Budapest, 1985. (23. évfolyam)
12. szám november - Szalay Péter: Formában leszünk
A beérkezett előadások száma meghaladta az ötvenet. Ezen belül az „A" szekcióban 11, a ,,B" szekcióban 4, a ,,C" szekcióban 15, a ,,D" szekcióban pedig 21 előadás szerepelt. A konferencián közel hétszázan vettek részt. A tanácskozáson Varga István, az ETE főtitkára mondott elnöki megnyitót. A bevezető előadást Wiegand Győző, az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet igazgatója tartotta A gázenergia szerepe, helye a népgazdaság energiaellátásában címmel. A konferencia megnyitása után az egyes szekciókban vitatták meg az előadásokat. Az előadók az ülésen ötperces időtartamban összefoglalták vagy kiegészítették előadásukat, majd vita következett. Az első napon, a szekcióülések után, Fegyver- és Gázkészülékek Gyára gyártmányismertetőt tartott. A ,,B" szekcióban egy új energiaforrással, a biogázzal foglalkozó előadást terjesztettek be, melynek érdekes részleteivel az alábbiakban ismertetjük meg az olvasókat. Dr. Kiss Eszter, oki. mezőgazdasági mérnök, oki. közgazda, a budapesti Energiagazdálkodási Intézet munkatársa a biogázról, ,,a jelenlegi helyzetéről és a lehetőségekről" tartott előadást. ,,A biogáz témája és tudományterülete nehezen fér bele korábban kialakított rendszerezési elveinkbe és szokásainkba: a természettudományok és a műszaki tudomány több szakterületének ismeretét és alkalmazását igényli. Bizonyosra vehető, hogy a biológiai iparágak legszélesebben alkalmazható új ága lesz" — hangsúlyozta bevezetőjében az előadó. A biogáz keletkezése A biogáz spontán előfordulása mindennapjaink szokásos jelensége: derítők, szikkasztók, szennyvízcsatornák, trágyatelepek, termálkutak, gleccserek belsejében egyaránt jelen lévő biológiai folyamat (lidércfény). A „biogázgyártás" legtökéletesebb biológiai modellje a tehén bendője: a szarvasmarha kérődzése folyamán naponta 200 liter metángázt böfög fel. A biogáztermelésre bármely szerves anyag — kivéve a szerves vegyipar anyagait —, azaz a biomassza bármely formája alkalmas: trágya, kommunális szennyvíz, élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok, fekália, háztartási hulladék stb. Biogázeljárások A legelső ismert biogáztelep 1856-ban termelt Bombay-ban egy lepratelepen. A biogáztechnika és -technológia egészen a közelmúltig egzakt módszerekkel fejlődött, úgyszólván, csak napjainkban indult meg — a világűrkutatási program keretében, all. olaj robbanás időszakától — az elméleti, alapozó és alkalmazott kutatás és fejlesztés. Az emberi lelemény és tapasztalat alapján nyert ismeretek összefogására 1935-ben Indiában állami biogázkutató intézet alakult, amely — együttműködve Kínával — sok gyakorlatból szerzett tapasztalatot gyűjtött. Európában a harmincas évek elején jelent meg — főleg városi szennyvíztisztító telepek technikájaként, illetőleg az egyes gyarmati területek (Algéria) infrastruktúrájának pótlására. Hazánkban működő biogáztelepek Az ötvenes évek elejétől számítható nálunk a biogáz témájának művelése. Kiállítási, bemutató és laboratóriumi berendezésen kívül több, üzemi jellegű biogáztelep is létesült: — a dél-pesti szennyvíztisztító telepen ma is működik; — a gödöllői egyetem tangazdaságában (szalmás istállótrágya kezelésére, amely megközelítőleg hét évig segítette a gyakorlati tapasztalatok gyűjtését). Az 1980-as években az energiagazdálkodási akcióprogram keretében és támogatásával nagy lendületet kapott a biogáz szakterülete. A megújuló energiaforrások, az energiaracionalizálási