Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - Vészi Endre - Mándy Iván: Az ácsorgó

LEGSZŰKEBB HAZÁM MÁNDY IVÁN Az ácsorgó Az ácsorgó ott ácsorgott. (Csinált valaha is valami mást?) Ott állt a Gyár utcai kapu előtt. Bebámult a lépcsőházba, az udvarba. Egy mozdulatot tett, mintha be akarna menni, fölrohanni a lépcsőkön, hogy aztán becsengessen egy ajtón, valahol a harmadik emeleten. De nem mozdult. A három tér vidékéről jött. Tisza Kálmán tér, Teleki tér, Mátyás tér. Úgy kelt át ezeken a földrészeken, mint egy utazó. Meglehetősen fáradt volt. Az ácsorgó különben örökké fáradt volt. Meglehetősen fáradt. Fejfájások kapták el. Aljas hűlések. Ezek a hűlések tulajdonképpen soha nem törtek ki, de annál gyötrelmesebbek voltak. Mindez nem akadályozta meg, hogy föl ne bukkanjon a Tisza Kálmán tér hátsó sétányán. A Teleki tér gyümölcsös standja között. A régi bódék már eltűntek a Telekiről. Az árusok bódéi. Eltűntek? Ki mondja ezt? Ki meri ezt mondani? Ha az ácsorgó felmerült a téren, egyszerre körülvették a bódék. Bluz bácsi barlangja a férfi és női ruhákkal. (Öltözködjön Bluz bácsinál!) Sperber bódéja bőröndökkel, kofferekkel, női táskákkal. Maga Sperber is ott állt a bódé előtt. A dühös Sperber, a bulldog Sperber, aki egyszer összeverekedett a Blúzokkal. Már nem lehet tudni, hogy miért ugrottak egymásnak, de az biztos, hogy füstölgött az Árusok tere. A Liszauer bódé. Az öreg Liszaueré, akit egyesek az árusok atyjának tartottak. Darvas Gáboré, aki egyszer eladott egy repülőgéproncsot. (Micsoda? Maga repülőgép nélkül akar élni? Hogy képzeli uram, hogy képzeli?!) Fürdőkádak és lavórok a bódék előtt. Ócska könyvek. Gramofonok. És már hallani is lehetetet azt a bágyadt recsegést, a poros hangot. — Libró Schaffer Tibito! Tibito! Tibito...! Nem tűnhettek el ezek a bódék. A padok lovasai se tűnhettek el a Tisza Kálmán tér sétányairól. Az ácsorgó nagyon is jól látta őket, hogy ott állt a rozsdás, lehullott levelek között. Ő nagyon is jól látta azokat az alakokat. Hátradőltek. Karjuk rácsavarodott a pad támlájára. Arcukat az ég felé feszítették. Napoztak. Legalábbis valami napot vártak. Egy kis fényt. Lányok keringtek körülöttük. Talán, hogy elcsalják őket a padról. Asszonyok álldogáltak mellettük időtlen várakozásban. Talán egyszer mégiscsak felállnak a padról, és elindulnak valami munka után. De ők nem álltak fel a padról. Soha nem hagyták el a padot. Meddig mászkált az ácsorgó ezeken a tereken? Ki tudja? Most mindenesetre egy kapu előtt állt a Gyár utcában. Hirtelen bement a lépcsőházba, mintha valamilyen hangot hallott volna. Mintha szólította volna valaki. A lépcső korlátját fogta. Meredten nézett fölfelé. Valaki megállt mellette. — Kit keres? Nem felelt. Állt és fölfelé nézett. Közben már egész kis csoport verődött össze mögötte. — Keres valakit? Kit keres? Meg se rezzent. Talán nem is hallotta őket. Végül is magára hagyták. De hát csakugyan kit keresett ebben a házban? Bent állt az udvarban. Ott állt és várt. Talán, hogy mégiscsak feltűnjön egy fiú a harmadik emeleten? Nyurga, szögletes mozgású fiú, kék trikóban. Mintha mindig attól félne, hogy nekiütődik valaminek. De hiszen fel is horzsolódott a könyöke. Alaposan felhorzsolódott. Mit akar ez a fiú? Ez a kéktrikós, felhorzsolt könyökű fiú? Felemeli a karját, mintha jelt adna. Egyedül van a gangon, de mégis, mintha egy lovashadsereg jelezne. Meg is indul félelmetes vágtatással csapatai élén. Rohamra! Rohamra! Golyózápor zúdul a lovasokra, de ezt a rohamot már nem lehet megállítani. A kéktrikós valósággal száguld a gangon. Egyszerre megmerevedik. A rácshoz tapad. Térdét benyomja, belepréseli a rács közé. Lefelé bámul, mintha ki akarna valamit halászni a mélységből. Egy lány tűnik fel a negyediken. Borzas, barna haj. Úgy rázza, mint a portörlőt. A fiú felé int. — Emmi! — Az ácsorgó felragyog, ahogy meglátja azt a lányt a negyediken. Rákiáltott a fiúra... — Hát nem látod?! Itt az Emmi! Nem, a kéktrikós nem látja az Emmit. Észre se veszi. Nem, a kéktrikós nem látja féle tánciskola. Az ablakok nyitva. A lányok a párkányon ülnek mindenféle színes jelmezben. Mögöttük a terem mélyén kardok csapnak össze. Vívnak sisakban és fehér dresszben. Emmi ott áll a fiú mellett. Szól hozzá. Megérinti a karját. Belebök a karjába. Semmi. A fiú csak azokat a lányokat nézi a nyitott ablakban. A lányok a lábukat lógázzák, nevetgélnek. A Verő-féle tánciskola. Az ácsorgó, mintha egy csoportnak magyarázná. De hát senki se áll mellette. Üres a lépcsőház, akárcsak a gangok. Az ácsorgó nem mozdult. Eszelős makacssággal várt odalent. Majd csak feltűnik valaki. 31