Budapest, 1985. (23. évfolyam)

7. szám június - Jávor Ottó: Nézzünk a tükörbe

muzeológiai követelményeknek tesz eleget. Csoportosítása és kezelése elsősorban szakmatörténeti kívánalmak szerint történik — ezek alapján dolgozható fel és mutatható be a gyűjtemény. Jelentőségét — a tárgyak konkrét értékét megelőzve — a szakmai funkció és a használati idő szabja meg. A múzeum történeti tárgyi (a termelés és értékesítés munkaeszközei, berendezései, felszerelései) és dokumentációs gyűjteményből (étlapok, menülapok, árlapok, oklevelek, iparengedélyek, üzleti könyvek, levelezések, reklámanyag) áll. Ezt szakmai értékű művészettörténeti (festmények, szobrok, díszítőelemek), érem- (kitüntetések, emlékérmek, plakettek, fizetőeszközök) és egyéb gyűjtemények, illetve segédgyűjtemények (fotótár, adattár, szekrénykataszter, áruminták) egészítik ki. A szakkönyvtárban szakmatörténeti könyvek és folyóiratok mellett jelentős mennyiségű szakácskönyvet őriznek. A gyűjtemény nagyobb része a kereskedelem és a vendéglátás történetét ismerő szakemberek, érdeklődők és vállalatok ajándékaként, kisebb része vásárlás és szervezett gyűjtőmunka, leletmentés révén került és kerül a múzeum birtokába. Az idegenforgalmi, kereskedelmi és vendéglátás-történeti kiállításokat a nagyközönség is kedveli és szívesen látogatja. Az időszaki és vándorkiállítások, szakmatörténeti rendezvények és kiadványok (évkönyvek, kiállításvezetők) is emelik az intézmény rangját, segítik a közművelődésbe való beilleszkedését. A múzeum közművelődési tevékenységének egyik fontos része, hogy sajátos eszközeivel (tárlatvezetés, rendhagyó iskolai órák, előadások) segítse a szakoktatást, a szakmai továbbképzést. Ez az egyetlen komplex kereskedelem- és vendéglátástörténeti múzeum a világon. Számos országból keresik fel csoportok és egyéni látogatók, Magyarországtól távol élő szakemberek éppúgy, mint tanulni vágyó érdeklődők, és hasonló intézmények alapítására készülők. Az 1966 óta rendezett hét vendéglátóipar- és öt kereskedelemtörténeti állandó kiállítást 438 426 látogató tekintette meg. A 130 időszaki bemutató érdeklődőinek száma is több százezer volt. A társintézmények közművelődési rendezvényeihez is rendszeresen kölcsönöznek gyűjteményükből. Az elmúlt esztendőben kutatás, adatgyűjtés céljából több mint kétszázan fordultak meg a múzeumban. A tudományos és közművelődési munkát, sajnos, az is nehezíti, hogy gépkocsi nélkül kell ellátni az országos feladatokat. A Fortuna utca 4. szám alatti raktárak mellett a főváros öt különböző pontján, közel 800 négyzetméternyi területen tárolnak értékes gyűjteményrészeket. A kiállítási termek sora sem bővíthető, ezért kihelyezett berendezési tárgyakkal, üzletbelsőkkel, vitrines bemutatókkal segítenek gondjaikon. DR. DRAVECZKY BALÁZS Nézzünk a tükörbe Az alábbiakban közölt vélemények néhány, hazánkba látogató külföldi első, tehát maradandó benyomásait rögzítik. Nekik is tetszett Tihany, Kecskemét, a főváros látképe, mégis másról beszéltek, amikor elmondták tapasztalataikat. Angol tudós: Régóta foglalkozom Magyarország irodalmával, történelmével. Kétféle típust, magatartásformát ismertem meg a magyarok között. Az egyik Móricz Zsigmond regényének, az Űri murinak a hőséhez, Szakhmáry Zoltánhoz hasonlít. Ábrándokat kerget, s ha nem sikerül célját eriérnie, összetörik, önpusztítóvá válik. Számunkra teljesen idegen ez a polgári józanságot