Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - TÉKA

téka A főváros irodalmából ajánljuk MARAFKÓ LÁSZLÓ Irodalmi séták Lövölde téri otthonomtól munkahelyemig gyalog teszem meg az utat oda-vissza. Eddig soha nem jutott eszembe, hogy e környéken élte le pesti éveinek nagy részét Nagy Lajos, vagy hogy a Dohány utcának, amelyen áthaladok, a másik, a Kiskörút felé eső felén jó másfél évig együtt lakott Petőfi és Jókai. Otthon még soha nem gondoltam arra, hogy lakásom egyik oldalát képező Majakovszkij (régen: Király) utcán Krúdy Gyula milyen gyakran kocsikázott ki a Városligetbe, munkahelyemen meg arra nem, hogy a szomszédos házak egyikében született Füst Milán. Mindezért van egy kis lelkiismeretfurdalásom, mely nem azt jelenti, hogy ezután a reggeli és délutáni órákban irodalmi Parnasszusnak e napjaira fogok emlékezni, de igyekszem tudatosítani magamban és másokban is, hogy meg kell állni olykor a rohanás közben. Nem azért, hogy azt higgyük: ugyanazt a flasztert koptatjuk, vagy az égbolt ugyanazon szegletét látjuk, mint ők, hanem szólítsuk meg gyakrabban a múltat, fejtsük meg emlékképeit. A múlt faggatása, vallatása mindig izgalmas feladat. Másként az a történésznek, másként az irodalmárnak. Főleg akkor, ha a régiek tetteiben, magatartásában nem igazolásokat keresünk, nem magyarázunk bele semmi feleslegeset, hanem cselekedeteik, gondolkodásuk mozgatórugóit akarjuk megtalálni. Világlátásuk, életvitelük, esetleges különcségeik emberközelbe hozzák őket a ma olvasóinak. Alkotáslélektani megfigyelések, versértéshez és prózaértelmezéshez kedvet (olykor kulcsot is) adó, igényesen válogatott idézetek — és érdekes történetek elegye Marafkó László munkája. Legfőbb jellemzője: tiszteletet ébreszteni a múlt iránt, és áhítatot kelteni az írott szó, az olvasás iránt. A múlt, így az irodalom múltjának búvárlása nem lehet öncélú: az irodalom története, egy kor irodalmi élete soha nem lehet fontosabb és vonzóbb az olvasó (ide számítva a kutatót is!) számára, mint maga az irodalom. Egy ilyen típusú könyvnek csak az lehet a legfőbb célja, hogy az írók, költők emlékhelyeiről műveik jussanak eszünkbe. Az emlékhelyek hangulata, a megtörtént vagy költött történetek emberi-írói magatartásokat példázzanak, jelentsenek vonzóerőt a művekbe öltött élet iránt. Jó szellemi bédekker ez a könyv! Olyan vészterhes időkben dacol az árral, amikor a szépirodalom — különösen a költészet — iránti érdeklődés az olvasó számára is érzékelhetően megcsappant. Ez a tájhoz, otthonhoz való alkotói kötődést faggató-kutató könyvecske felfedezéseket tesz, és megerősítéseket ad. Mozaikkockákból építkezik, ha egyik-másik emlékcserép töredezett is vagy esetleg fakó, talán már nem is sikálható. Budapest vonzásköre aránytalanul nagy, a kép önkényesen torzít: ebben szerepe lehet a válogatásnak meg az újságírói munka feszítettségének. Janus Pannonius, Károli Gáspár, a vidéken alkotók a mérleg egyik sepernyőjén, Arany Jánostól Váci Mihályig a másikban. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt, Marafkó könyve sikeres kezdeményezés, egy nagyszabású írói munka szinopszisa is lehet. Ha terjedelmében és mélységében kiteljesednék, módszerében erősödnék, akkor diákok nemzedékeinek lehetne vezérlő ,,segédkönyv"-e, az „elvarázsolt lelkek"-nek pedig bibliája. A könnyed, már-már sztereotip cím — bár itt komolyan veendő — nem olvasó csalogató. A Magyar Nemzetben megjelent sorozatnak ez a felcíme. Ha figyelmük ezen elsiklott, a találó főcímek odavonták a tekintet után az érdeklődést is: A politikus remete, A titoknak nyomában, Márvány utcai szép napok, Óbuda volt az én országom stb., stb. Ha a séták egyes tételei nincsenek is kellően megindokolva vagy éppen hipotetikusnak tetszenek (a győri Hazánk publikációs lehetősége miként segítette elő Petőfi forradalmi demokratává érését, politikai költészetének kibontakozását), jellemzőnek semmiképpen sem ezek mondhatók, hanem az ihletett értelmezések: vers és tjj, vers és otthon között. Hiába: költők, írók emlékhelyeit költő-író látogatta meg. (Statisztikai Kiadó Vállalat) STENCZER FERENC Olaszok, Raffaello, Szépművészeti... Jaj, dehogy akarok én olyan lerágott csontra visszatérni, mint a képlopás. Csak azért választottam ezt a címet, mert