Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - Az irodalom pesti műhelye - P. Szabó Ernő: Az épület

szetesen egy könyvgyár — ahogy Sárközi nevezte egy cikkében az Athenaeumot — nem egyetlen ember véleménye alapján dolgozik. A kései elemzők közül jó néhá­nyan vitatják Sárközi meghatározó szere­pét,> s e kétkedésben annyi minden bi­zonnyal helytálló, hogy a részvénytársa­ság vezetőinek akarata ellenére ilyen hosszú távon — hiszen mintegy két évtize­den át! — nem lehetett volna olyan iroda­lomszervezői munkát végezni, amilyen Sárközié. S bár tény, hogy az igazi iroda­lom arányaiban jóval kisebb az Athenae­um össztermésében, de hát, mint mond­tuk: minősíteni a jó könyvek minősíte­nek. 4. S jó könyvekben a két világháború kö­zötti irodalom — no meg az Athenaeum — nem szűkölködött. Az akkori kortárs magyar alkotók közül mintegy másfél százan jelentek meg az Athenaeum kiadá­sában. Kiss István felsorolja könyvében a százötven alkotó nevét is, s a lista több mint meggyőző: Bálint György, Bródy Sándor, Déry Tibor, Erdei Ferenc, Erdé­lyi József, Féja Géza, Füst Milán, Gelléri Andor Endre, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár, Mol­nár Ferenc, Passuth László, Remenyik Zsigmond, Szabó Lőrinc, Szomory De­zső, Tóth Árpád — csupán néhány kira­gadott név a rangos névsorból. Az Athe­naeum könyvkiadói munkájának a jelen­tőségét mutatja, hogy néhány szerzővel — ma úgy mondanánk: exkluzív — szer­ződést kötött, vagyis megpróbálta — többnyire sikerrel — magához kötni őket. Móricz Zsigmondnak például akkor siet­nek segítségére, amikor igencsak szorult helyzetben van: 1920. december 20-án ír­ták alá azt a szerződést, amely Móricz egész életművére szólt, megírt munkáira csakúgy, mint megírandó összes műveire. Az Athenaeum vállalta, hogy Móricz mű­veit állandóan piacon tartja, s a karácso­nyi könyvvásárra — amely hagyományo­san a legnevezetesebb könyvünnep volt — különös gonddal készíti elő a kiadásokat. Színdarabjait, amennyiben bemutatásra kerülnek, mindig a premier napján adják ki. A kiadó meghatározta a legalacso­nyabb, háromezres példányszámot is, ho­noráriumként igen tisztességes százalékot ígért. S nem mellékesen az Athenaeum át­vállalta Móricz régebbi, el nem adott könyveinek terjesztését, s ennek árából kifizette Móricz hatalmas, felgyülemlett adósságát. A szerződés hét esztendőre szól, és ha a szerződő felek nem mondják fel, újabb és újabb három esztendőre ér­vényben marad. Hasonló életműszerződés kötötte az Athenaeumhoz Babits Mihályt és Karin­thy Frigyest. Kiss István elemezve a három korszakos alkotó viszonyát a könyvkia­dóhoz, mindhárom esetben meg kellett, hogy említse a súrlódásokat, amelyek az évek folyamán hol fölerősödtek, hol alábbhagytak. Mindhárom „viszony" ar­ról tanúskodik, hogy az írók érzékenysé­gükből fakadóan hol jogosan, hol igazta­lanul elégedetlenek voltak kiadójukkal. Ezekben az indulatokat sem nélkülöző csatározásokban az írók méltatlan bán­tást is kaptak, ám a tények önmagukért beszélnek: „Az Athenaeum Móricz mű­veit 1925-1942 között (az inflációs időket nem számítjuk) 131 alkalommal adta ki. Ez azt jelenti, hogy évente átlagosan 7 könyve jelent meg" — összegzi a ténye­ket Kiss István. Babitsnak 33 kötete jelent meg az Athenaeumnál. Némileg visszá­sabb volt a helyzet Karinthy Frigyes eseté­ben, akivel 1926-ban kötött életműszerző­dést a könyvkiadó, és akit nemritkán csak a legszigorúbb hangon lehetett a szerző­dés betartására rábírni. Kodolányi János­nak, ha életműszerződése nem is volt az Athenaeummal, írásainak nagy