Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - Szále László: Amíg ön alszik

A főváros közterületeinek takarítása és a fontosabb útvonalak 456 km-t kitevő hálózatának karbantartása, javítása a Közterület-fenntartó Vállalat feladata. A gépek és az emberek folyamatosan dolgoznak, de a belvárosi részeken főképp éjszakára összpontosul a munka. Nyilvánvaló, hogy a Nagykörúton nappal nem lehet fagykár okozta úthibákat javítgatni. A mosógépeknek, az önfelszedő seprőgépeknek és a kukásoknak reggel hétig el kell hagyniuk a Duna és a Nagykörút közötti részt. A vállalatnak száz célgépe van, s naponta hétszáz alkalmi munkás végzi a csak kézzel ellátható feladatokat, a járdaseprést, aluljárótakarítást stb. Éjszaka mintegy 180-an dolgoznak a közterületek rendjéért: locsolók, takarítók, gépkocsivezetők, s az állandóan működő hulladékégető éjszakai műszakja. Hétfőn van a legkevesebb dolguk, ezen a napon a legtisztább az utca, a hét végén pedig mindig a legpiszkosabb. Helyileg a piacok környékén — Bosnyák tér, Fény utca — meg az építkezések közelében legtöbb a szemét, de a rosszul megpakolt MÉH-autók, építőanyag-szállító kocsik mindenütt ott hagyják névjegyüket, amerre csak elhaladnak. Mellesleg a pesti ember is meglehetősen rendetlen, de amióta nemcsak neveléssel próbálják rábírni a tisztaságra, hanem szankciók is vannak, kétségkívül van némi javulás. A legtisztább talán minden közterület között a metró. Itt minden munkát saját maguk végeznek. A folyamatos üzemmenetért hat szakszolgálat a felelős, és csaknem mindegyiknek van éjszakai feladata. Közülük az egyiknek a dolga az állomások tisztán tartása és az alagút-fenntartás. Kétszázan dolgoznak az éjszakai műszakban, kétharmaduk az állomásokat takarítja, a többiek — festők, lakatosok, szerelők, kőművesek — a burkolatok hibáit javítják s az alagút-karbantartást végzik. Leereszkedem a Déli pályaudvarra, de mióta megszűnt a teherszállítás, itt sincs éjszakai munka. Irány a Nyugati. Kong a hatalmas csarnok. A váróteremben rendőr ébresztgeti a „notórius" itt alvókat, kint a peronon pici ember sepreget. A hatalmas térben szinte elvész, még kisebbnek és végtelenül magányosnak látszik. Az is. Egyedül dolgozik, neki kell felsöpörnie az egész csarnokot, sőt az egész Westendig övé a placc. A szemeteskosarak kiürítését is beszámítva — amit ő sajátos paradoxonnal szemetelésnek hív — éppen reggelre végez. Vannak nagy teljesítményű takarítógépei is a MÁV-nak, de a kisöreg kevesebbet fogyaszt, s komolyabb szemétáradattal csak a nyári turistaszezonban kell majd szembeszállni. Beszélgetnék vele — a rendőrök után az első, akit dolgozni látok ezen az éjszakán —, de izeg-mozog, a lapátját emelgeti, menne tovább. Megyek én is a Bosnyák térre. Fél három. Csak szállingóznak már vidékről a zöldséggel, gyümölccsel megrakott kocsik. Szállingóznak? Már mindenki itt van. Teljes a nagyüzem. Mikor keltek föl ezek az emberek? Kemény munka és harc folyik itt az éjszakában. Százak, ezrek röpködnek a levegőben, és súlyos kilók, mázsák, tonnák vonulnak a vállakon, targoncákon. A legkülönfélébb módszerekkel megy az alkudozás. Önkéntelenül a termelőknek szurkolok, bár látszik a fölvásárlók, a zöldségkereskedők a profibbak, s mintha ők is volnának fölényben ebben a küzdelemben. Csapatostul járnak, harsányan egymásra nevetnek, amikor a termelő elszánt arccal kimondja az árat, legyintenek, ott hagyják, ennyit soha nem fog kapni érte, honnan vesz ilyen irreális árat — pirítanak rá, aztán csak ott köröznek tovább, s ha a termelő elég konok, fogukat szivják, de megadják az árat. Nagy a tét. Egyetlen percben dől el hosszú hetek, hónapok munkája, a fóliába fektetett sok pénz és energia, a rakodás, a Pestre bulizás: mennyiért sikerül eladni a nejlonzsákokban szorongó, párát eresztő paprikát, sóskát, a kocsideréknyi almát, a hatalmas gyökérkötegeket, hegynyi kukoricapelyhet, infrakörtével „pirosított" paradicsomot. Furcsa, de most itt a hűvös éjszakában nem irigylésre méltók a táskás szemű fölvásárlók, a rövid dzsekiben lótó-futó kövérkés nepperek és az aggodalmaskodó zöldségkereskedők sem. Ók ugyan általában nem rakodnak tucatjával le-föl nehéz ládákat, nem szlalomoznak a standok között a föl-alá hullámzó tömegben hatalmas targoncákkal, vastag, puha ujjaik inkább csak noteszt, ceruzát és ezreseket