Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - LEGSZŰKEBB HAZÁM

Akácfa, akácfa! Óda a buszbérletemhez Áldassál Akácfa utca sosem-volt-vala akácfa! születtem tebenned ősszel kivirágzottak a házak csarnokunk csodavilága harcsa ponty akváriumban kosárban makói hagymák vörösréz kis buzogányok Rostélyos csontfoglalatban sikosan elomló májak marhacomb vasszögön függve tollszagú csirkék a ketrec vijjogó drótbörtönében gyógyleveskének galambok mészáros véres kötényben fehérben a tejfelárus áldassál Akácfa utca sosem-volt-vala akácfa! És anyám lábanyomában lépteit mindig követve pentatonikus ütemben jobbkezét jól megragadva jutottunk túl emez utcán téren hol olvadt az aszfalt lábnyomunk rajzoló hőben tapad a bitumenréteg Haladtunk ősz-tél-tavasz míg — elértünk nyár közepéig aranyszobrok mosolyáig bámulva a szalmababákat Zúdult az eső fonála öltötte tűvel a földet s mentünk tovább a homályban fémhajú édesanyámmal itt vagyok újra itthon kiáltok itt vagy te itthon szegénykém fizetsz majd szép fogaiddal bőröd sötét mosolyával áldassál Akácfa utca sosem-volt-vala akácfa! Látod hogy mennyien jönnek tenyerük félholdja fénylik látod hogy mennyi barátunk sűrű hajukban virágok elválasztani ki tudná bennük a holtat s az élőt látod hogy összemosódik mind ami lesz s ami nem volt Menj csak ezüst susogással lépek majd lábnyomaidba utcámnak térképjeléül vállalom ezt a tájat gipszangyalait s malter háború-verte ragyáit kő-kövön tócsasötétek rothadón édes az illat áldassál Akácfa utca sosem-volt-vala akácfa! 1976 Szabadságjogaimnak egyike kötetlenségem havi kilépője egy aszfaltutas havi vízuma lábméretre mért varázscipője Pest Buda Újpest Ságváriliget — a négy évszak pirosa-kékje robban így préselődöm sok-sok éven át egy aritmiás vad csúcsforgalomban az autóbuszról villamsora és onnan ide bérletem felmutatva gyerekkoromba hol foltos kutyák futnak elém ujjongva és ugatva s hol egy rézgombbal díszített kapu zöld fénybe gyúl és csikorogva nyílik s egy körfolyosón messze láthatok a Gellérthegyig és egy fehér sírig A Körúton a 6-os fut velem a 28-as zörög Kőbányáig majd Pestújhelyig a 67-es de egyik sem egy csöndbe foglalt ágyig így utazom peronon ütközőn álom-lidérces kocsikon e gyermek ki elfelejtett jegyet váltani kit följegyeztek s azóta figyelnek az ég alatt vastraverzek alatt fekete fénnyel földalatti égen — s kit majd magába old az erjedés a Város izgatott bélrendszerében de amikor fölszáll az ellenőr a karszalagos mindörök-hatóság bérletemen az írás kifakul s fekete gumók lesznek majd a rózsák s már jól tudom az írás mit sem ér a bérletem csak ócska hamisítvány nem leszek soha igehirdető és aki a Mestert látta — tanítvány A villamosról autóbuszon át a júliusból hideg zúzmarába hol a sorompó leereszkedik vasfeketén egy végső magány ága a fogak mögé szorult hallgatás az eszmecsere nélkül maradt lélek a válasz nélkül maradt kérdezés a háztetőkön csúszkáló eszmélet s az egykor-fiúk most csontbácsikák s a csontnénikék volt gyönyörű lányok kik ágyékukból szőtték a jövőt s ölükbe édesgették a világot most villamosról autóbuszra át és autóbuszról szállnak villamosra s elszántak hogyha jön az Ellenőr szép arcukat a hold ezüstre mossa 1980