Budapest, 1986. (24. évfolyam)
7. szám július - Szilágyi Ferenc: Kazinczy az 1831-i pesti kolerazendülésről
KAZINCZY AZ 1831-1 PESTI KOLERAZENDULESROL ott hát megállítják, kérdőre veszik. Ő egy rakás épületi kőre állván, mondja remegve mentő beszédét. A lázadók nem adnak helyt mentségének, hanem kényszerítik, eszközölje vissza a szabad közösülést. Mind ő, mind báró Mednyánszky Aloys, helytartói tanácsos s királyi komisszárius Pesten és Budán, összetett kezekkel kérik a sereget, oszolnának szét békével, délutáni három óráig ismét fel fogna nyittatni a közösülés, s minden egyéb kívánságaik bételjesíttetni. A tanulónép már egyesülve mesterlegényekkel, mesterinasokkal, s vacírend-cselédekkel6 , Stáhlyt és Mednyánszkyt körülfogva, egész a Játékszín piacig7 nyomul elő. Itt megállapodván, egy ifjú szót kíván, s Mednyánszky elébe a békekötésnek ezen három feltételeit terjeszti: 1. A híd nyittassék fel; 2. a hazamenendő ifjak után elfogattatások végett staféták8 ne küldessenek; 3. hogy a katonaság minden pontról eltávoztassék. Az ifjúság ezt 12 óráig kíváná; melyet midőn megnyere báró Mednyánszkytól, a sokaság ezt tisztelete jeléül felemelé, Mednyánszky pedig az ifjú szóllnok kezét megszorítá, s a kapitulációt ezzel pecsétlé be. Ezenközben némelyek Stáhlynak halált, Dunába vetést, lámpásfára akasztást kiáltottak; de a nagyobb részt a nyert ígéret után őtet is felemelte, vivátok közt triumfussal hordozta, míg végre letették, hogy Mednyánszkyval együtt a nádornál esedezhessék és közbenjáró lehessen. A sereg most már több ezerekre nevekedvén, processziót jára a Nagyhíd utcán9 s a Nagy piacon1 0 , de még vezér nélkül. Ezen tiszteletet a sors báró Palocsay . . .-nak, a Ferdinánd fiának, ki az Univerzitásban tanul, adá. Ez, hogy lássa, ami történik, nyugalmasan kilovaglott; társai meglátták, s ezt kiáltották neki: ,,Ha báró vagy is, csak deák vagy; közénk tartozol, előre hát lovadon; vezérünk leszesz." — Ő tehát a sokaság elébe léptete. Azt mondják, hogy báró Eötvös", a vicekancellárius1 2 fija, gróf Wenckheim, gróf Karacsay szolgáltak mellette, mint gyalog-adjutánsok, így elkészülve, keresztül a Nagyhíd utcán, mely tömve volt emberekkel, a Nagy piacra (az Ürményi ház előtt); onnan az Országúton által a gróf Cziráky Antal országbírája házához nyomultak ezt kiáltozván: „Nincs kolera!" Minekutána a Cziráky1 3 házának minden ablakait, hihetőleg a volt országgyűlési magaviselete miatt, behajigálták, és kapuját betörni igyekeztek, a városházához mentek. Annak is beverték minden ablakait, s bé akarnának menni a kapuján, de a hajdúk ellentállásán nem vehettek erőt. Innét az Univerzitásra törtek, és minthogy menések alatt valamely kazármánál1 4 e szóval fogadtattak: „Was ist das für ein Gesindel?1 5 — annak megmutatására, hogy ők tanulók, a fekete-sárga zászlót a Múzeumból kihozták. Ezen zászló alatt, közelgetvén már a tizenkét óra, melyben az ígéret szerint, kívánságoknak teljesedni kelle, a híd felé vonultak. Annak fokánál fel vala állítva egy kapitány-alja würtembergi gyalogság. A sereg ezen kiáltozások mellett „Vorwärts!" a híd felé nyomult, s erőszakkal törekedett a hidat beállítani, melynek két csolnakjai félre voltak vonva a pesti oldalon. A kapitány kérelemmel törekedett várakozásra bírni a sokaságot; minthogy azonban a sokaság a katonaságot iszonyú ordítások közt visszanyomta, hadirendbe állítá alattvalójit, s parancsolatot adott, hogy bajonettjeiket szegezzék a nyugtalankodók ellen. De alig ereszté ki száján a kommandó szót, s esőként hulla rájok a kő, úgyhogy mintegy ötnek azonnal véresen kelle elhagynia a csatahelyt, s a kőzápor közben a hídra igyekezének, s a felállított katonaságot egy percenet alatt széjjelverték. Ekkor a híd visszaállításán kezdének munkálkodni. De az őrt álló strimflis16 csakhamar rendbe szedte magát; melynek láttára a hídra tódult nép visszahúzódott, és a Kemniczer háza előtt egyesülvén a több lázadókkal, ismét támadólag dolgozott, míg megint a hídra juthata, de onnan másodszor is félrenyomatott. Most is ráütött az őrökre, s azokat végképen elszélesztette. Ekkor hatalmában lévén a híd, hozzáfogott annak visszaállításához, mely délutáni két óra felé véghez is ment. Ezt látván a budai részen levők, ott húztak ki két hajót, nehogy a nép átcsődülhessen. A félelem itt oly nagy volt, hogy mihelyt Pestről áltjöve a hír, hogy a nép helyre akarja állítani a hidat, egy század katonaság azonnal felállíttatott a fegyverházban, hol 30 000-nél több fegyver találtatik. A hercegasszony férjének, a nádornak tudta 32 nélkül megkérette Ferdinánd magyarországi kommandírozó főherceget, hogy a várbeli őröket erősítse meg, s rendeljen olyanokat a kertbe is. Werhard generálisnak azonban1 7 bejelentetett, hogy a pesti felen a híd mellett őrtálló katonaság széjjel vagyon verve. Ez tehát előparancsola egy századot az Eszterházy gyalogjainak rezervájából1 8 , s maga is lóra ülvén, s fel és alá nyargalván, hol kéréssel, hol fenyegetéssel az eloszlásra igyekezett bírni a sokaságot. De ez ugyan hasztalan volt, mert az Eszterházy csapat alig mutatá magát, s az ifjúság ment elikbe. „Földiek, ti és mi hazafiak vagyunk; mi nem bántjuk egymást!" S ahány ifjú, annyi bakancsost1 9 ölele meg, csókola meg, s azután karját nyakába vetvén, barátságos fogózgatások közt mentek, s visszavezették a híd mellől a bagnétos2 0 hazafit. Megtudatván ezek Budán, gróf Keglevics Gábor koronaőr és generális Splényi Ignác, ki a generálisok közül csak maga tud magyarul, kiküldettek, hogy csendesítsék le a népet. Minekelőtte ezek Budáról Pestre érkeztek, Wernhard generális megjelent a sokaság közt, s parancsolni kezde nekik, hogy oszoljanak, mert ő erőhez nyúl. A nép elébe álla lovának, megállította, s iszonyú szitkokkal illette; azt mondják, le is szállíták a lóról. Egy valaki elébe ugrott, s ezt ordította rá: „Most mindjárt kitekerem a nyakad"; leverte zödtollú kalapját, s hozzáfogott az operációhoz; de a többi kiáltására szabadon ereszté. Csakhamar azután elnyargala a sokaság közül.
