Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - Szále László: Amíg ön alszik

BUDAPEST ÉJJEL (2) Amíg ön alszik... A nagyváros három műszakos nagyüzem. Igazából sosem tér nyugovóra. Éjszakája a nappal fontos része. Milyen furcsa: a nagyvárosi éjszaka vagy az éjszakai élet kifejezésekről mindenkinek elsősorban a mulatozás, a szórakozás jut eszébe s nem a munka. Pedig egy nagyvárosban sokkal többen dolgoznak éjjel, mint ahányan szórakoznak. Kis túlzással azt mondhatni: a fél város dolgozik, hogy a másik fele nyugodtan alhasson, és komfortos reggelre ébredhessen. Mindebből azonban kívülről úgyszólván semmi sem látszik. Az éjszakai Budapest utcái csöndesek és néptelenek. Az ablakok sötétek, csak a kirakatok, vendéglők sárga fénye ömlik ki az utcára, mint Utrillo képein. Nézzük meg a várost ebben a fényben! Éjfélkor Trabantba ülök, és keresem az éjszaka munkásait. Egyelőre azonban csak engem találnak meg. Az első sarkon rendőrlámpa villan: igazoltatás. Utána még lehelnem is kell, az egyszerűség kedvéért nem a szondába, csak a rendőrre. A hagymás rántotta után kissé szégyenkezve lehelek, de a rendőr orra nem színeződik el, mehetek tovább. A Shell-kút mindig nyitva van. Az éjszakai műszak este héttől reggel hétig tart. Azt hinné az ember, az éjszaka mindenkinek ugyanaz: éjféltől hajnalig tart. A valóságban nem így van. Az orvos nyolctól nyolcig ügyel, a benzinkutasnak már este hétkor elkezdődik, a pékek nyolctól ötig dolgoznak, a szállítók négy körül indulnak, a postán este tíztől reggel hatig ügyel és szortíroz az éjszakás, a Bosnyák téren már kettőkor mozdul az „éjszakai élet". A benzinkutasoknak látszólag semmi dolguk, a színházból, moziból hazaigyekvők hulláma már lecsendesült, most egykét óra szünet van, csak néhány kósza taxis érkezik, aztán kettő-három felé majd megindul a virágosok, zöldségesek hada. Közben sincs azonban pihenő, ki kell takarítani a teljes körletet, s ha benzinszállítmány érkezik — biztonsági okokból, az mindig éjszaka történik — az áruátvétel biztonságvédelmi előkészítése, az adminisztráció, az ellenőrzés, majd a fél éjszakát igénybe veszi. Most azonban nincs átvétel, gyerünk tovább. De hová? Eszembe jut a nagybátyám, akivel egy éjszaka az Erzsébet híd építkezésénél futottam össze. Azt tudtam, hogy a Pénzügyminisztérium párnás ajtói mögött 1950 óta már hiába keresném, de hogy a drótkerítés mögött álló idős éjjeliőrben kell fölismernem, arra nem gondoltam volna. Egykedvűen állt füles sapkában, régi bársonygalléros, de akkor már bizony kopottas kabátjában, és őrizte a hidat. Vajon most őrzik-e a hidakat? Vagy legalább a fölújítás alatt álló Szabadság hidat? A régi vámőrház sötét, átsétálok a turulmadarak alatt, senkit se találok. Úgy látszik, ma már nem félnek attól, hogy valaki hidat lop. Ám a Nagycsarnok előtt egy rendőr újra leint. Gyanús lehetek neki, hogy a hídon mászkálok össze-vissza. Mondom, azt néztem, van-e itt valaki. Miért lennének itt éjszaka? — néz rám. — Ez egyértelmű, nem? Aztán jó utat kíván, s azt mondja, siessek, mert ha az Alagutat mossák, akkor annak épp most van az ideje. Az Alagút üresen ásít, mellette a már majdnem kész Sikló a sötétben nyújtózik föl a hegyre. Elkéstem. A mozaik már teljesen tiszta. 9