a Corvina Kiadó néhány éve nagyon fontos koprodukciós vállalkozásba kezdett a milánói Rizzoli kiadóval. Egyrészt elérte, hogy az itáliai cég kiadjon egy kötetet a maga sorozatában a budapesti Szépművészeti Múzeumról, másrészt elkezdte magyarul publikálni A művészet klasszikusai széria köteteit; és véletlenül épp Raffaellóval kezdték. A Rizzoli a legnagyobb olasz kiadók egyike, újság- és könyvgyár, főnöke az alvilágiszabadkőműves páholy prominens személyisége, ha jól emlékszem a botránykrónikára, de ezért a sorozatért sokat meg lehet bocsátani neki... A „Classici" köteteit rég ismerik azok, akik szeretik a művészetet és a szép könyveket. Kezdetben száz forintba került egy-egy kötet, onnan kúszott fel követve a lírában számított ár mozgását meg a forintárfolyam változásait. Ez ideig öt kötet látott napvilágot, egy régibb egy újabb klasszikust váltogatva: Raffaello és Matisse; Matisse-t Giotto követte, Giottót Monet, Monet-et ismét egy reneszánsz mester: Botticelli. Előkészületben: Renoir... Valóban, a legnagyobb népszerűségnek a XV—XVI. századi olaszok és a múlt század végi, e század eleji franciák örvendenek. Lehet, hogy a nagy tömegeknek nem elég kifinomult az ízlésük, a népet akkor sem lehet leváltani. Ravaszul szerkesztett könyvek ezek: egyszerre népszerűek és tudományosak. Felépítésük azonos — rövid előszó, aztán válogatás elemzésekből, utána hatvannégy színes tábla, többé-kevésbé hamis, de éppen szemkápráztató mivoltuk miatt az eredeti élmény illúzióját nyújtó, nagy méretű reprodukciókkal, s végül a könyv szakemberek számára is izgalmas része, az életműkatalógus, pici képekkel, adatokkal, lényegre törő elemzéssel. Hogy az adatok mennyire pontosak? Általában bizonyára azok. Monet budapesti képének csónakjai ugyan „ismeretlen helyen" tartózkodnak a kötet szerzője szerint — de talán a Szépművészeti Múzeumról kiadott új könyv majd felkelti érdeklődését. A tekintélyes kötet Garas Klárának, a múzeum egykori főigazgatójának és sok hasonló témájú, csak kevésbé elegáns, múzeumi vezetőként is szolgáló album szerzőjének munkája. Ó szerkesztette meg a könyvet, ő mutatja be a múzeumot, ő hangolta össze a különböző szakterületen dolgozó munkatársak tevékenységét. Idősebb és fiatalabb, vezető és beosztott művészettörténészek egyaránt közreműködtek az Egyiptomi és Antik Gyűjtemény, a Régi Képtár különböző iskolái, a Szoborosztály, a Grafikai Tár, a Modern Gyűjtemény ismertetésében: Barkóczi István, Cifka Brigitta, Czére Andrea, Ember Ildikó, Wszláry Eva, Nyerges Éva, Szigethi Ágnes, Szilágyi János György, Tátrai Vilmos, Urbach Zsuzsa, Varga Edith... Szinte mindannyian több könyvet tudnak már a hátuk mögött. De „külalakját" tekintve valószínűleg egy sem olyan, mint az új album, amelynek — ha törik-szakad, de mindenképpen — alkalmazkodnia kellett a világpiachoz... Hát ezért is jó az ilyen együttműködés. (Corvina Kiadó) SZÉKELY ANDRÁS BREUER JÁNOS Negyven év magyar zenekultúrája Tíz évvel ezelőtt harminc esztendő hazai zenekultúráját foglalta össze könyvében Breuer János. A szorgos kutatások alapján megírt munkát a szerző a felszabadulás negyvenedik évfordulójára a közben eltelt idő eseményeivel és ennek megfelelően újabb fejezetekkel egészítette ki. És noha az 1975 és 1985 közötti évtized enyhén szólva nem volt gondmentes a gazdasági életben, és ebből következően a kulturális szférában sem, azért ne hallgassuk el azokat az eredményeket, amelyeket csupán a zene területén, és egyedül Budapesten tapasztalhattunk. 1980-ban fölavatták az újjáépült Vigadót, 1984-ben ismét átadták rendeltetésének a megszépített Operaházat, és a Novotel-szálló mellett fölépült az 1750 személyes hangversenyteremmel rendelkező Budapest Kongresszusi Központ. Mindezek még csak épületek, és mellettük nem említettük meg tartalmukat, amelyről Breuer János nagy ügybuzgalommal, olykor jogos kritikával, bár néha kissé bőbeszédűen szól. Az alapos kutatások eredményét lényeges adatok, tények, idézetek és a belőlük levonható következtetések birtokában tárja az olvasó elé. Ha az érdekes indítás a felszabadulás előtti időszakról kissé terjengősnek tetszik is, az kétségtelen, hogy a kötet nagyon tanulságos képet ad arról, honnan indult el az 1945 után újjászületett magyar zenei élet.