Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Müller Tibor: Dr. Berza László

FŐVÁROSI EMBEREK akár a szellemi, akár az anyagi befektetés. Pedig jól emlékszem, csak egyetlen kötet nyomdai költsége ezer forint volt. Tizenöt évvel ezelőtt. Ha pedig fölszámolom a béreket, egyéb költségeket, alighanem a világ legdrágább könyvét tartja a kezében. — Ezek után elég ostobának tűnhet a kérdés: megérte-e? — Amennyire Budapestnek megéri és egyáltalán forintban mérhető az identitása, önnön azonosítása. Mert hisz ez a munka — maga Budapest. A város múltja, történelme. És nemcsak itthon, hanem a kontinens, netán más földrészek nagy könyvtáraiban is őriznek egy-egy példányt, s ha valaki bármit meg akar tudni ezután Budapestről, csak kézbe veszi a megfelelő kötetet. Egy kicsit el is lustítja az embert, annyira kézre áll a dolog. — De csak 1950-ig? — Azóta is gyűlnek a cédulák. Együtt van az 1980-ig terjedő harminc év bibliográfiája is, amit pótkötetként ki kellene adni. 1981-től pedig éves kiadványok készültek. Tehát három évtized hiányzik. Ez még adósság. A többi évenként megjelenik. — És sohasem tehet abbahagyni. Olyan ez, mint amikor valakifejből tudja a lottószámait, és soha többé nem meri abbahagyni a játékot. Örökös, önkéntes adóvá válik. — Miközben az írott forrásokat gyűjtöttük és feldolgoztuk, megkezdtük a képek, rajzok, metszetek adatainak gyűjtését is. A korábban mintegy 25000 tételre növekedő adattárat több százezresre gyarapítva annak kiadását határoztuk el. így a ,,melléktermék"-ként induló ikonográfiái adattárból páratlan értékű várostörténeti képkatalógus született. Tapasztaltuk, hogy legalább olyan haszonnal és lényegesen többen forgatják, mint a bibliográfiát. A kiadók, a televízió, a folyóiratok, a filmgyártás, az iskolai oktatás valóságos kincsesbányája. Magában foglalja az 1493-ban megjelent Schedel-krónika első ismert, Budát ábrázoló fametszetétől kezdve máig azokat a publikált illusztrációkat, amelyek az általunk feldolgozott forrásokban föllelhetőek voltak. Az ikonográfia első két kötete már megjelent, a másik két kötet teljesen elkészült még 1985 év elejére, tehát bármikor nyomdába adható. — De nem ez az egyetlen ,,mellékterméke" a bibliográfiának. — Több százezer tételből álló életrajzi és arcképkatalógus is készült. A fővároshoz születés, munkásság jogán kötődő személyiségek arcképeinek és a róluk megjelent életrajzi közleményeknek a lelőhely-katalógusa. Meg kell említeni még egy másik adattárat is, amely a szépirodalmi művek budapesti vonatkozású adatainak föltárásával foglalkozik. Ezek még alapos kiegészítésre, szerkesztésre és egyszer majd kiadásra várnak. — Várja? — Nem kedvez a mai korszak az ilyen nagy és költséges munkának. Fontosabb dolgokra sem jut pénz. De nem szabad hagyni, hogy elavuljon, nem szabad félretenni. — Végiggondolva mindezt, bizonyára úgy ismeri ezt a várost, mint a tenyerét? — Valamelyik nap taxival mentem a kisállatkórházba, mert nem tudtam, hogy kell odajutni. Csak akkor vagyok biztos, ha az adattárak körülvesznek. Valami persze ragad évtizedek alatt az emberre, és ha kérdeznek valamit Budapestről, általában tudom, hova kell nyúlnom. — Mi volt e hatalmas munka folyamán az ön számára a legérdekesebb? — Újraélni a századokat. Legalább képzeletben végigkövetni, ahogyan Budapest az lett, aminek ma látjuk. S mindezt nyakas kiskunfélegyháziként. Kicsit sarkítva, így is fogalmazhatok: Budapest századok alatt ment át a magyarosodás folyamatán, én évtizedek alatt tettem meg a fővárosivá válás útját. — Az ön számára melyek Budapest történetének legizgalmasabb korszakai? — Erre olyan ember, mint