részét mégis ez a kiadó jelentette meg. 5. Ha az Athenaeum tevékenységéről be­szélünk, feltétlenül meg kell említeni a Magyarország felfedezése című sorozatot. Bár e vállalkozásban csak három munka látott napvilágot, a harmincas évek végé­nek e három, új hangú könyve évtizedekre meghatározta a magyar szociográfia irá­nyát. Féja Géza Viharsarok, Erdei Ferenc Futóhomok és Szabó Zoltán Cifra nyo­morúság című munkája már megjelenése pillanatában vihart kavart; Féját azonnal bíróság ejé citálták. Az Athenaeum törté­netének szorgos kutatója könyvében köz­zéteszi azokat a megtalált szerződéseket is, amelyek a sorozat további — és politi­kai óvatosságból meg nem jelent — köny­veiről tájékoztatnak. Ezek szerint a terve­zett sorozat felölelte volna egész Magyar­országot, s a szerzők között lett volna Er­dős Jenő, Boldizsár Iván, Kovács Imre, Ortutay Gyula, Kodolányi János, Illyés Gyula — s bár erre vonatkozó írásbeli szerződést nem sikerült fellelni, azért bi­zonyítható, hogy Németh László is részt vállalt volna e munkában. (S így zárójel­ben meg kell jegyezni, hogy az Athenae­um „csupán" Féja és Erdei munkáját ad­ta ki, Szabó Zoltán könyvét már csak Cserépfalvi Imre merte közreadni...) 1945-tel végleg lezárult egy nagy kor­szak az Athenaeum történetében, bár a könyvkiadó 1948-ig — államosításáig — még részvénytársaságként működött, fontos könyveket is közzétett, de iroda­lomszervező és pártoló jelentőségét el­vesztette. MURÁNYI GÁBOR Az épület Az annyiszor elsiratott és visszaálmodott budapesti ká­véházak a századfordulótól már nemcsak a városiasodás jelképei, hanem a társadalmi feszültségektől vibráló ország vitahelyei, az új utakat kereső, forrongó művészet, irodalom műhelyei. Köztük a legneveze­tesebb: a New York kávéház. Akorabeli krónikás lelkendezve kez­dett az épület bemutatásába majd kilencvenkét évvel ezelőtt: „E fé­nyes ház-sor köréből is magasan kiválik a New York életbiztosító társaság palotája, mely a Kerepesi-út közelében az Erzsébet­kőrúton van, ide néz a fő homlokzata, míg másik két homlokzata egy-egy mellék-utczára nyílik... magas oromzata uralkodik a körúton és tornya ellátszik a főváros legtávolabbi részébe is." A lelkendezés aligha volt ok nélküli. Legtöbbünk pillantását még ma, majd száz év múlva, a felhőkarcolók és lakó­házkolosszusok korában is magához vonzza ez az épület, ha a Lenin körúton a Rákóczi út felé haladva kibukkanunk a Wesselényi utcai nagy kanyarból, vagy ha a Blaha Lujza térről a körút nagy öblét vesszük szemügyre. Az elhelyezést ma is mesterinek tartjuk, noha a házsor fénye megkopott az idők folyamán — mennyivel inkább lenyűgöz­hette az új palota az utca emberét a múlt század végén, amikor az épületegyüttes is igazán újnak számított, amelynek legmo­numentálisabb egységeként vált városké­pet szervező erővé a New York. A körút valóban új volt: a létesítéséről intézkedő törvénycikkely 1871-ben született, az épít­kezés nyolcvan százaléka az 1884-1896 közötti évekre esik. Összesen 253 új bér­ház épült a körúton, a beépített légköb­méter több mint kilencszerese volt a le­bontott épületekének. Óriási változás kö­vetkezett be: egyszeriben világvárosi arcu­lata lett. Nem az olvasó fárasztása céljából emlí­tem, hogy összesen több mint négy és fél millió légköbmétert építettek be a körú­ton — a New York palotáé önmagában ennek több mint hatvanad része. A megbízók reprezentatív épületet kívántak létrehozni. Az amerikai cég, a New York életbiztosító társaság, amely a világ legnagyobb ilyen jellegű intézményei 22

Next

/
Thumbnails
Contents