Budapest, 1986. (24. évfolyam)
7. szám július - Dr. Buza Péter: Reformkori városképek
. képkocka középpontjában: a józsefvárosi plébániatemplom. Mögötte, félig takarva az éppen akkoriban felépült Kálvin téri templom. A tornyoktól jobbra, természetesen már a túlparton, ott sorakoznak a Gellérthegy északi lejtőjére felkúszó házacskák, a Tabán épületei. Várhegy és a Gellérthegy közti kedélyes városrész utcasorai ott húzódnak a képkocka hátterében is, belemosódva a budai hegyek karéjába. Ezen a részleten látszik legjobban a várost kelet felől határoló sánc vagy töltés. A kép bal szélén föltehetőleg az egyetemi templom kettős tornya látszik, de az is lehetséges, hogy a szerb templomé. Ezektől jobbra — jórészt takarva — a belvárosi templom látszik, előtte magasodik a régi városháza karcsú tornya. A részlet jobb oldali harmadában lévő két torony talán a Duna-parti rác templo-27