Budapest, 1985. (23. évfolyam)

10. szám szeptember - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 nyainak jellemzőit, a funkcionális elrendezés fő vonásait, az épületszerelés, homlokzatépítés és épületgépészet érdekes megoldásait. HOLLÓS LÁSZLÓ: TAVASZI ŐRJÁRAT A BELVÁROSBAN (Búvár, 1985. 6. sz. 276-277. I.). A Fővárosi Közterület Felügyelet egyik ellenőrző útjának tapasztalatai a Belvárosban. Jellegzetes problémák: a parkrongálás, szemetelés, tiltott plakátragasztás, tilosban parkolás stb. A budapesti közterület-felügyelők eddigi munkáját értékeli. LEHOTAY-HORVÁTH GYÖRGY: VEGY-ES GONDOK (Búvár, 1985. 6. sz. 250-252. !.). A cikk beszámol a SZOT és az OKTH rendezésében a Kőbányai Gyógyszerárugyárban tartott környezetvédelmi fórumról, ahol számos budapesti vegyipari vállalat részvételével tárgyaltak a termelés okozta környezeti ártalmakról, csökkentésük lehetőségéről. A környezetvédelmi gondok az elért eredmények, a különböző budapesti vegyiüzemek sajátos környezetvédelmi problémái, s a „hogyan tovább" nehéz kérdései. VÉRTES LÁSZLÓ: DR. RÓZSAY JÓZSEF, AZ ELSŐ MAGYAR GERONTOLÓGUS, A RÉGI TERÉZVÁROS ORVOSA (Honismeret, 1985. 3. sz. 8-9. I.). Rózsay (1815-1885) az 1848-49-es szabadságharcban tábori kórházi főorvos, majd 1850-től Pest város dolog- és szegényházának főorvosa. 1854-ben alapította meg az Elisabethinumot, a pesti agg-gyámoldát, a mai Korányi Frigyes és a Sándor Kórház elődjét. 1860-tól vezette a Rókus Kórház négyes belgyógyászati osztályát, melynek tevékenysége főleg járványügyi jellegű volt. Sokoldalú szakmai munkásságának két kiemelkedő témája: a gerontológia oktatásának fontossága és az időseket ellátó gyógyintézetek létesítésének szükségessége. KELLER LÁSZLÓ: A FŐVÁROSI AUTÓBUSZKÖZLEKEDÉS KEZDETEI (Városi Közlekedés, 1985. 3. sz. 156-160. I.). A tanulmány a század elejétől a húszas évek végéig vázolja fel a budapesti autóbuszközlekedés történetét. Bemutatja az első magánvállalkozásokat és kezdeti próbálkozásaikat, az autóbuszközlekedés bevezetésének előmunkálatait, a fővárosi közlekedésügyi igazgatás tevékenységét e témakörben, az üzemeltetési formák és gépkocsitípusok változásait. ír a mai Népköztársaság útján a Hősök terétől a mai Bajcsy-Zsilinszky útig haladó vonal forgalmának megindításáról (1915. március 1.), a hálózatfejlesztés és a Budára vezető vonal megnyitása terveiről, az autóbusz közlekedés I. világháború alatti nehézségeiről, majd a forgalom újbóli megindulásáról, 1921-ben. A továbbiakban olvashatunk a községi közlekedési vállalat, a Székesfővárosi Autóbusz Üzem megalakulásáról, a 20-as évek végén történt jelentős járműpark-fejújításról, az első autóbuszforgalmi telep és garázs létesítéséről (a mai Cházár András utcában). Az érdekes cikket a valaha Budapesten közlekedett emeletes autóbuszok fényképeivel illusztrálták. CSOMOR TIBOR 30 Szovjet városparancsnokok fővárosunkban ,,E pár sor csupán a Budapest 1985. márciusi számában megjelent — Zamercev tábornok emlékének megörökítésével kapcsolatos — tudósítást kívánja pontosítani" — írja levelében Halasi László (1075 Budapest, Madách I. tér 6.). „Az elmúlt évtizedekben a magyar sajtóban többször jelent meg olyan írás, amely Zamercev tábornokról mint első városparancsnokról szólt. Ez a magyar nyelv szabályai szerint