Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - VERSEK

FABRIPETER SZEPESI ATTILA Városnéző Apámnak, biciklitúráihoz Angyalföld, Pasarét: városom arcai! Itt lent: zaj, zizegő; s csöndek a dombokon. Hűvösvölgy, Dunapart hűvöse nyugtat és bennem zeng a Sziget, s izzik a Rózsadomb. Télen kucsma a hó, körben a házakon, tollforgója a füst, égbe-remegve leng. Incselgő nevetés: nyáron a villanó ablaktábla-szemek — lányok a Vurstliban. Eltévedt utazó: alszik a Zugliget. Elszálló Ferihegy: gépek a vágyak ott. Gellérthegyre Tabán, s erre a Várnegyed vágyón néz: lebegő, néma szerelmesek. S honnan visz hova át — forma a Semmiben — vízár zöldje fölött szállva, hidak sora? Itt élünk, ideköt minden az ég alatt. Elhajtunk, Budapest arctalan integet. Gül-Baba sírja Gül-Baba nyugszik e kápolnában bektasi dervis ápolt rózsatövet vén Duna habja felett bár született az Aranyszarv partján sztambuli tájon lakta a büszke Budát rejti e föld a porát Terézvárosi krétarajz idegenként ahogy végigfutok felismerek egy görbedt alakot a kószáló galambokra kinéz s mint akit nem fog a szemmelverés áll hümmögve harminc év után míg bogok nőttek a kis görbe fán és nem tudni kinek a csöndje lett eltávolodva is idegenebb aki a billent pultra könyököl vagy a másik — szájában puha föld fölötte tél-nyár bolydult évszakok egy mennyei kocsmában kuncsorog SZULY GYULA Minden út Budára Sarkamban sok szimatoló utca sapkák pereme alól szemek egyemeletes ház homloka tart meg néhány bánatban őszült gipszfejet Pestre portyázó budai fasor és visszavezető ismert lábnyomok áthelyezett szökőkút viziszörnye szemétől itt se szabadulhatok villájával mutat nekem utat amelyik innen Budára vezet s ahol hegyek állnak fel s vonulnak elmosódó turistajelet Ki tud ezekről csatlakozik hozzám együtt megyünk Alagúton át kézenfogva tünt édenbe igyekvő és visszataláló pestek és budák együtt bukkanunk mindenféle múltra műemlékké nyilvánult óvóhelyen hol néha még egy ember éjszakázik budája nélkül nincs már pestje sem Télutó a fákra-akasztott lámpák mögött egy város hóesésben hol rég eljárták táncuk a kerge bolondok s rég elporladt a kristály esték bizonytalan igézete meghallani-e még a szél hangját egy faodun a szél hangját behavazott kutyákon míg üszkös varjakat hajigál odafönn valaki szembe az éjszakával HAJNAL GÁBOR Összébb húzódnak Zöld pázsit közepén az őszi napban vérvörös levelek villognak bokrokon a pára oszlik kimosdott az égbolt és tornyok nyújtóznak templomok tetején. Állok a hűvös szikrás délelőttben a városban hol minden házat ismerek a hullt levél ma mosolyog a földön s a gyérült lomb a fán csodára vár. A parki padon a szerelmesek összébb húzódnak hamar jön a tél lesz-e közös fedél fejük fölött tűnődnek némán s átölelik egymást.