Budapest, 1985. (23. évfolyam)

9. szám augusztus

• • Onálóbb, demokratikusabb iskolát! Az elmúlt két tanév, a tervezés, a koncepcióformálás éve volt. 1985-ben az Országgyűlés megalkotta az új oktatási törvényt, a Minisztertanács elfogadta a közoktatás távlati fejlesztési programját, s a Fővárosi Tanács megtárgyalta a fővárosi közoktatás fejlesztési koncepcióját, amelyek alapján az iskolák az ezredfordulóig dolgozhatnak. Az új tanév legfontosabb feladata, hogy hozzákezdjünk a végrehajtáshoz. Ebben az esztendőben a törvény és a távlati fejlesztési program alapján megfogalmazódnak az iskola vezetésére, irányítására és az iskola belső életének demokratizálására vonatkozó végrehajtási utasítások. Ezek kidolgozásában a nevelőtestületeknek is részt kell venniök. Úgy véljük, az iskola csak akkor tudja teljesíteni a maga funkcióját, ha közvetlenül kapcsolódik ahhoz a társadalmi valósághoz, amelyben él, működik, s az általa átadandó értékek azonossá válnak a társadalmi értékekkel, ha az általa képviselt eszmék hasznosak és szükségesek a társadalom számára. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy az új tanév előkészülete során Grósz Károly elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára mind az irányítás, mind az iskolavezetőségek számára megfogalmazza a XIII. Kongresszus tanulságait, a társadalom elvárásait az iskolával szemben. Feladatunk, hogy helyes irányba tereljük az iskolával szembeni társadalmi igényeket, a közvéleményt. Megítélésem szerint jogos igény, hogy az iskola felkészültebb gyerekeket bocsásson ki, önállóbbak, közéletibb érdeklődésűek és a szocializmus iránt elkötelezettebbek legyenek a tanulók. Jogos az az igény is, hogy az iskola jobban érezze a társadalom mozgását, legyen nyitottabb, toleránsabb az élet különböző politikai, társadalmi jelenségeivel szemben. Ugyanakkor indokolatlan az az igény, hogy a társadalom és a közvélemény egy része a fiatalok, a gyermekek nevelésének összes terhét az iskolára rakja. Kádár elvtárs nagyon szépen beszélt a kongresszuson arról, hogy nőjön a család szerepe a társadalomban és ezen belül a fiatalok nevelésében. Ez olyan erős törekvés, amelyet nekünk a politikai munka eszközeivel maximálisan támogatni kell, az irreális igényeket pedig vissza kell szorítani. Ma nem vagyunk abban a helyzetben, és nem engedhetünk annak a törekvésnek, hogy a tanács átvállalja az összes terhet a gyermekintézmények fenntartásában. Ebből az üzemeknek is részt kell vállalniok. Azon az állásponton vagyunk, hogy az üzemek és az iskolák közötti kapcsolatot erősíteni kell. Nemcsak arra gondolok, hogy kifestik a tantermeket és kijavítják a bútorokat, hanem talán a legfontosabb az lenne, ha a szellemi kapcsolat erősödne az iskolák és az üzemek között. Ha az üzemek szakemberei jobban rész vállalnának az iskolában folyó szakmai-nevelő munkában, ha az üzemek élményanyagai, a termelési gondok eljutnának a gyerkekhez. De ennek érvényesítéséhez az iskolákban működő pedagógusoknak is többet kellene tudniok az üzemek életéről, gondjairól. Enélkül a szellemi háttér nélkül — szerintem — mondta Grósz Károly — nem lehet hatékonyabb nevelő munkát igényelni az iskoláktól, és emellett kell vállalniok az üzemeknek azt az anyagi-szellemi segítségnyújtást is, amelyet ebben a pillanatban — úgy látjuk — nem tudunk nélkülözni. Fejlesztési programunk megvalósításának egyik záloga a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelése. Rendkívül nagy azoknak a fővárosi pedagógusoknak a száma, akik elhagyják a pályát, és más területen keresik boldogulásukat. A kulturális élet más területein sem nélkülözhetjük őket, ezért nyilvánvaló, hogy a képzési létszámot ennek figyelembe vételével kell megtervezni a nagyfokú és sokáig nem tartható pedagógushiány, valamint a működő pedagógusok terheinek csökkentése érdekében. Feltétlenül támogatjuk azt a törekvést és igényt, hogy a következő években a pedagógusok bére nagyobb arányban növekedjék, mint a társadalmi átlag. Hosszú