Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - Seregi László: Parkok a kőrengetegben

CSIGÓ LÁSZLÓ felvételei Vagyis addig nem lehetett megfo­galmazni a jövő követelményeit, amíg nem birkóznak meg az örök­lött restanciával. Dr. Radó Dezső, a Budapesti Városszépítő Egyesü­let alelnöke s hosszú-hosszú évtize­dekig a Fővárosi Kertészeti Válla­lat igazgatója mindenekelőtt arra emlékeztetett, amit mostanában hajlamosak vagyunk szem elől té­veszteni: a felszabadulást megelő­zően a parkokrjak egészen más volt a funkciójuk, mint napjainkban. Akkor főként a gyönyörködtetést szolgálták, ráadásul nem is ingyen. Általános iskolai tankönyvekben látható az a fénykép, amelyen libériás-tányérsapkás közalkalma­zott feszít a Margitsziget bejáratá­nál, hogy beszedje a látogatás dí­ját. Hogy mennyibe került egy-egy ilyen jegy, gyakorlatilag teljesen mindegy. A mi szempontunkból ennél sokkal fontosabb, hogy e szép parkok megtekintése egyálta­lán nem elhatározás kérdése volt csupán. Talán ezért, talán másért, de 1945-ben összesen 450 hektárnyi zöldfelületről tudtak. Ez még ak­kor is kevés, állítják a szakembe­rek, ha ideírjuk, hogy Nagy-Budapest ekkoriban nem létezett. Létrejöttével, az 1950-es évek ele­jétől új időszámítás kezdődött a fővárosi parkok, terek történeté­ben. Felemelkedtek a társadalmi kategorizálás működtette sorom­pók, s a lakosság birtokába vehette azt, ami korábban is megillette vol­na. Meg is tehette, mihelyt egy kis ráérő ideje akadt, ha nem szólítot­ták el másfelé az országépítő mun­kálatok, ha figyelmét nem kötöt­ték le egyéb körülmények. Nagyparkok és terek A megváltozott felfogásnak kö­szönhetően soha nem látott ütem­ben gyarapodni, fejlődni kezdtek parkjaink és tereink. Radó Dezső­től tudom, hogy Budapestnek pil­lanatnyilag 7 nagyparkja és 120 te­re van. Az első pesti park, nem árt, ha megjegyezzük, 1789-ben készült el a Duna-parton, a mostani Viga­dó és a Magyar Tudományos Aka­démia közötti szakaszon. Az idete­lepített fákat a Schuler-féle kerté­szettől vásárolták, amelynek köz­pontja a Nyugati pályaudvar he­lyén volt. Budának csaknem húsz évet kellett várnia, amíg a mai Tóth Árpád sétányra megérkeztek Alcsútról, József nádor birtokáról a kiszemelt példányok, amelyekből 12 még mindig közelebbről szem­ügyre vehető. Hogy mennyire hoz­zátartoznak a város életéhez és tör­ténetéhez, mutatja az is, hogy a szakemberek becenévvel illetik őket, „napóleoni fák"-ként emle­getve maguk között e felettébb be­cses egyedeket. Csak a rend kedvé­ért írjuk ide, hogy 1810-ben alakí­tották ki a Vilma királynő úti, te­hát az azóta Gorkij nevét viselő al­lét. A növekedés, az állomány gya­rapodása az első világháború kez­detéig tartott, attól fogva inkább csak fenntartására, állagmegóvásra tellett, lévén, hogy egészen másra kellett a pénz. De ez már más lapra tartozik. Inkább nézzük, miért beszélnek kertészeink nagyparkokról és te­rekről, miért van szükség e megkü­lönböztetésre? Nos, emögött nincs semmiféle, berendezkedésünktől idegen megfontolás, pusztán mennyiségi szempontok érvényesí­téséről van szó. A vízválasztó a 8 hektáros felület: amelyik ezt a ha­tárt eléri vagy meghaladja, azt ne­vezzük nagyparknak, amelyik vi­szont alatta marad, térnek. Hogy ez a felosztás mennyire semleges, az abból is kiderül, hogy szinte ele­nyésző az összefüggés a területi nagyság és a látogatottság mértéke között. A Klauzál téren például évente 60 ezren keresnek felüdü­lést, szórakozást, miközben a Nép­liget, amely egyébként 112 hektá­ros alapterületével az abszolút lis­tavezető nagyparkjaink rangsorá­ban, lassan, de biztosan elnéptele­nedik. Amiben nincs semmi megle­pő: a közelben működő üzemek és gyárak gondoskodnak róla, hogy a levegőtisztasági szempontok, ha le­het, mind kevésbé számítsanak. Arról a cseppet sem mellékes kö­rülményről nem is szólva, hogy a családi házak tulajdonosai sem né­zik jószemmel, ha ricsajoznak a gyerekek. Következésképpen, tesz­nek róla, hogy megkeserítsék szó­rakozásukat s elűzzék őket innen. Kong az ürességtől az óbudai 6

Next

/
Thumbnails
Contents