Budapest, 1985. (23. évfolyam)

9. szám augusztus - Oszlay István: A bizonyítvány értéke

A bizonyítvány értéke Kezdetben volt a nyomdaipari tanulóintézet, ahol 1949 óta szakmunkásokat képeztek. A hatvanas évek elején aztán előbb a Széchenyi gimnáziumban, majd szakközépiskolában is tanítani kezdtek nyomdaipari szakmákat. A tanulólétszám tehát emelkedett, érthető, hogy kinőtték a régi, a tanműhelynek is otthont adó, egyébként sem tágas épületet. Amikor 1976-ban a VIII. kerületi Tolnai Lajos utca 4. számú épület bejárata fölé új táblát erősítettek: — 54. sz. Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Tanműhelye —, akkor már az újpalotai Kavicsos közben készen állt az ,,elméleti tömb", a vadonatúj, 24 tantermes nyomdaipari szakközépiskola. A tanműhely és az iskola különvált, ám a változás nagyságrendje sejteni engedi, hogy itt jóval többről van szó, mint egyszerű iskolabővítésről. A nyomdaipari szakmák elméleti oktatása új otthont kapott, s egyszersmind nagyobb feladatokat is mind a szakközépiskolai, mind a szakmunkásképzés terén, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezen a bázison lehetőség lesz a magasabb szintű oktatás, a nappali tagozatos nyomdaipari technikusképzés feltételeinek megteremtésére is. Aki ma számít valakinek a hazai nyomdaiparban, az mind a Ságváriban kezdte pályáját — tisztelet a kivételnek. Nagy fővárosi és vidéki nyomdák (Állami, Globus, Pátria, pesti és pécsi Szikra stb.) igazgatói, vezérigazgatói itt szereztek szakmunkás-bizonyítványt, hogy aztán a napi munka mellett, további kitartó tanulással vigyék valamire. Néhány napja kezdődött meg az 1985/86-os tanév. A Ságvári 108 elsős szakközépiskolásának és 340 szakmunkástanulójának azt is mondhatnánk, íme, a perspektíva. Csak tehetség és szorgalom szükségeltetik hozzá. Igazgató azonban nem lesz — nem lehet — mindenki. A nyomdák jól felkészített szakmunkásokat várnak, a fiatalok jól fizető munkahelyeken a szakmájuk révén kívánnak boldogulni, akik pedig továbbtanulnak, nem szeretnének hátránnyal indulni a főiskolán vagy egyetemen. Közös nevezőre tudja hozni e törekvéseket az iskola? Nagy Lajosnak nem kenyere a dicsekvés, pedig ő is valaki a szakmában. Az előzőekből következik tehát, hogy a Ságváriban tanult szakmát (betűszedést), mégpedig érettségi után. Valójában „kényszerpályára" lépett (családi körülményei miatt nem tanulhatott tovább, mielőbb szüksége volt a keresetre), ám választása szerencsésnek bizonyult. És miközben mind előbbre jutott munkahelyén, a Révai Nyomdában, azzal egy időben nyomdaipari üzemmérnöki, majd később műszaki tanári oklevelet szerzett a főiskolán, végül elvégezte az egyetemet is. Öt esztendeje ő a Ságvári igazgatója. Ötvenkét tagú tantestülettel dolgozik együtt (közülük tizenhatan szakoktatók a tanműhelyben), ami a 650 szakmunkástanulóhoz és a 350 szakközépiskoláshoz képest sem nevezhető nagynak, de a tanulólétszám akkor teljes, ha megemlítjük a 250 levelező tagozatos hallgatót, a hét technikusminősítő csoportot és a vidékről feljáró 140 gyereket. (Főként Pest megye tartozik az iskola vonzáskörzetébe, de az ország bármely részéről fogadnak olyan szakmunkástanulókat, akik a helyi 14