sem helytálló, mert ha ő lett volna az első városparancsnok, akkor az „első" kitétel értelmetlen, mert Zamercev tábornoknak e poszton nem volt utóda. De nem ő volt az első budapesti városparancsnok, hanem mint a Budapest Főváros Levéltára 1973-ban kiadott dokumentumkötetében, a Források Budapest múltjából IV. kötetében is olvasható: Csernisov tábornok. így írta ezt meg maga Zamercev tábornok is magyarul megjelent könyvében, melyben arról is olvashatunk, milyen körülmények között vette át a városparancsnokságot. Zamercev tehát — amennyiben precízek vagyunk — Budapest második városparancsnoka volt. Kinevezésének pontos időpontját nem ismerjük, de az tény, hogy 1945. február 23-án a Vörös Hadsereg születésnapja alkalmából a Budapesti Nemzeti Bizottság által rendezett díszünnepségen még Csernisov tábornokot köszöntötték mint a Vörös Hadsereg képviselőjét, és ő rendezett fogadást Budapest képviselői számára. Zamercev tábornok tehát az ünnepség utáni napokban lépett Csernisov helyére, és több mint négy éven át látta el tisztét. így tehát az is természetes, hogy a régi Budapest lakóinak emlékei elsősorban az ő nevéhez fűződnek, ő volt a városparancsnok. De még ma is számosan élnek közöttünk, akik ismerik Csernisov tábornok nevét is." Köszönjük Halasi László felvilágosítását. Hiszen minden hiteles tény és adat közelebb hoz egy kort — és itt a magyar történelem egyiklegnehezebb, egyúttal legbiztatóbb korszakáról, a felszabadulást követő napokról, hónapokról van szó —, segít az értékelésben, a helyes történelemszemlélet kialakításában. Jogos panaszok Jani János (1123 Budapest, Kapitány utca 1.) kedves olvasónk mindennapi bosszúságaink közül hármat csíp fülön. hazafelé indultam a Várban lévő Kodály-teremből. Elragadtatással élveztem a Várnegyed hangulatos esti kivilágítását, de élvezetem csak addig tartott, amíg el nem indultam lefelé, a Vérmező felé..." A fedett lépcsőre csak két villanykörte szórt némi fényt, a falra szerelt kisebb lámpák nem világítottak. még ennél is lehangolóbb homály borította a további, ún. gránit lépcsőket. A valaha, és nem csekély költséggel, fölállított lámpaoszlopok tetején a higanygőzlámpák — egy-két kivételtől eltekintve — világtalanul meredtek a tavaszi est arcába. A Kodály-terem kispénzű látogatója kínosan tapogatódzva botorkált lefelé, és nagy föllélegzést jelentett számára, hogy nyak- vagy lábtörés nélkül ért le a Vérmezőhöz." Olvasónk ezután a Pauler utcában székelő rendőrség figyelmét hívja fel a lámpatesteket tönkretevő huligánokra. Az a vélenényünk — s minden bizonnyal a rendőrségé is —, amit már sokszor, sok helyütt leírtak: minden lámpaoszlop mellé nem állíthatnak egy rendőrt. A társadalom minden tagjának kellene sokkal inkább közügynek, azaz magáénak éreznie a mindnyájunkat szolgáló berendezéseket: fákat, virágokat, padokat stb. Ehhez azonban alapvetően megváltozott magatartás lenne szükséges. (Lásd a szemetelést.) A magatartást azonban formálni is lehet. Olykor elkerülhetetlenül kemény kéz kell hozzá. Például a rongálok szigorúbb megbüntetése. A másik fölvetett probléma sem új, „örökzöld" téma, az elmúlt években lapunk is foglalkozott vele. Jani János így foglalja össze a lényeget és a megoldást: ,,Építsünk lejtőt a lépcsők mellé a gyermekkocsik részére!" Az