Budapest, 1985. (23. évfolyam)

12. szám november - Müller Tibor: Szabó Géza kanonok, a Bazilika plébánosa

értékű dokumentumokban, írásos történelmi értékekben. — Meddig tarthat még a renoválás? — Most jelentős szakasz zárult le azzal, hogy az Ybl-kupola nyolc cikkelyét felújították. Ennek átadási ünnepsége Szent István és az alkotmány, az új kenyér napján, augusztus 20-án volt. Hozzá kell tennem, határidő előtt. A müncheni bíboros, Wetter érsek áldotta meg a kupolát. Ez a megtiszteltetés azért is érhette, mert jelentősen segített bennünket azzal, hogy az induláshoz szükséges vörösréz lemezt az ő közvetlen segítségével az NSZK-ból szállították. Az egyház tehát anyaggal járult hozzá a munkálatokhoz, Budapest Főváros Tanácsa pedig az állványozást és a költségeket, a munkadíjat teremtette elő. Hiszen közkincsről, nemzeti értékről van szó. Eddig csaknem hetvenmillió forintnyi munka készült el. És bármilyen nagy összeg ez, csak töredéke a teljes felújítási költségnek. — A kupola nagyon szép. — Nagy kár, hogy száz méter magasan van ez a remekmű, s csak madártávlatból lehet megcsodálni. Míves munka. Díszműbádogosok készítették. Vezetőjük, Faragó József híres iparosdinasztia leszármazottja. — Egy-egy korlátrész, stukkó, díszítés már megújult, s a Bazilika körbe van véve palánkkal, hogy az építési területet elzárja a forgalomtól. Úgy tűnik, évekre berendezkedtek itt a munkások. — A teljes rekonstrukció terve elkészült. Kívül-belül rendbe kell hozni az épületet, hiszen a károsodás nagyon nagy. Most a kupola dobja kerül sorra, ezt követi a két toronysisak, amelyet kőfaragó vállalat készít el. A Bazilika egész födémé vörösréz, ez óriási teher. Ezután az egész külső felület, szobrok, a teljes ornamentika kerül sorra, majd a belső díszítések, renoválások. A tervek szerint a munka időtartama tíz-tizenkét év, az ezredfordulóra készül el a Bazilika. — Nemcsak az egyház, hanem minden budapesti nagy örömére. — Meglátszik ez abból is, hogy szívén viseli a Bazilika sorsát Lékay László bíboros, a főpásztor, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, valamint a Fővárosi Műemléki Felügyelőség, élén Antalné dr. Czétényi Piroska főtanácsossal, de minden hívő és nem hívő budapesti lakos. Mindannyiunk kincse ez a templom. Végeredményben országalapító Szent István tiszteletére emelt kegyhelyről van szó. — Tud összeget is mondani, plébános úr? — Egymilliárd-kétszázötvenegymillió forintról van szó. — Most. — Ez szerepel az előzetes költségvetésben. — Feltehetően ön végigmunkálkodja majd a Bazilika teljes felújítását. Engem — megvallom őszintén — meglepett, hogy ilyen magas egyházi méltóságot, ilyen fiatalon el lehet érni. — A szerénység fedezékébe kényszerít. Először is nem méltóság és végképp nem magas az én tisztségem. Sok megtisztelő feladatot kaptam, melyeknek igyekszem képességeim határain belül eleget tenni. Másrészt nem vagyok fiatal. Ezüstmisés pap már nem tartozik ehhez a korosztályhoz. Több mint huszonöt éve hordom a reverendát. Csak azt remélhetem, hogy fiatalos lelkülettel és erővel tudom viselni a megbízatást. — Mely mióta is az öné? — Azt kérdezi, mikor lettem pap? 1931-ben születtem, iskoláimat itt végeztem. Eltekintve attól az öt esztendőtől, amelyet Esztergomban, a papnevelő intézetben töltöttem, ki sem tettem a lábam a fővárosból. 