én, aki soronként szedi össze a történelmet, rágja bele magát ennek a városnak a históriájába, nem tud válaszolni. Mert mindig az tűnik a legérdekesebbnek, amivel éppen foglalkozik. Igaz lenne, ha azt mondanám, Mátyás kora. A reneszánsz. Amikor Buda együtt lélegzett a művelt Európával. De éppígy mondhatnám a reformkor nagy fellendülését. A 48-as szabadságharc utáni kibontakozást. Építészetben a 19. század utolsó harmadát. Irodalomban századunk első évtizedeit, és sorolhatnám napjainkig a valamilyen szempontból izgalmas periódusokat. Ekkora város, főváros életében nincsenek üresjáratok, nincs holtszezon. A török hódoltság, a háború pusztítása, a terror, a szellemi elnyomás, persze, nem tett jót Budapestnek, de amikor ostoba vezetők, ostoba korban, sötétbe vezették az országgal együtt a fővárost is, az emberek, a lakosság akkor is élt, művek, értékek akkor is születtek, a szellem pezsgését nem lehetett palackba zárni és elásni, az értelmet csak ideig-óráig lehetett az ágy lábához láncolni. Amikor eljönnek a jobb idők, az alkalmasabb napok, évek, előkerül mindaz, ami rejtve született. — Azt tartják, ha valakit, valamit alaposan megismerünk, nem tudjuk igazán szeretni, hiszen kiábrándítanak gyengeségei, hibái, gyarlóságai. — Ez közhely. Nem is nagyon igaz közhely. Legalábbis egy városra nem áll. Hiszen az érzelmi gyökerek mellett az ember az értékeket szereti, és fölismerés, ismeret nélkül elvesznek az értékek. Szeretem Budapestet, de nem szedném versbe az érzelmeimet. Inkább lexikonba öntöm. Ezt tettem, amikor 1970-ben megbízást kaptam az első Budapest Lexikon szerkesztésére. Három év alatt, a főváros egyesítésének centenáriumára ki is adtuk. Aki valamennyire is jártas ezen a területen, tudja, ilyen hihetetlenül rövid idő alatt ez csak úgy volt lehetséges, hogy a bibliográfia szinte kész címszójegyzékkel szolgált. — Azt hiszem, nem túlzás: ön Budapest bibliográfiájára tette föl az életét. így is fogalmazhatnám: ez az ön életműve. — Valóban az, de sok benne dolgozó kollégával megosztva. — Azt jól érzékeltette velem, mekkora energia, milyen szellemi erőfeszítés kellett hozzá. Nem érzi úgy, hogy közben elment egy csomó dolog mellett, vagy éppen elszáguldott ön mellett ez a három évtized, esetleg gyorsabb, látványosabb sikerek, nagyobb megbecsülés nélkül? — Azt kérdezi, megérte-e? Nehéz erre tisztességesen felelni. Valószínűleg, személy szerint, nekem nem. Még mindig sajog bennem, hogy elhagytam az alkotómunkát. Valamikor, fiatalemberként írogatni kezdtem. És ki tudja? Szerencsére soha nem fog kiderülni, milyen pályát futhattam volna be, milyen babérokat nem arattam le. Jól tettem-e, amikor behunyt szemmel, süket fülekkel siettem el kacér múzsák szirén hangú csábítása mellett. A ha-\al kezdődő mondatoknak nincsen múlt idejük. Ha az érzéseimre hallgatok, azt hiszem, sok minden ott maradt az út mellett. — És most... nem túl nyugalmas a nyugdíjasélet? — Az utolsó négy, munkával eltöltött évem nem volt az igazi. Változott a vezetés, s vele — legalábbis számomra — elveszett az a harmónia, amely nélkül nem lehet alapos munkát végezni. Űgyhogy nem volt nehéz eljönni. Különösen nem, mert nehéz ott dolgozni, ahol az értéket nem a tisztességgel, a szorgalommal és a munkával mérik. — És most mivel foglalkozik? — Enyhe biztatást kaptam egy Budapest-képeskönyv készítésére. A vázlatát most kezdem összeállítani, talán sikerül elkészíteni. ígérik, hogy a Budapest Lexikont is fel lehet majd frissíteni. — Szóval, újra csak Budapest? — Igen. Mit is tehetnék? Belecsöppentem, aztán benne vesztem, és ha megpróbálnak is kivesszőzni belőle, már késő. MÜLLER TIBOR 26