Budapest, 1985. (23. évfolyam)

10. szám szeptember

BUDAPEST KÖZIGAZGATÁSI RENDSZERE KIALAKULÁSÁTÓL NAPJAINKIG mét napirendre került Nagy-Budapest kialakításának lehetősége, és felvetődött új fővárosi törvény megalkotásának gondolata is. A főváros életében és közigazgatási rendszerében jelentős változást hozott az 1949. évi XXVI. törvény, amely 1950. január elsejével rögzítette Budapest jelenlegi közigazgatási határait. A szomszédos, főleg munkáslakta városoknak és községeknek a fővárossal való egyesítésével egyidejűleg 22 kerületi önkormányzat alakult. Ugyanakkor nem került sor önálló fővárosi törvény megalkotására. A jogi szabályozás a fővárost — egyedisége ellenére — beillesztette az egységes hatalmi és közigazgatási rendszerbe, ennek ellenére a főváros sajátos jogállása — igaz, a három tanácstörvényben másmás súllyal — a tanácsrendszerben mindvégig érvényesült. Az első tanácstörvény a fővárosban kétszintű tanácsi szervezetet alakított ki, s ez a megoldás a mai napig fennmaradt. A fővárost megyei szintre emelte, ugyanakkor létrejöttek a kerületekben is a tanácsok mint önkormányzati szervek. S bár a kerületi tanácsok sohasem gyakorolhattak a városi tanácsokéval azonos, teljesen önálló jogkört, létrejöttük mégis jelentős demokratikus lépés volt. Mivel a felszabadulás előtt — a Tanácsköztársaság néhány hónapos fennállásától eltekintve — a fővárosi kerületek nem rendelkeztek önkormányzattal, a tanácsrendszerben a helyi, kerületi közigazgatás a korábbinál lényegesen szélesebb jogkört mondhatott magáénak. A főváros lakosságának nagy többsége örömmel és várakozással tekintett a tanácsok létrehozása elé. Ez fejeződött ki az 1950-ben kötött lajstrom alapján megtartott tanácsválasztásokon a választásra jogosultak nagyfokú megjelenésében és aktivitásában, ami egyben politikai demonstráció volt a nemzeti összefogást jelképező népfrontmozgalom programja mellett. A tanácsok munkája megalakulásuk után jól indult, hamarosan mégis törés mutatkozott fejlődésükben. A tanácsrendszer működésének kezdeti tapasztalatai alapján született meg 2 1954-ben a második tanácstörvény. A végrehajtás során több sajátos szabály is megalkotásra került a fővárosi és kerületi tanácsokkal kapcsolatban. A választójogi törvény módosításával összhangban a tanácstörvényben testet öltöttek a tanácstestületek megalakításával és működésével kapcsolatos demokrat''. s alapelvek. A tanácstagok választásánál a kötött lajstromról áttértek az egyéni választókerületi rendszerre, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a politikai szervezetek helyett egyre inkább előtérbe kerüljön a tanácstagok személye, és kapcsolatuk közvetlenebbé váljon a választókkal. A második tanácstörvényben említett elvek és célok — a politikai és gazdasági gondok ellenére — erősítették a tanácsi szerveket. A tanácsok a főváros fontos politikai intézményévé váltak. Az ellenforradalom következményeként a tanácsi testületek munkája átmenetileg megsérült, de a súlyos megrázkódtatást rövid időn belül kiheverték, és az MSZMP iránymutatásával folytatták munkájukat. A társadalmi fejlődés a tanácsrendszerrel szemben is követelményként állította a helyi önállóság és öntevékenység bővítését, a felelősség fokozását és ezzel egyidejűleg a központi irányítás színvonalának és hatékonyságának növelését, valamint az igazgatási munka szakszerűségének, kulturáltságának és eredményességének javítását. Mindezekre figyelemmel került sor a ma is hatályos, 1971. évi I. törvény (harmadik tanácstörvény) megalkotására. Ki kell emelni, hogy a törvény külön is foglalkozik a fővárosi