távon nem normális dolog az, hogyha a pedagógusok átlagjövedelme körülbelül 10-15 százalékkal alacsonyabb, mint a nem termelő szférában tevékenykedő, más szellemi dolgozók átlagjövedelme. Ezen változtatni kell. Főleg a pályakezdő pedagógusokat érinti erősen a lakásgond. A társadalomban kell megoldani a lakásproblémát, s ezen belül annak a rétegnek a lakásgondját is, ahova a pályakezdő pedagógusok tartoznak. Nagyon fontos feladatunknak tartjuk, hogy a pedagógusmunkát nagyobb tisztelet övezze a közéletben, a munkahelyen, a tömegtájékoztatásban és a politikában. Ehhez nem pénz kell, ehhez következetes politikai munka, magatartás, olyan magatartás, mint amit ez a pedagóguspálya eddigi teljesítményével kivívott magának és megérdemelt. Megkülönböztetett gondnak látjuk a fiatal pedagógusokkal való foglalkozást túl a fizetésen és a lakáson. Azt tapasztalom, hogy nagyon sok tehetséges fiatal pedagógus kezdi el a pályát, és nem kap elég támogatást, segítséget ahhoz, hogy minél hamarabb gyökeret verjen. Jobban és többet kell törődni a fiatal pedagógusokkal. Beilleszkedésük segítése, támogatása a kommunista közösségnek társadalmi és politikai kötelessége. Fontosnak tartjuk az oktatás tárgyi feltételeinek javítását. A főváros nehéz helyzetben van, bár az általános iskolában 1137, a középiskolában 139 tantermet építettünk a VI. ötéves tervben. A következő tervidőszakban folytatni kell ezirányú erőfeszítéseinket az általános iskolákban is, de a nagy fejlesztés a középfokú oktatásban szükséges, mert 1990 körül fog tetőzni a gyermeklétszám a középiskolákban. A fejlesztések mellett az átmeneti megoldásokat sem tudjuk nélkülözni — figyelmeztet Grósz Károly. Valóban, az iskola alakulása, alkalmazkodása a társadalmi valósághoz jelenlegi helyzetében is tükröződik. Ma Budapesten minden iskolatípusban kisebb-nagyobb különbségek vannak az egyes iskolák között. Teljes váltakozásban működik ma az általános iskolák mintegy 10 %-a, 75 %-a nem változik. Ez pozitív, jó eredmény. Viszont más szempontot vizsgálva: az iskolák 68%-ában a csoportok létszáma 35 fős vagy azon aluli, 30 %-ában 36-40 fő közötti csoportlétszámok vannak, s az iskolák 2 boában 40 feletti csoportlétszámok is találhatók. Még negatívabb a helyzet a pedagógus ellátottság terén. Az iskolák 14 %-ában nincsen képesítés nélküli nevelő, további 10 %-ukban csak mint helyettesek vannak ott. Az iskolák 29 %-ában alsó tagozatos osztályokat, illetve egyes tantárgyakat képesítés nélküli pedagógus tanít. Ez már nagyon nagy szám! Még nyomasztóbb, hogy a napközisek között az iskolák 47 %-ában vannak képesítés nélküliek. Mindezeket összevetve a budapesti iskolák közül az átlagosnál nehezebb helyzetben a III., a IV., a XIII., a XVII., és a XIX. kerületiek vannak. Ezek az új lakótelepekkel ellátott, felfutóban lévő kerületek. Itt az iskolai ellátás sok gondot okoz. Ezeken belül is 18 iskola egészen rossz helyzetben van. Létezik olyan iskola, ahol 30 tanítói állást hirdettek meg most szeptemberben, s már 32 képesítés nélküli pedagógus dolgozik itt! Az említett 18 iskolában 20-on felül van a képesítés nélküli pedagógusok száma. E nehéz körülmények között a nevelőknek ugyanazon pedagógiai feladatoknak kell eleget tenniük, mint a jobb körülmények között dolgozó iskoláknak. Nem lehetünk optimisták a pedagógushiány csökkentésében. Magam kimondottan pesszimista vagyok, mert úgy vélem, hogy az általános iskolák felsőbb tagozatain is meg fognak jelenni a képesítés nélküliek, legalábbis a tanítókat 1-2 év múlva kénytelenek leszünk tanári képesítés nélkül felső tagozatban alkalmazni. Mit tett eddig a főváros? Egyrészt minden fórumon hangsúlyozta a képzés keretszámainak bővítését, minek hatására a Művelődési Minisztérium ez év szeptemberében 500-zal növeli az országban a pedagógusképzőkbe felveendő hallgatók számát. Igaz, ezek csak 1989-ben fognak végezni! Kezdeményeztük a speciális tanítóképzés és az egyszakos tanárképzés megszervezését. Ez valamit enyhít a gondo-1