Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - Szilágyi Ferenc: Kazinczy Ferenc kiadatlan útinaplójából

1803. május 4. Az anyám paran­csol, hogy menjek Pestre, s sürges­sem az executionálist. Sárosyné (Ilosvay Krisztina, Kazinczy akkori választottja) nincs Debrecenben, és így időmet barátim közt töltöm... 8. — korán reggel Pest. — Az Orczy kert előtt kiszállék. Még nem láttam ezt soha. Bernhard Petri rajzolta s építette. Nem lel­tem benne annyit, mint vártam. Bokrai sok helyt magasra növő fákból vannak ültetve, s így aki köztük sétál, nem zöld árnyat lát, hanem holt ágakat. Az influenzá­ban oly rosszul valék, hogy egész nap kelle feküdnöm. Már égtek az utcalámpák, midőn felköltem, s megmásztam az 1795 olta nem lá­tott budai helyet. Végigkocsiztam a Vár utcájit, borzadással mentem el a franciskánus klastrom és a Gár­da Kazárna előtt; végigkocsiztam Pestnek is néhány utcájin, s vissza a Fejér Farkashoz, hol mindég szállani szoktam volt. 9. — Első kimenetelem Virág Benedekhez, ki akkor a szerviták klastromában, a báró Orczy háza és az Invalidusok közt tarta szál­lást. Tizenegyedik esztendeje, hogy őtet nem láttam. Egy kövérke, bar­na hajú s szemű ember, ritkuló homlokhajjal. Beszéde cabinet­tónusú, alig érthető hang. A leg­monosyllabúbb (legszűkszavúbb) ember, akit ismerek, de a rövid be­szédből ki-kicsap a lírikus tűz. Még szeretetre méltóbb ember, mint amilyen poéta s író, noha az íróban s poétában kiismerni az embert. Kininger által festett képe, melyet én mentében metszetém Neidl által rézben, alkalmasint eltalálta őket. A rezet Virágnak ajándékozám, s ő merő modestiából alig nyomtattata többet húsz darabnál, akkorára tartván a rezet, mikor verseit újab­ban adandja ki; azonban nekijöve 1810-ben a szeptemberi gyulladás Budán, s azt elolvasztotta, úgy­hogy a lenyomott réz most már a legnagyobb ritkasága a kollekto­roknak. Kocsira ültem vele, s bejá­ránk ismét Budát, a Bécsi kapun kimenénk a rétre, a Városmajorba (ez egy mulató), a Hajnóczy sírjá­hoz, melynek nyoma sem vala már, s azon kertekbe, melyeket hírek után valamiknek véltem, és éppen semmiknek találtam. Hirgeistnél nem lelem Ninyt; ez már akkor Prónayné vala titkon, s Bécsben la­kott, hogy Simonnak atyja, báró Prónay László excellenciája el ne keseríttessék. A fija, Ferenc, Cseh­országban vala gróf, Deymnél. Er­ről más helyt. — Betérvén Liede­mannak boltjába, báró Podma­niczky László, férje Radvánszky Karolinának, a Teréz és Polyxén nénjeknek, megszólít s hív Aszód­ra. Szegény ember, azalatt míg jú­niusban Bécsből visszatértem, megholt. — Meglátogatám Stun­den, a festőt, ki most az Ürményi Palais felső során tarta szállást. — Meglátogatám professzor Révai Miklóst is, régi barátomat... 10. — Úza barátom Pestre jő. Elvezettem Stunderhez, s festette­tém. Annyira el van találva, hogy midőn 1805. márciusban Várad­ról kijöttem s kocsim üvegét lee­resztettem, a szobaleány felkiált: — Itt megy az az úr, aki nálunk le van festve. — Midőn Stundertől tizenkét óra tájban eljövénk, betér­tünk az öreg Hirgeisthoz, ki ben­nünket mint fijának testvéreit nagy örömmel fogada. Kikísért, s elvál­tunk. Már öt-hat lépésnyire valánk tőle, midőn haliám, hogy egy han­gos hah szaladt ki szájából. — Az úr, mondám, bizonyosan azt kép­zeli, hogy ha Ferenc most itt volna, nem ketten, hanem hárman sétál­nánk? — „Éppen azt!" — No, ez megérdemli, hogy visszatérjünk, és az urat megcsókoljuk mindketten. — Meglett. — Úza Filep Ferenc barátjához viszen el. Ebéd a Hét Electornál... 11. — Meglátogatám Dr. Ková­csot, s ez engem elvitt a Botanikus kertbe. Szuperintendens Őry úrnak a fija nála vala szálláson. — On­nan prédikátor Bátoryhoz. Ebéd gróf Festetics Lászlónál, György­nek fijánál, ki egész ottléte alatt nem engedte tudnom, ha nem néma-e. Csak a szolgáló cselédek­hez szólott. Virág, Révai, fiskális Schlachta (igen szép ember) ott ebédelnek. Kultsár István vala az ifjú gróf gondviselője. Virág nem szólott egyet is. De a szegény Révai mindég perlett a jelen nem voltak­kal, kivált Batsányi ellen fakado­zott ki, noha egymás felé közelíteni akartak volna... 13. Báró Orczy László excellen­ciájánál. Ott lelem Kecskést, az ob­ristleutenantot (alezredest). Kecs­kés oly barátsággal fogad, mintha ő volna a ház gazdája. Orczy a ma­ga szép lelke szerént. Kabinetma­hler (kabinetképfestő) Fischer Or­czynak két gyönyörű paysage-t fes­te; mind a kettő az Orczy kertből vette a maga tárgyát; az egyik en­nek szcénája, a másik a kilátás on­nan a meleg párában álló Pestre s budai várra. Orczy kérdé, ha láttam-e a Beck téglási anglus ízle­tű lakát. Azt érdeme szerint ma­gasztaltam, és úgy festettem, hogy Az alsó rakpart 25

Next

/
Thumbnails
Contents