Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Szalay Péter: Hányan mozdulunk?

helyzetet nehezíti, hogy a meglévő tornatermek csaknem háromnegyede elavult, kis méretű, felszereltségük foka sem növelhető jelentős mértékben. Az igazán korszerű termek mindössze nyolc százalékot tesznek ki, ezzel szemben a testnevelésre használt termek 15 százaléka csak szerény szükségmegoldást jelent a testnevelők és a diákok számára. Nem sokkal jobb a helyzet a gyógytestnevelésre szoruló tanulók foglalkoztatása terén sem. Továbbra sem tudnak ellátni minden rászorulót, holott ezeknek a gyerekeknek minden társuknál jobban szükségük volna az állapotukon javító mozgásra. A tanulólétszám gyarapodásával pedig minden bizonnyal bővülni fog a korrekcióra szoruló tanulók köre. — A fővárosban az országos átlagnál kedvezőbb a testnevelő tanári ellátottság, például az általános iskolák felső tagozatán 98,5 százalékos, míg a középiskolákban teljes. Éles a kontraszt az általános iskolák I-IV. osztályaiban, ahol az osztályok 18 százalékával foglalkoznak testnevelő tanárok. A helyzeten valamelyest javított a testnevelési szakkollégiumot végzett tanítók munkába állása, mint ahogy kedvezően alakította a tanulók fiziológiás terhelését az 1978/79-es tanévben bevezetett új tanterv is. A legkönnyebb dolog kijelenteni, hogy nem is érdemes próbálkozni, mert úgy is hiányoznak a kellő feltételek: a tágas és világos kerületi sportcsarnokok, a lakóhelyek mellett kialakított fedett és szabadtéri sportlétesítmények, ahol mindenki kedvére sportolhat. Bizony, sokan elintézik a dolgot annyival, hogy nincs hová menni, akkor pedig jobb otthon maradni, mert ott legalább van televízió, magnetofon és lemezjátszó... — Ismerem ezt a szemléletet, és olyanokat is ismerek, akik ezt vallják, de azt hiszem, egyre kevesebben vannak. Becslések szerint a főváros kétmillió lakosa közül csaknem fél millióan hetente egyszer megmozdulnak, testedzéssel, sportolással töltik az idejüket. Több jel is mutat arra, hogy növekszik a testnevelés és a 15