Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - Szilágyi Ferenc: Kazinczy Ferenc kiadatlan útinaplójából

— Hosszú történet. Most csak annyit: munkaszolgálatos voltam, 1943 októberében vonultam be Hódmezővásárhelyre, az 5/2-es századhoz. Elvittek a Tisza felső folyásához, át a határon. Messzebb nem jutottam, mert szerencsésen megléptem. Legyalogoltam Miskolcig, ott a katonai kórházban töltöttem néhány napot, majd felültem a vonatra, és Budapestre utaztam. Ma visszatekintve az egész dolog fantasztikusan egyszerűnek tűnik. Olyannak, mint Tabi László klasszikus története, ahogy kezében a vödörrel nyilvánvalóvá tette, hogy csak vízért megy. — Míg ki nem derült, hogy a vödörnek nincs feneke? — Az én vödrömet nem nézték meg. A vonaton egymást érték a csendőrök, nyilasok, katonai készültségek. Szinte sűrűfésűvel vizsgálták át a vagonokat. Nekem volt egy pézsmagalléros fekete kabátom és egy tükörfényesre suvickolt birgerli csizmám. Úgy néztem ki, mint egy ifjú földbirtokos. Lehet, hogy ennek köszönhetem, hogy simán beértem a Keletibe. Az anyám mondta, hogy burokban születtem. Nem vagyok különösebben babonás, de látszik, vannak az életben ilyen csodák. Mert ez az volt, nem vitás. De egyébként is szerencsés vagyok. Életem során annyiszor megcirógatott Fortuna, nagyon hálás lennék, ha tudnám, hogy kinek. Például milyen elképesztő mázlim volt a Szálasi-féle hatalomátvétel után, amikor a Falk Miksa utca 4-be (ma Néphadsereg utca), egy illegális találkozóra igyekeztem. Hamis igazolványokat, keresztleveleket gyártottunk itt. December 4-én lekéstem a kapuzárást, este kilenc is elmúlt, hiába csöngettem, a házmester nem nyitott kaput. Egyszer csak meghallottam, hogy rohamkocsi fékez csikorogva egy sarokkal odébb. Emlékeztem rá, hogy a földszinten van egy nyilas garázs. Korábban föltérképeztük, hogy onnan nyílik egy átjáró az emeletre. Szinte a tarkómon lihegtek a járőrök, amikor betaszítottam a garázsajtót, és szemtelen magabiztossággal átsétáltam a csarnokon. Néhány Árpád-sávos suhanc fölnézett, de egyetlen szót se szólt, amikor határozott léptekkel továbbsiettem. Most mondd meg, nem fantasztikus szerencse az ilyen? Egy aktatáska hamis papír volt nálam. Tudod, mit jelentett volna, ha elkapnak? „Kitartás! Éljen Szálasi!" harsogtam, majd hozzátettem, hogy a házmester nem nyitott kaput, azzal kisétáltam. Ennyi volt. Az emeleten úgy estem össze, mint a mosogatórongy. — Hogy üthettetek tanyát éppen egy nyilas garázs tőszomszédságában? — Ez volt a legbiztosabb hely. Itt kerestek a legkevésbé. — A felszabadulás tehát Pesten ért? — Igen. A Munkácsy Mihály utca 23-ban, a drága Kocsis néni és Kocsis bácsi, a házmesterek befogadtak dr. Nagy Tamással, a gazdasági reform későbbi atyjával együtt. A bútorokkal megtömött pince benzinkamrájában bújtattak el. Csak a bútorok alatt lehetett bejutni a szűk odúba, és ott éltünk január 16-án délelőtt tíz óráig. — A többit nem kérdezem. Mindenki tudja, mi történt veled. A Magyar Rádió munkatársa, sportriporter lettél, bejártad a világot. Tágult a szemhatárod, megismerkedtél világnagyságokkal és világvárosokkal. Az angyalföldi srác közismert, népszerű emberré vált. Otthon vagy Melbourne-ben éppúgy, mint Moszkvában, New Yorkban, Stockholmban vagy Londonban. Összezsugorodott számodra Budapest? — Erre nem lehet nagy szavak nélkül válaszolni. Szabadon idézve Devecseri Gábort, mondhatom: elsősorban angyalföldi, aztán budapesti, utána magyar vagyok. Soha semmitől nem akartam és nem tudok elszakadni. Minden bennem van. Bárhová megyek, magammal viszem. MÜLLER TIBOR TÖRTÉNELEM KAZINCZY FERENC KIADATLAN ÚTINAPLÓJÁBÓL Kazinczynak két pesti utazása ismeretes az irodalomtörténetből. Mindkettőről útinaplóban számolt be az író, és mindkettőt ki is adták. Bajza József és Schedel (Toldy) Ferenc 1893-ban adták közre a Kazinczy Ferenc Utazásai (Magyarországi utak) című kötetüket. Ebben Kazinczy 1831. évi utazásáról számol be. Kilencven évvel később, 1929-ben jelent meg a másik, 1828-as utazását megörökítő naplója Kazinczynak, a kitűnő művelődéstörténész, Rexa Dezső gondozásában. Az egykorú, többnyire színes városképekkel pazarul illusztrált kiadás címe: „Pestre. Töredék Kazinczy Ferenc útleírásából. Budapest Székesfőváros Kazinczy emlékének, Budapest 1929." A kiadványt az író pesti látogatásának 100. évfordulójára szánták. Volt azonban Kazinczynak két korábbi pesti utazása is, az egyikről így ír Ponori Thewrewk Józsefnek 1828. április 6-án kelt levelében: „Tizenhárom esztendeje, hogy nem látám Pestet. Nem győzöm csudálni, mint terjede-el azolta a' Mesterség (művészet) szeretet... Szállásom a Vármegye házánál van, Szemere Pálnál." A levélben az író 1815-ös Pesti utazására utal. Ahol még egy alkalommal, 1803 májusában, nem sokkal szabadulása után járt. Kazinczy naplóban számol be erről, az 1803-as utazásáról is. Útinaplója máig kiadatlan, teljesen elfelejtkezett róla az irodalomtörténet. Lássunk néhány lapot a napló pesti vonatkozású oldalaiból. SZILÁGYI FERENC Pest-Buda Kazinczy korában: a pesti rakpart és a Gellérthegy 24