Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Müller Tibor: Dr. Berza László

gával foglalkozik. Benne a közlekedés, kereskedelem, pénzügy s minden, ami a gazdasággal összefügg. Csak egyetlen példa: megtalálható ebben a kötetben a valaha volt legkisebb magánbank bármilyen hitelügylettel foglalkozó dokumentuma. Minden, aminek írásos nyoma maradt. A negyedik kötet a lakosság életével kapcsolatos adatokat közli. Főcíme: Társadalom. Talán ezt a kötetet szeretik, forgatják a legtöbben. Hiszen a legérdekesebb témákról olvashatnak benne. Szociálpolitikai változásokról, lakásügyről, a társadalmi életről. Egyegy fejezete a pesti figurák, kaszinók, társas körök megismeréséhez ad segítséget, jeles napok, búcsúk, fattyúnyelv, babonák, hiedelmek, népszokások gazdag adattára. Itt található a sport és idegenforgalom. Az ötödik kötet a politika, a hatodik pedig a kultúra témakörét öleli föl. A hetedik kötet a betűrendes és szakmutatót tartalmazza. Azért érdemes részletesebben beszélni e bibliográfiáról, mert meggyőződésem, hogy a forrásmunkát kereső kutatók mellett a nagyközönség is számtalan érdekességet, csemegét, soha nem hallott kuriózumot fedezhet föl benne. Ha hozzájut. Mert magánkönyvtárban alig található néhány példány, hiszen csak 800 példányban jelent meg. — Mennyi hiba lehet egy ekkora munkában? — Rengeteg. Sajnos, belehordtuk azokat a tévedéseket, amelyek az eredeti dokumentumokban voltak. Aztán használtunk idejétmúlt könyveket — politikailag, történelmileg, tartalmilag poros, elavult publikációkat —, vagyis mindent, válogatás nélkül, ami Budapestről valaha megjelent. És ezt tetézhettük saját hibáinkkal. Nincs ezen mit szépíteni. Ennyi adat, szám, tény gondozása föltételezi a tévedést. Nem biblia ez, de nagyon használható fundamentum. — Nem korrigáltak? — Még csak nem is minősítettünk. Mi csak összehordtuk ezt a roppant méretű adattárat. A kutatók, történészek, írók hivatottak a szintézist elvégezni. Majd ők mérlegelnek, hangsúlyoznak. — Vagyis, senki munkáját nem végezték el? — De igen. Mert ha mindenki, aki Budapest történetét kutatja, maga kényszerülne erre a több évtizedes munkára, nehezen jutnának előbbre. — Milyen értékeket képvisel Budapest Történetének Bibliográfiája? — Pénzben kifejezhetetlen. — Miben lehet kifejezni? — Időben. A harmincas évektől kezdve mindig dolgoztak rajta könyvtárosok, kutatók. Azt bele sem számíthatom, kimindenki írta a forrásokat. 1957-től vált nagyon intenzívvé a gyűjtés. És be kell vallanom, nem volt senki számára laza, komótos időtöltés. Megfeszített, kemény munkát követeltem magamtól is, munkatársaimtól is. Meggyőződésem, másképp soha nem jutottunk volna a végére. — Végére? — No, persze, befejezni ezt sohasem lehet. Most már mindig csak hozzá kell illeszteni. Kötelező azonban éberen gondozni, Budapest minden moccanására figyelve, állandóan gazdagítani, kiegészíteni. Hogy ne maradjon föltáratlan adat, hogy ne táguljon a szakadék múlt és jelen között. — Kik voltak az elődei, akik ezt a munkát, mint említette, a harmincas években megalapozták? — Többségében történészek, szerény, névtelen könyvtárosok. „Csak" felbecsülhetetlen értékű munkájuk maradt fenn. S ez megszokott igazságtalansága a mi mesterségünknek. Hatalmas folyómedreket ástak kubikosok, s a nevüket sohasem jegyezték föl. — Kegyetlen munka az ilyen. — Van benne öröm is, a felfedezés izgalma, s olykor talán az alkotás boldogsága is. Ugyanakkor röghöz köt, nagy fegyelmet, szívósságot követel. Ilyen munkára csak az vállalkozik, akit belekényszerítenek, vagy aki megelégszik a mű megszületésével, és nem számít meleg kézfogásra, vitrinben gyűjthető hálára. — Azért felemelő érzés lehet, ha valaki, mint ön is, ilyen korszakos munka első oldalán olvashatja a nevét. — Igen, több segítőtárs nevével együtt. Ebben van valami. De hadd tegyem hozzá, hogy ez olyan hosszú munka volt, olyan sokáig tartott, hogy az öröm már nem jöhetett váratlanul vagy hirtelen, mint amikor valaki elénekel egy szép áriát,és utána hallja a felcsattanó tapsot. Kutatók, kollégák már menetközben megismerték a bibliográfiát. írók, új ágírók bejártak hozzánk, forgatták az elkészült részleteket, a cédulákat, amikor szükség volt rá. Már akkor megkaptuk a jóleső, elismerő mondatokat, s amikor a kötetek valóban szép formában kikerültek a nyomdából, inkább csak megkönnyebbültünk. — Bele lehet fásulni a folyamatos sikerbe? — Nem volt folyamatos a siker. Csak azt akarom érzékeltetni, hogy ez nem lehet kirobbanó, időzített eufória. Soha nem mondhattuk Madách szavaival, hogy „be van fejezve a nagy mű..." Mindig csak befejezgettünk egy kicsit, mindig csak kilométerkövekhez érkeztünk, de az út folytatódott. — Azért sikerült pontot tenni a hetedik kötet végére is. — Igen. S ebben a szorgos, közvetlen munkásokon kívül igen nagy érdemei vannak a főváros vezetőinek, a Fővárosi Tanácsnak, amely abban az időben igen nagyvonalúan támogatta a bibliográfia ügyét. Súlyos milliókat költöttünk el, s ha ezt valamivel könnyebben teremtették is elő, mint tennék manapság, akkor sem volt kevés pénz. Bizonyára máshol is jó szolgálatot tett volna. — Néhányan úgy vélhetik, holt betűvé váltak a milliók ebben a hét kötetben. — Csak nagyon szűklátókörű ember hihet ilyesmit. Csak akinek a szemhatára, gondolkozásának mezsgyéje a cipőorránál véget ér, csak az gondolhatja, hogy ha egy város elkótyavetyéli a múltját, akkori is van jövője. Aligha veszett kárba 25