és kerületi tanácsok működési körének elhatárolásával, sajátos feladatainak és funkcióinak meghatározásával. Ezek a sajátosságok egyrészt Budapest nagyságrendjéből és szerepköréből, másrészt abból a szervezeti megoldásból következnek, hogy a főváros területén két szinten működnek népképviseleti-önkormányzati szervek. A tanácstörvény a Fővárosi Tanács feladatának és hatáskörének meghatározásakor úgy rendelkezett, hogy a főváros fejlesztésével, lakosságának ellátásával és a szolgáltatásokkal kapcsolatos alapvető feladatok mellett ellátja azokat a helyi tanácsi feladatokat is, amelyek több kerületet együttesen érintenek. Továbbá összehangolja az érintett megyék tanácsaival a fővárosi és a főváros környéki fejlesztési terveket. A helyi tanácsi hatáskörök két szinten történő meghatározásával és megosztásával egyidejűleg erősítette a Fővárosi Tanács társadalompolitikai funkcióját. Feladatává tette a fővárosi és a kerületi, valamint — a kerületek eltérő sajátosságaira figyelemmel — a kerületek közötti érdekek összehangolását. Ezeknek az érdekeknek az összehangolását — a Budapesti Pártbizottság iránymutatása alapján — a Fővárosi Tanács folyamatosan, tervszerűen és szervezetten végzi. Rendszeresen vizsgálja a fővárosi és a kerületi tanácsok közötti feladatmegosztást. Ennek eredményeként ma már jelentős számú intézmény tartozik a kerületi tanácsokhoz, és a munkamegosztás állandó felülvizsgálata következtében a tanácsi hatáskörbe tartozó ügyeket is döntő mértékben a kerületi tanácsok szervei intézik. Elsősorban olyan feladatok maradtak a Fővárosi Tanács szerveinek hatáskörében, melyeknek területi szintű ellátását az összfővárosi igények kielégítése vagy az anyagi és szellemi erők hatékonyabb felhasználása indokolja. A Fővárosi Tanács területi érdekképviseleti funkcióját erősítette a választójogi rendszer reformja 1970-ben. 1971-ben ugyanis először került sor — a megyei tanácsokkal együtt — a Fővárosi Tanács tagjainak közvetett választására. Ez az alapja a helyi tanácsok önállóságának, önkormányzati jellegük erősítésének, hatáskörük növekedésének. Konkrétabbá vált a kerületi érdekek képviselete, és ez nemcsak a Fővárosi Tanács területi érdekképviseleti funkciójának erősödésében, hanem a fővárosi tanácstagok nagyobb aktivitásában, közéleti érdeklődésük fokozódásában is jelentkezett. Az a körülmény pedig, hogy — az új választójogi törvény előírása szerint — a fővárosi tanácstagoknak legalább kétharmada a kerületi tanácsok tagjaiból kerül ki, még inkább aláhúzza annak a jelentőségét, hogy ezek a tanácstagok a kerületi tanácsok képviselői. Azoknak a fővárosi tanácstagoknak, akiket a kerületi tanács nem a maga soraiból választ, más a szerepe: főként társadalmi szerveket, intézményeket, szakmai csoportokat képviselnek, és segítenek a lokális érdekeket összhangba hozni a Fővárosi Tanácsban az össztársadalmi érdekekkel. A Fővárosi Tanács érdekfeltáró funkcióját, testületi munkáját az is segítheti, hogy létszámát a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 201 fő helyett — az új választójogi törvény alapján — 151 főben állapította meg. Budapest dinamikus fejlődésében jelentős szerepe van a fővárosi és a kerületi tanácsok munkájának. A fejlődés ellenére a város életét több gond nehezíti. Ez múltból örökölt adottságainak és munkánk gyengeségeinek egyaránt tulajdonítható. A már elért eredmények megtartása és az újabb feladatok megvalósítása nagy felelősséget ró a budapesti tanácsokra. Munkájukat a lakossággal és a társadalmi szervekkel együttműködve, ennek tudatában kell végezniük. DR. SZEGVÁRI PÉTER