1954-ben szenteltek pappá. — Ha jó! számotok, 1949-ben lett kispap. Vagyis akkor kötelezte el magát az egyházi Aki lemond, száz annyit kap pályával, hivatással. Hogyan is fogalmazzam: akkoriban nem volt divatosnak nevezhető a reverenda. Sok mindenre vágyakozhatott egy huszonnégy éves fiatalember, csak arra ritkán, hogy kevésszámú hívő lelkipásztora legyen egy életen keresztül. Forradalmi évek voltak ezek. Az emberek a világégést követő, nagyon is reális életben igyekeztek megtalálni a helyüket. A társadalmi-politikai viszonyok sem kedveztek éppen a lelkészi hivatásnak. Segítsen felidézni, mi vezérelte választásában? — Elég korán elhivatottságot éreztem a papi pálya iránt. Nem volt nehéz, hiszen szüleim részéről, bár egyházi személyek nem voltak a családban, erőteljes vallási nevelést kaptam. Gyermekkorom legnagyobb élményei közé tartoztak a vasárnapi ministrálások. Néhány éves voltam csupán, amikor meghódított a tiszta hit, a katolikus egyház iránti elkötelezettség. — Állami gimnáziumban érettségizett? — Igen. És ezt követően vettek fel az esztergomi érseki papnevelő intézetbe. Az esztergomi bazilikában volt a pappá szentelési szertartás, és az egyházmegye akkori apostoli kormányzója, dr. Hamvas Endre püspök küldött a lelkipásztorkodásba. Még abban az évben, szeptember elején Rákosfalvára kerültem káplánnak. Kétségtelen, hogy nagy jövővel nem kecsegtetett a negyvenes évek végén a papi szolgálat. Osztálytársaim, barátaim tán kissé értetlenül néztek rám. Bennem, mióta az eszemet tudom, szemernyi kétség sem volt eljövendő életutamat illetően. Az igazság az, hogy a fiúk soha nem bántottak, nem gúnyoltak, talán csak furcsán néztek rám. De ez nem zavart. Kétségtelen, hogy Esztergomban meglehetősen zárt közösségben éltünk. Akkor történt, hogy hatályon kívül helyezték több egyházi iskola, intézmény, szerzetesrend működését. Emlékszem, egy alkalommal tanulmányi kirándulásra vittek bennünket Pannonhalmára, s döbbenten láttuk, hogy a bencés gimnázium és kolostor között válaszfal húzódik. Ez volt az az időszak, amikor az iskola és a bencésrend külön-külön működött ugyan, de az atyák nem taníthattak. Más, egyéb jelekből is jól lehetett érzékelni, hogy ferde szemmel néznek a papokra. Nem volna most értelme elemezni ennek jogos és jogtalan történelmi előzményeit. Tény, hogy amikor 1950. augusztus elsején megalakult a katolikus papi békemozgalom, és egy hónap múltán a magyar katolikus püspöki kar megkötötte kormányzatunkkal a megállapodást, tisztulni kezdett a horizont. Ez volt az első biztató esemény, aztán évről évre javult a kapcsolat Magyarországon az állam és az egyházak között. 1964-ben, VI. Pál pápasága idején pedig a mai bíboros-államtitkár, akkor még prelátus, Casaroli hatóságainkkal, az ország felelős vezetőivel tárgyalt, és a magyarvatikáni megállapodás létrejött. Azóta — hiszen köztudomású — az állam és az egyház kapcsolata állandóan fejlődött, ma már problémáktól mentes, s a papi békemozgalom nem hangzatosan, hanem következetes hatékonysággal működik. — Ön, tisztelt kanonok úr, valóságos politikai elemzést adott ezekről az eseményekről, amelyet megköszönök, de nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy személy szerint mit jelentett a tizennyolc éves Szabó Gézának a pályaválasztás? — Nem akartam megkerülni a választ. Csak úgy vélem, abban, amit elmondtam, benne van a felelet egy része. Nehéz évek voltak, de nem számolhatok be semmiféle mártíromságról, ki-9