forgatnak, de kemény munka az övék is. Nem kicsi a kockázatuk sem. Az árut el kell szállítaniuk, s még frissen eladni, jó nyereséggel. Ehhez minél olcsóbban kéne megvenni. De háromkor még keményen tartják magukat az eladók, nem félnek, hogy vissza kell vinniük az árut. Célszerű hát később menni, de hátha akkorra már elfogy, s a törzsvevőknek nem lesz mivel kedveskedni. Istenemre, idegtépőbb játszma, mint a rulett. Mesés jövedelmek ide vagy oda — én nem csinálnám. A piacon, ahol sok pénz cserél gazdát, hol könnyen, hol nehezen, két nagy ellenfél között megjelenik a zavarosban halászó élősködő. Két kartondoboz, három gyufaskatulya és egy piros golyócska a fölszerelése. Meglehetős ügyességgel kapkodja a skatulyákat, s harsányan biztatja a körülállókat, találják el a három közül, melyik alatt van a piros golyó. Főleg sötétképű suhancok fogadnak, ezer forint az alsó határ. Az egyik magabiztos mosollyal kétezret nyújt oda. Veszít. Én megborzongok, neki szeme se rebben. De rebben a „mutatványosé". Fülest kap, hogy rendőr közeleg, gyorsan összepakol, s üzemzavarra hivatkozva odébbáll. Ő is „dolgozik". Alighanem minden éjjel. Persze, nem miatta mentem a Bosnyák térre. Neki semmi szerepe sincs abban, hogy a fekete ártáblákon nagyobbak a számok. Már majdnem sajnálni kezdtem az éjszakai Bosnyák tér nagy pénzeket forgató szereplőit, de a Krúdy utcai sütöde újra elgondolkodtatott. Itt is dolgoznak egész éjjel. Míg a vezetővel beszélgetek, a fehér trikós és nadrágos pékek megállás nélkül forgatják hatalmas lapátjaikat. Nem szépen, komótosan, hanem szinte fölfokozott tempóban. Az egyik a cserépkályhaszerű zöld csempés kemence fölső sütőterébe veti be a kenyeret. Villámgyorsan belisztezi a lapátot, négy veknit tesz rá, két másodperc alatt bevagdossa egy nagy késsel, vizes kefével megkeni, s négyméteres lapátjával a helyükre löki őket. Ez nem pék, ez zsonglőr. Az alsó kemencéből a társa ugyanilyen gyorsan szedi ki az illatos kenyeret. Aztán ha elkészültek, cserélnek, 40-50 perc a sütési idő, pihenni nem lehet. Az egyszerűség kedvéért nem kérdeztem meg, mennyit keresnek... A sütőipari termékek hatvan százaléka éjszaka készül. A tizenhat vagonnyi kenyér nagyobbik része, a másfél millió zsemle és kifli pedig majdnem teljes egészében. A fölhasznált huszonkét vagon liszt feldolgozása 1300 ember feladata, de ebben a számban a pékek mellett a karbantartók is szerepelnek. Az áru kiszállítására 160 Barkas és Robur áll rendelkezésre, nagy részük egész éjszaka ingázik a 45 sütőüzem — ebben az édesipar és a tartós árut gyártók is benne vannak — , valamint a sok ezer üzlet között. * A Bródy Sándor utca sarkán — s most már végig, amerre elhaladok — a tej, tejtermék mindenütt ott áll rekeszekben a boltok előtt. Jó érzés látni az utcára pakolt őrizetlen értékeket, a bizalom és a felnőttség szimbólumait. Vagy csupán azt jelzik, hogy az éjszakában hazafelé botladozó atyafiak undorodnak a tejtől, a joghurtra meg rá se bírnak nézni? Hogy reggel friss tej, vaj, joghurt lehessen az asztalunkon, ehhez az utolsó szakaszban 550 ember és 150 gépkocsi éjszakai munkája szükséges. Egy átlagos napon 600 ezer liter tej, 800 ezer poharas termék és 850-900 tonna vaj, sajt, túró kerül a boltokba. Ünnep előtti napokon ennél a mennyiségnél kétharmaddal többre van szükség. A tejet a tejfölt, a joghurtot, a vajat és a túrót szinte teljes egészében éjjel szállítja a 120, négy és fél tonnás kocsi; a Várat és a belső területeket 25-30 egytonnás autó látja el. A tejipar 4400 ún. vevőpontot tart nyilván (közért, áruház, kórház, büfé stb.), közülük egy éjjel mintegy 3500 helyre kell szállítani. Az utcák négy óra felé üresek és csendesek. Percre ki lehet számítani, mikor, hová érkezik az ember. Öröm a közlekedés. Nincs forgalmi dugó sehol, a belvárosi szűk utcákban sem. Most kellene szállítani — és nemcsak a tejet meg a kenyeret. * A két legnagyobb éjszakai szállító mellett érdemes általában is szemügyre venni a szállítások problémáit. Jelenleg Budapesten az összes szállítások tíz százaléka történik éjszaka. Nagyjából ez jellemző a világ többi nagyvárosára is. A Fővárosi Szállítási Tanács szerint — mely a fővárosi szállításokban érdekelt valamennyi szervet, vállalatot, főhatóságot tömöríti — azonban harminc százalék volna az optimális arány. A közlekedési szempontok 10