjuk ezt a szóegyeztetést, hanem mert Bárány — ha vannak is elbeszélések, amelyeknek színhelye egy vidéki város vagy egy áhított külföldi nyaralóhely — nemcsak e kötet, hanem egész életműve alapján „budapesti író". S nem azért, mert itt született és élt, hanem mert „úttalan útjai", ,,Helikon"-ja — s egész elbeszélői világa — a tegnapi és mai Budapesthez kapcsolódik. (Ismerünk nem a fővárosban született „budapesti írókat", mint ahogy olyan budapestieket is, akik „terepe" szűkebb vagy szélesebb a térképnél.) Nincs olyan része a kötetnek, amelyben ne villanna fel nemhogy Budapest valamelyik része — a „pesti síkság" ugyanúgy, mint a „budai hegyek" —, hanem a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó és különböző korszakokat átélő, de mégiscsak fővárosi világ. Amelynek Bárány nemcsak meg- és átélője, hanem figyelmes kutatója is. A Népnevelők című novella, például, a Hársfa utcában játszódik, egy „rozoga egyemeletes, múlt század közepi ház"-ban, amit „vagy ötven éve tatarozhatták, talán emeletet is építettek rá." A — minden jel szerint a hatvanas években játszódó — Morbid történet színhelye a szerkesztőségeiről ismert „New York palota, amit akkor is így hívnak, ha a földszintjén lévő nagy kávéház neve — egyelőre még — Hungária." A könnyeden szellemes Egy üveg whisky — bár nincs jelezve a térség, ahol a lakás van, ahol a szereplők nemcsak alkoholt, de egy kicsit egymást is „fogyasztgatják" — félreérthetetlenül Budának azon az alsó részén játszódik, amely a Margit és az Erzsébet híd között van. A Nyughatatlan ember — ez az 50-es évekbeli bányásztörténet, amit a szerző abban az időben írt, amikor a novella eseménye bonyolódik, és olyan bányászt ábrázol, aki egyben országgyűlési képviselő — részben a bányában játszódik, de több, Budapesten működő minisztériumban is, ahol a frontmester azért küzd — és valóban küzd —, hogy a bányászszálláson végre vezessék be a vizet. Az utolsó film című írásban — ha nem is pontosan — a filmen is fellépő „Latyira", Latabár Kálmánra ismerünk. Ahogy az utolsó szerepben félreérthetetlenül találkozunk az élet — és a játék — vágyával hazatért, de „meghalni jött haza" Jávor Pállal. És egy másik jeles színésszel, aki — leülvén a büntetését — elfeledtette Jávorral (de az olvasóval is), hogy valaha, nem utolsósorban a leghíresebb „szerelmes színészre" való féltékenysége miatt, belerángatódott a szélsőjobboldali politikába. Sűrűn lakott, proletár- és félproletárkerületek mellett, például, Római-parti nyaralók tűnnek fel Bárány Tamás novelláiban: Budapest múltja és Budapest jelene tükröződik a jól megírt, esetleg csak párbeszédekkel is kort, stílust és szűkebb környezetet teremtő történetekben. Mert Bárány elbeszélései mindig történetek: a hősök — esetleg homályos — múltjukból haladnak a holnap (ami nem jelenti azt, hogy a „boldog jövő") felé. (Szépirodalmi Könyvkiadó) ANTAL GÁBOR EPERJESI LÁSZLÓ A KISZ zászlóbontása Úgy tűnik számomra, hogy a korunkra oly jellemző „gyorsuló idő" a történelmi léptéket is megszaporázta. Az alig néhány évtizednyi tegnapelőttök mára már az iskolai könyvek tananyagai, és a közeli tegnapról is úgy beszélünk és írunk, mint a velünk élő történelemről. E röpke eszmefuttatásra Eperjesi László A KISZ zászlóbontása című, füzetnyi terjedelmű könyve késztetett. Mert legtöbbünknek (mármint a középkorú nemzedéknek) a kommunista fiatalok huszonkilenc évvel ezelőtti újbóli zászlóbontása inkább friss emlék, eleven élmény, mintsem politikai múlt, elemzésre, áttekintésre megérett historikum. Eperjesi László kötete azonban első olvasásra meggyőz arról, hogy ifjúkorunk újat akarón lelkesedése, őszinte tenniakarása nem egyszerűen csak mozgalmi élmény ma már, hanem történelmi tett is. Azzá avatta ugyanis legújabb kori történelmünk tragikus időszaka, az a bonyolult, társadalmi sebekkel, szélsőséges indulatokkal terhelt körülmény, amely közepette létrejött 1957. március 21-én a KISZ. Az egykori Városi Színházban (ma: Erkel Színház) az alakuló ünnepség a konszolidáció megindulásának újabb, reményteljes jele volt. A fiatalok jelentős részének a megnyerése egy új pártpolitika igenlésére, támogatására, sőt, mi több, a megvalósítására valójában történelmi fordulatot jelentett az ország társadalmi-politikai életében. Ne felejtsük: az 1956. október 23-án megindult események — amelyek az ellenforradalomba torkollottak — szellemi élesztői, elindítói jórészt fiatalok voltak. Azok a fiatalok, akik felett az MDP — hibás politikája révén — jórészt elveszítette a befolyását. Az ifjúság politikai visszahódításáért folytatott küzdelem, erőfeszítés legrészletesebb ismertetése egyik nagy erénye a kötetnek. Eperjesi Lászlónál illetékesebb szerzőt alig találhatott volna a kiadó. Hiszen őt a zászlóbontók között a legelső sorban találjuk. Röviddel az első országos értekezlet (1957. október 25.) befejezése után megtartott KISZ központi bizottsági ülésen titkárrá választották. 46