aluljárók kialakítása és a metróépítés vetette felszínre ezt a kérdést. „A fel- és a lejáraton általában jól méretezett lépcsők teszik lehetővé a közlekedést, a gyerekkocsit tologató szülők, nagyszülők azonban kénytelenek nagy üggyelbajjal fölemelni a gyerekkocsit, izgő-mozgó tartalmával együtt, mert csak így tudják leküzdeni a lépcső okozta akadályt. Talán csak a metró Déli vasúti végállomása egyik szakaszán találkozhatunk gyerekkocsi tolására alkalmas lejtővel. Máshol mindenütt csak lépcsők, lépcsők és gyerekkocsicipelés." Levélírónk ezután hivatkozik New Yorkra és Moszkvára. Mindkét helyen megoldották ezt a problémát, amivel egyúttal a mozgássérültek közlekedését is segítik. „A gyes bevezetésével annak idején magunkra vontuk a figyelmet" — írja Jani János, arra utalván, hogy talán a lejtő építése sem lehetetlen feladat. Megítélésünk szerint mindez elsősorban nem gazdasági feltételektől (azoktól is!) függő feladat, hanem a már emlegetett szemléletmód, vagyis munkaszervezés, problémalátás, szociális érzékenység, közösségi gondolkodás, kulturáltság kérdése. Mert nem véletlen, hogy a moszkvai és más metrók építésének példájából, tanulságaiból annyit okultunk, annyi mindent átvettünk, csak éppen a gyerekkocsikat toló anyákra meg a mozgássérültekre nem gondoltunk. Hiányzott és még részben mindig hiányzik nálunk a társadalmi és a gazdasági kérdések együttlátásának a képessége. Leegyszerűsítve, azaz magyarán: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Talán elég a felesleges útfelbontásokra, az összehangolatlan, tehát rossz és drága építkezésekre utalni. Megalkotjuk a világ egyik — vagy a — legjobb, anya- és gyermekvédelmi rendszerét; törvények, rendeletek segítik, védik a kismamákat és gyermeküket, de a gyermekruhák nem célszerűek, drágák, s például a főváros kereskedelmi központjában fordult elő, hogy gyermek- és csecsemőruházati szaküzletben hiába keresett valaki pelenkát, réklit. Olykor csecsemőtápszert se lehet kapni, legalábbis nem azt, amit már a bébi megszokott. Ugyanis — ahogy hírlik — sokan felvásárolják a gyermektápszert malacnevelés céljára. (Ez is mentalitás kérdése!) Mint látjuk, a probléma szerteágazó, a kör tetszés szerint bővíthető. Gondjaink és — szerencsére— csak egyesek gondolkodásának jelképe az óbudai Raktár utcánál lévő aluljáró, ahova építettek lejtőt a gyermekkocsik számára, de a lejárót fönt és lent vaskapu zárja le. Ugyanakkor Békásmegyeren kissé hosszú tekergővel bár, de megoldották ezt a kérdést. A harmadik probléma sem ismeretlen. Miért nem tudjuk, kiket ábrázolnak a szobrok, és kik az alkotóik? - kérdi Jani János. Különösen vontakozik ez a kevésbé hozzáférhető alkotásokra, pl az Operaház magasan álló szobraira. A Budapest egy időben állandóan bemutatta ezeket a „rejtett" értékeket, rejtvényrovatunk központi témái voltak. A jövőben — lehetőségek szerint — ugyancsak foglalkozunk a témával, legyen szoborról, házról, kapuról vagy más értékről szó, amely hozzátartozik városunkhoz, annak történetéhez, hangulatához. Szívesen fogadjuk ehhez olvasóink segítségét. OLVASÓINKTÓL ÉS SZERZŐINKTŐL elnézést kérünk a szeptemberi számunkban előfordult elírásokért. A nyomda ördöge, úgy látszik, néha anélkül is megjelenik — sajnos még címekben is —, hogy a falra festenénk.