feladatok fejlesztő munkájának keretében, az OKKFT támogatásával több mezőgazdasági és háztáji biogázüzem létesült: — Szombathelyen, a Városgazdálkodási Vállalat szemétdepóniáján a spontánul képződő biogáz összegyűjtése és felhasználása évek óta bizonyítja az eljárás általános alkalmazhatóságát, valamint figyelemre méltó energiatermelési és gazdasági előnyét. — Szécsényben, a II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben szarvasmarha-hígtrágya a biogáz alapanyaga: a biogáztelep vasbetonból épült, a MÉM-MI Gödöllő bonyolításával, az osztrák BIMA cég licence alapján. Napi gáztermelése 1600 Nm3 metángáz. A biogázt gyűjtik, tárolják és baromfitelep fűtésére hasznosítják. — Dömsödön, a Dózsa Termelőszövetkezetben szarvasmarha almostrágya, szippantott fekáliás szennyvíz, valamint szeszipari moslék a biogázgyártás alapanyaga. A telep acéltartályokból épült, a tsz és a gödöllői agráregyetem szabadalma alapján. Üzembe helyezésének időpontja: 1983. A termelt biogázt üzemi központban, szociális és kulturális létesítményekben, üzemi konyhán és szeszfőzdében hasznosítják. — Pécsett, a Városgazdálkodási Vállalat szennyvíztisztító telepén a város szennyvizét kezelik, tisztítják biogázas eljárással, a létesítmény üzembe helyezés alatt áll. Fémből készült fermentáló és gáztároló a technológiai létesítmények meghatározó eleme. A biogázeljárás gazdaságossága Iparilag fejlett és fejlődő országokban egyaránt jelentős központi támogatással folyik a biogázeljárás és -technika kutató-fejlesztő munkája. Az alapkutatások, a mikrobiológiai kutatások — a világűrprogramba való „becsatlakozása" miatt — igen erőteljesek. A működő nagyszámú biogázberendezés már elegendő tapasztalatot nyújt ahhoz, hogy az új biotechnológiai eljárást biztonsággal birtokba lehessen venni. Az iparilag fejlett országokban a biogázeljárás gazdaságosságának szakterülete erőteljes elemzés alatt áll. Ügy tűnik, hogy a műszaki feltételek érettek és adottak arra, hogy széles körben alkalmazzák ezt az eljárást, de a gazdasági feltételek még szorosak: a hagyományos energiaforrások még mindig „olcsók", mert adott hozzá a teljes technikai kultúra, eszköz- és feltételrendszer. Vitathatatlanul nagy technikai ugrást tett lehetővé a biogázra épült szigeterőmű (Kína). Ismert olyan biogáztelep (Hollandia, cukorgyár), ahol a szennyvizekből kitermelt biogázt szezonon kívül „elfáklyázzák", s így megtakarítván a környezetvédelmi bírságot, egyértelműen gazdaságosnak ítélik. Van olyan biogáztelep, ahol a sajtgyártás melléktermékein sertéseket hizlalnak, s a sajtgyártásból nyert energia a sajtgyártás alacsony hőmérsékletű hőigényét elégíti ki. Magashegyi üdülőhelyeken a szarvasmarhatrágya és a település szennyvize együttesen alkalmas biogáztermelésre, s egész évben biztosítja a melegvíz-ellátást. Hazánkban a biogázeljárás gazdaságossága nem ítélhető meg azonosan, ugyanis a beruházási eszközök rendkívüli felértékelődése, az agrárolló kritikus kinyitása, valamint eltérő metodikájú és különböző közvetett támogatást el sem számoló számítási módszereink miatt, a gazdaságossági feltételek még nagyon szorosak. Hazánk természeti adottságai között csak a biomasszaenergiaforrás tud majd versenyképes helyettesítési feltételeket nyújtani — azonos gazdaságossági számítás és megítélés mellett. Sajnos, a jelenlegi árképzés elveinek kettőssége is szerepet játszik abban (az iparban más az árképzés elve, mint pl. a mezőgazdaságban), hogy ma még nem mutatható ki egyértelműen, hogy jövedelmező-e a biogáztermelés. (x) 29