Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - TÉKA

téka Több mindenben lehetne vitatkozni Breuer Jánossal. Például abban, hogy illendő-e mai neves muzsikusok fejére olvasni hosszú idézetekben és ismételten — lévén, hogy az erre vonatkozó fejezetet a szerző többször publikálta már — a személyi kultusz idejében elkövetett botlásaikat; ezt csak az teheti vétlenül, aki azokban az években hallgatásra kényszerült, vagy akkor még nem érett felnőtté. Ugyancsak vitathatóak azok a szögletes zárójelbe tett felkiáltó jelek, amelyekkel nem mindig tárgyi, hanem esetleges sajtóhibákra hívja föl a figyelmet a kutató. Ilyen jelzésekre saját könyvével kapcsolatban is adódnék alkalom, de ettől a kínálkozó lehetőségtől ezúttal eltekintünk. Abban sincs egyetértés köztünk, hogy a már elhunyt nagynevű komponistát etikus-e kétszer is tetemre hívni, azért, amiért a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára szerzett műve címét később megváltoztatta. Az ilyesmi nem volt ismeretlen abban az időben sem; e sorok írójának adott nyilatkozatában az egyik jeles zeneszerző Révai Józsefnek ajánlotta készülő szimfóniáját, amiből azután a bemutatókor a „gyászzene egy nagy ember emlékére" alcím maradt. Szeplői ellenére is rendkívül tanulságos, hasznos, mi több, szórakoztató olvasmány Breuer János könyve. Forrásműként is jó szolgálatot tesz a kutatónak, de hasznára válik mindazoknak, akik szeretik a zenét, és méltányolják, hogy ez a sohasem a gazdagságáról ismert kis ország az elmúlt négy évtized alatt főképpen hazánk centrumában, Budapesten milyen sokat áldozott a zenekultúra fejlesztésére. Nem mi, hanem a külföldi szakemberek állapítják meg, hogy nem csekély eredménnyel. (Zeneműkidadó) GÁBOR ISTVÁN A Kelet Népe 1935—1942 Izgalmas szöveggyűjtemény látott napvilágot fakszimile kiadásban: a Márciusi Front — tehát a magyar népfrontmozgalom — születését s egyben szellemi küzdelmeit tanúsító folyóirat, a Kelet Népe évfolyamaiból készült átfogó válogatás. A tiszántúli szegénynép szószólói: Barsi Dénes, Sinka István és Szabó Pál alapították a Kelet Népét, korábbi lapindítási kísérleteik sikeresebb folytatásaként. A népi írók mozgalmának életrevaló termését előbb a határszéli Biharugrán, Szabó Pál falujában szerkesztették, de csakhamar célszerűbbnek látszott a szerkesztőséget Budapestre költöztetni, mivel a lap létrehozói országos jelentőségű folyóirattal akartak előállni. Nyolc esztendőt élt meg a Kelet Népe, amely nevében is vállalta Széchenyi István eszméit; nyolc év alatti változásait, útkereséseit Tasi József szép és okos bevezető tanulmánya elemzi. Á tétova kezdés idején sok kitűnő írás mellett, olykor a lapalapító Barsi Dénes zavaros cikkei is megjelentek, de 1936 elejétől már tisztultabb eszmékhez igazodva szerkesztették a Kelet Népét. Budapesten előbb Muharay Elemér, majd Tatay Sándor gondoztaszervezte-szerkesztette a lapot, nem kevés anyagi nehézségek közepette. A lap utolsó gazdája, Móricz Zsigmond 1939-től haláláig szerkesztette a Kelet Népét. Ha mustrát tartunk, kik voltak a Kelet Népe dolgozó társai, láthatjuk, hogy idetömörült a magyar irodalom és szellemi élet színejava. Neveik között tallózva említsük Illyés Gyula, Sárközi György, Gulyás Pál, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Donáth Ferenc, Medgyessy Ferenc, Derkovits Gyula, Németh László, Kodolányi János, Zilahy Lajos, Erdei Ferenc, Benjámin László, Földessy Gyula, Veres Péter, Kassák Lajos, dr. Földes Ferenc vagy Gellért Sándor munkáit: más-más múlttal, más-más tájakról jöttek ők, kit a paraszti álmok, kit a munkásmozgalom küldött e sorba; abban mégis egy hiten voltak, hogy mindannyian a magyar társadalmi igazságtalanságok megváltoztatását és az ország megújhodását áhították. A kötet közreadása arra is figyelmeztet, mily hasznos vállalkozás elővenni és közkinccsé tenni haladó szellemű hagyományaink bizonyítékait. Az igényes válogatás és szerkesztés Medvigy Endre munkáját dicséri. (Kossuth) KISS KÁROLY SŐTÉR ISTVÁN Fellegjárás Örömmel láthatjuk, hogy Sőtér István életmű-sorzatában ismét napvilágot lát pályakezdésének legendás regénye, amely a két világháború közötti kollégiumra emlékeztet bennünket. Egy nagy nemzedék indulásának állít emléket. Mégsem csak a műemléknek kijáró tisztelettel vesszük kézbe a könyvet: a mindenkori ifjúság ön- és helykeresésének biztatója és tanácsadója lehet. A Fellegjárás legendás mű: egy mára nagy eredményekkel kiteljesedő nemzedék indulásának