Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - LEGSZŰKEBB HAZÁM

LEGSZŰKEBB HAZÁM Egy kis gyűjtemény budapesti verseimből? Valójában önéletrajzom foglalható össze ebben a címszóban: az Akácfa utcától az Attila útig. Nem kell hozzá filológusi bravúr, tematikai varázsvessző, hogy összeállítsam a magam budapesti antológiáját. Ezek a verseim át- meg átszövik versvilágomat, mint testet az erek hálózata. A gyermekkor fényei és árnyékai, anyám és apám, költői inaskorom fénytörései, a mesterek, a házasságom, a hozzám nőtt városrészek, lakásaim — ezek mind-mind költői térképjelekké váltak. Külön fejezet illetné meg — patriarchális időkben így mondhatnám — a megszentelt helyeket, Babits, József Attila, Lesznai Anna lakását, ahol ifjúkoromban megfordultam, a szerkesztőségeket (Népszava, Nyugat, Szép Szó, Pesti Napló), ahová kézirataimat elvittem, s az égbe szállt kávéházakat, amelyeknek tétova és csak átmenő vendége voltam. Kora ifjúságomban, fiatal férfikoromban virágnevű utcákban laktam — Akácfa, Rózsa —, de amerre ellátott a szem, sem akácfa, sem rózsa, csak a szegénység tömeges szálláshelyei. Most már évtizedek óta Budán élek; a parkok, a láthatárt szegélyező hegyvonulatok beépültek valóságos és érzelmi horizontomba, de az ifjúság varázslatai gyakran visszavonzanak azokba a füstgomolygású pesti utcákba, egy szellemvilág kísérteteként. Mondhatnám azt is, Budapest az én Bakonyom, az én Rio de Janeiróm, az én Párizsom, de ezeknél mélyebb kapcsolatrendszerbe világít, ha így fogalmazok: a szülőhazám, hegy és vízrajzom. Mindig is csodálkozom azon, hogyan lehet ezen a városon kívül élni, vagy évtizedeken át benne, de hűség nélkül. Folytatólagos vallomás A Lehel tér nekem Kassák Lajos, a Korong utca József Attila mennyei torzó Karinthy-fej Bucsinszky kávéház kirakatában százezer kialudt szemgolyó fénye éjszakám kátrányos víztükrén Sárkánytaréjon az éjféli nap — Ilkovics műhelyem szemszöge Szent István Bazilika Maglódi út hol a zsír meg a lúg lökődő ölelésben krátergyűrűit dobta magasba elszappanodás alkotta műveit írástudatlan apám Félelmetes Teve utca Szegedi út hol a lélek szalad a leány után sikamló jégen a fény életrajz-lépteimet új kövezet fedi el zászlósán integető örömem eső felitta Magdolna utcai szép kórusok öklöző lázak világa s hol tudományosan magyarázták a nemi varázst munkásotthon kis dobogója Újpest Itt vagyok én s ez az én szárnyam s kemény kötelékem s mint ama vándor tót napszámosok beépítettem a tégláimat omló s emelkedő főfalaidba Éjszaka kék lebegésben a dúlt Vérmező űrnémaság ezüstben hullámzik mellkasod Délivasút valaha itt élt Babits Kosztolányi zarándokok kék lábanyomában tócsaként csillan a Hold! A várakozó tömeg én vagyok mely villamosra buszra küzdi fel magát a februári reggelek ködében és én vagyok a Belváros nyugalma hol Petőfi járt azt a küszöböt megkeresem a boltos kapualjat Tízezer fénycső és még tízezer az átlós utak ezüst fénykeresztje ingem alól világít térképe vagyok süppedt negyedeknek tartósító ölelés. 1972 Maglódi út, 1933 Nyár heve égetett, mentünk apámmal az útnak porában, füstszínű ökrök söröskocsit vonva lomhán imbolyogtak, csúszott a fény Muraköz paripáin, rőt szőrük világolt, sörközi éneket, lármát pöfékelt a gyárbeli kantin! s virsli levének sós húsize ömlött az íny kerítésén: első királyunk, mint vállalat-védjegy, csak áll jogarával. És az apám sörhabos ajakával, rátarti szavakkal azt magyarázza, nincs még az a mester, ki érne nyomában — nincs nélküle semmi, ő tartja a gyárat; nem adja receptjét már csillagos est ragyogott a szívében, midőn hazaértünk. S várt édesanyám keserűen a gyár szigorú levelével. Nincs munka — kiáltott apám s lerohant. Éj hullt a világra. 1957 28