Budapest, 1985. (23. évfolyam)

12. szám november - Szalay Péter: Formában leszünk

A biogáz szerepe energiagazdálkodásunkban Az Energiagazdálkodási Tudományos Egye­sület 1957-ben Budapesten rendezte első gáz­konferenciáját, ezt követően 1976-ig évente, majd 1978-ban, 1980-ban és 1983-ban rende­zett gázkonferenciát az ország különböző vá­rosaiban. Az Építőipari Tudományos Egyesület elő­ször 1971-ben Salgótarjánban rendezte meg az országos épületgépészeti gázkonferenciát, majd 1974-ben, 1977-ben és 1978-ban Salgó­tarjánban, illetve Veszprémben került sor ta­nácskozásokra. Az eltelt közel harminc év alatt a két egyesület gázkonferenciái elismert rangot vívtak ki szakberkekben. 1983-ban az Energiagazdálkodási Tudomá­nyos Egyesület és az Építőipari Tudományos Egyesület gázszakosztályának vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben közösen, kétévenként rendeznek konferenciát. így az idei gázkonfe­renciára már az ETE és az ÉTE közös szervezé­sében került sor szeptember 11-13. között Ba­latonfüreden. A konferencia témája: A gázenergia helye energiagazdálkodásunkban. A gázkonferenci­án négy témában tárgyalták meg a beérkező e­lőadásokat. ,,A" szekció: Gáziparunk fejlesztése és annak műszaki, gazdasági kérdései. ,,B" szekció: A mezőgazdasági és az ipari gáz felhasználása. ,,C" szekció: A gázszállítás, -tárolás és -elosztás műszaki, gazdasági kérdései. ,,D" szekció: A gázenergia-felhasználás he­lye, célszerű műszaki megoldá­sok a kisfogyasztók energiaellá­tásában. 28 FŐVÁROSI GÁZMŰVEK

Next

/
Thumbnails
Contents