kulcsregénye. A kortársak, a regény szereplői még ekként olvashatták, keresték benne önmagukat, érzékenyen reagáltak az eltérésekre, amelyekkel az író alkotó szándéka elválasztotta a figurát közismert modelljeitől. Az irodalomtörténetben tájékozottabb olvasó ma is figyel még erre: az egyes alakok mögött melyik ismerős ifjúkori arca ködlik fel. Csakhogy a Fellegjárás olvasása közben mind kevésbé érdekes, ki is lehetett a modellje egy-egy figurának. A Fellegjárás nem egyes emberek és nem is csak az Eötvös Kollégium egy korszakának, hanem a harmincas évek első felében induló értelmiségi nemzedéknek a regénye. A Werther halhatatlansága: ma már senki nem gondol az alaptörténetre, az újsághírre redukálható „valóságos" eseményre, hanem átéli saját ifjúságát is. Minden nemzedéknek megvan a maga Wertherje, esetenként sikeresebb formában, máskor inkább csak alkalmi jelleggel. Sőtér István Fellegjárása is ennek a regényműfajnak egyik sikeres megújítása. A Fellegjárás hősei szélcsendben nőttek fel, de vihar utáni és újabb vihar előtti csendben. Előtörténetük regénycímekben elbeszélve: az Álmodó ifjúság (Balázs Béla) értékelte az Optimistákat (Sinkó Ervin), de az itthonmaradottak kétségbeesve vették tudomásul, hogy végül is Halálfiai (Babits) lettek, utódaik számára pedig, úgy látszott, már csak a-Fellegjárás maradt. Biztatást nem kaptak, de érezték, hogy az eljövendő évek erős próbáknak vetik majd alá őket. Magukra maradva próbáltak tájékozódni: és végül látszólag szétszóródtak. Mestereik már nem voltak, hiszen a legnagyobb tekintély, a regénybeli Méliusz, a nagy tudós és pedagógus épp a szemük láttára esik szét: morálisan és azt követően fizikailag is. Mintha maga a regény nem is a „tudós", a „hagyományos" Eötvös Kollégiumról szólna, hanem egy ellen-Eötvös Kollégiumot mutatna be. A legendás tájékozódás átfordulását: tájékozatlanságra. Mégis a hősöknek ez a tájékozatlansága adja meg a regénynek a hitelét, a benne átélt generációs érzésvilágnak az értékét. Hiszen ez a tájékozatlanság: állásfoglalás. Nem negatívum, hanem negáció: a készen kapott világ tagadása, elvetése, és borzongás valami olyan külvilágtól, amely fellegjáró ködlovagokká fokozza le a tájékozódni akarókat. Az a tájékozatlanság ez, amelyet átérezve Németh László elindítja a Tanút, amelyben József Attila megteremti a korszerű társadalomelemzésre épülő forradalmi költészetet, amelyben az Eötvös Kollégium cselekvésre törekvő hallgatói kapcsolatot teremtenek a munkásmozgalommal, amely elindítja a Szegedi Fiatalok mozgalmát, és amely a szocialista tájékozódást számon kérő Gaál Gábor és a Korunk figyelmét és rokonszenvét felkelti. És amelyik az új szempontok szerint tájékozódni kezdő Szekfű Gyula megbecsülő sorait is kiváltja. Tájékozatlanság, amely megteremti a tájékozódás új alapformáit. Németh László híres, sokat idézett korképe ezekről az évekről igazolja ezt, becsülése és iróniája a „fellegjárók" önbecsülését és öniróniáját hitelesíti: ,,A politika szélcsendje után megint Keletről hajoltak a fák, s Pesten tízezer kis jövendő népbiztos járt-kelt kemény nyakkal Jerikó trombitásait várva." A Fellegjárás maga a jelenidő, a maga pontosan ábrázolt bizonytalanságaival, tisztázatlan viszonyaival és sok irányba mutató lehetőségeivel. Zárásában szinte mindegyik szereplője elbukik: nem találja önmagát. De ez az elbukás csak átmenet: az ifjúság zárulása. Végleges ítéletet csak egyképpen zár magában: ha nem lépnek túl a szellemi kamaszkoron. Abban az esetben minden egyes búcsúzás már elítélő minősítés is. Egyébként: a szereplők „tehetséges ifjak" — ahogy a Korunk szólítja meg őket az évtized elején — akiknek végül is meg kell találniuk a maguk útját. A Fellegjárás ebben az általános összefüggésben ad pontos képet koráról, és ezáltal válhatott egy nemzedék Wertherjévé. De van a regénynek egy még érdekesebb helytörténeti vonatkozása. Kísérteties egybeesés! A Fellegjárás idején esti sétákra a Víziváros felé jártak Jékely Zoltánnal, szinte naponta. Ezeknek a sétáknak legtöbbjét leírta Sőtér regényében. „Azután elfeledkeztem arról, amit írtam, ide költöztünk a Jégverem utcai házba, és amikor a Fellegjárást az új kiadás előtt újraolvastam, egyszerre csak megtalaltam benne annak a háznak pontos leírását, amelyben lakom. Én beleírtam a regénybe ezt a házat a ráccsal, az előkerttel, a platánfával, a rácsokkal az ablakon, az erkéllyel. Nem tudtam, hogy egyszer ebben fogok lakni." (Szépirodalmi) KABDEBÓ LÓRÁNT 46