Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - P. Szabó Ernő: Lélek és forma a Galériában

LÉLEK ÉS FORMA a Galériában Különös dolog az idő múlása: néhány éven, évtizeden belül ünnepeltük, ünnepeljük a nagy nemzedék számos tagjának születési centenáriumát — Ady Endre, Bartók Béla, Lukács György, Fülep Lajos, Kodály Zoltán, Babits Mihály nevét ragadjuk csak ki a hosszú sorból —, s most ennek a kornak a képével szembesülünk, amelyben ez a nagy nemzedék indult, s amelyet néhány év elteltével éppen ők igyekeztek radikálisan átformálni. A különös, persze, nem ez, önmagában. Hanem az, hogy néhány év alatt is oly sokat változik a kép. A Magyar Nemzeti Galériában Lukács György egyik művének címéből kiindulva Lélek és forma — Magyar művészet 1896—1914 címmel rendeztek nagyszabású kiállítást, amelyen mintegy 1400 műtárgy segítségével igyekeznek rekonstruálni a két évtized művészetének sokfelé ágazó történetét, a legfontosabb tendenciákat, s olykor ütköztetni is egymással az ellentétes szellemiművészi törekvéseket, hogy öt-tíz év múlva valószínűleg ismét máshová kerüljenek a hangsúlyok. Ütköztetnek is természetesen — bár alapvetően nem a szembesítés, inkább egy logikusan építkező folyamat megrajzolása tűnik a legfontosabbnak a rendezők számára, s erre valóban szükség is van, ha hiteles képet akar rajzolni valaki e korról. A fiatal Fülep Lajos, aki ebben az időszakban nemcsak az új törekvéseket támogatta, hanem igencsak ostorozta a konzervatívokat is, Stróbl Alajost például úgy „járatta le", hogy megkérdezte: hogyan gondolkodik Rodinről. „Egyáltalán nem gondolkozom — felelte a mester. — Hát kérem, amikor még szegény Fadrusz élt, egyszer voltunk a Nemzeti Múzeumban. Ott van egy szobor Rodintől. Fadrusz és én azt mondtuk: ez egy giccs. Kérem, az állam, azt hiszem, huszonötezer forintot adott érte. Kérem, a magyar állam! Ilyen giccsért huszonötezer forintot. A mozgásban van valami, de semmi forma, semmi forma..." Semmi forma — mondja a szobrász, a kritikus viszont a műteremből távozóban síró hangot hall, egy epreskerti növendék lelkét, akit bezártak egy bokorba, s azt óriási költséggel, ösztöndíjak árán lenyírták. 1905-ben jelent meg Fülepnek ez a cikke. A hivatalos művészet képviselői még keményen tartják állásaikat, de már majdnem tíz éve megalakult a nagybányai művésztelep, dolgoznak a szolnokiak, a gödöllőiek, s az impresszionizmus hamarosan Magyarországon is teljes győzelmet arat az akademizmus felett, hogy azután néhány év múlva a tiszta festészet elvét tagadják a fiatalok, a Nyolcak, majd a Kassák köré tömörülő magyar aktivisták. Nem elsősorban a művészet fejlődése szempontjából fontos dátumokat választottak a rendezők a bemutatott korszak határainak — persze, a társadalmi, gazdasági változások nélkül aligha szemlélhetnénk helyes nézőpontból a művészeti folyamatokat. A nagybányaiak némelyike például egyenesen azért érkezett haza 25