nélkülöző magatartás. A másik: Tamási Áron Ábelje. Intelligens, dolgos, ismeri környezetét, önmagát, kikacagja az élet fonákját. Azt hiszem, az Ábelek tartották meg a magyarságot nehéz történelmük évszázadai során. Szovjet közgazdásznő: Ó, a magyarok olyan kedves emberek! Udvariasak, segítőkészek. Mindig szívesen megyek Magyarországra. Norvég polgár: A vendéglőben az asztalomhoz hívtam a zenekar vezetőjét, ugye úgy hívják, hogy prímás. Szóval a prímást. Gondoltam, most próbára teszem. Kérdeztem, nem tudna-e egy norvég dalt eljátszani. Eljátszott rögtön nem is egyet, hanem kettőt! Az egész zenekarral! Ráadásul néhány szót tudott is norvégül. Ez, kérem, egyenesen elragadó! Bielefeldi orvos: Gyógyszeripari tudományos tanácskozáson vettem részt Budapesten. Ragyogó terem, légkondicionált, kellemes légkör. Folyik az előadás, egyszer csak föláll valaki, kimegy. Pár pillanat múlva követi egy másik, majd a harmadik, teljesen úgy, mint Haydn Búcsú szimfóniájánál. Az előadó csak beszélt, beszélt, a terem meg lassan kiürült. Illetve nem egészen, a külföldi meghívottak maradtak, csak a magyar kollégák léptek le. Nem értettem. Aztán a szünetben mindenre fény derült. Banán érkezett a büfébe. Francia kislány: Ilyen finom gyümölcsöket, mint Magyarországon, sehol sem ettem! Zamatosak, ízesek. A meggy, jaj, az a legfinomabb! Amerikai diák: Bécsből ruccantam át Budapestre vonattal. Csak egy kézitáskával, farmerban. Minden szálloda portása kirúgott. Most kialvatlanul utazom vissza a reggeli vonattal. Mit gondol, miért nem adtak szállást? Nem voltam elég előkelő, vagy adni kellett volna valamit? De hát önök szocialisták, nemde? Osztrák író: A pécsi múzeumokat is megnéztem. Első osztályon utaztam. Visszafelé nem tudtam leülni, másnak is eladták ugyanoda a helyjegyet. Előrementem, egy másodosztályú kocsiban nagynehezen találtam helyet. Minden ragadt a piszoktól. Az ablakot mintha lehányták volna. A vasút itt nem versenyez az utasokért? És miért nem propagálják legalább nekünk, osztrákoknak, hogy milyen szép emléktáblájuk van az 1848/49-ben itt harcoló osztrák egyetemistáknak, a magyar szabadságharcot támogató bécsi légiónak? A magyar diákok állították. Megható gesztus, köszönet érte. Én írok is róla, de ez kevés. Önöknek kellene jobban propagálni. Nyugatnémet író: Ha hiszi, ha nem, én a forradalom híres kávéházát akarom látni elsősorban Pesten, a Pilvaxot. Svájci zeneesztéta: Annyi tehetség van ebben az országban, hogy sok is. Szinte már el se férnek. És minden területen. Bartók és Kodály mellett számomra mindig élmény Benkóékat is hallgatni vagy Pege Aladárt. Csak tudja, az utazás... Nem, nem az, hogy a határon katonák fogják körül a vonatot. Inkább ellenőrizzenek tízszer — egyébként udvariasan teszik —, semhogy felrobbanjon a vonat. Hanem a szemét! Hogy mikor léptük át a határt, az jelzi, hogy megjelennek a szeméthalmok a sínek mellett. A magyar mozdony meg olyan, mintha most húzták volna oda a rozsdatelepről. Ez az első, szemet szúró benyomás. Köztudomású, egy ország kulturális szintjét nem az iskolák száma, hanem az iskolai illemhelyek tisztasága határozza meg. Na meg a többi, de erről ne beszéljünk. Görög idegenvezető: A magyar, mint a legtöbb kis nép, igen rokonszenves. Az emberek udvariasak, segítőkészek. Kétségbeesett angol hölgy a Hotel Hilton sarkán: Azt kérdeztem, hol lehet pénzt beváltani, rögtön ajánlkozott két udvarias férfi, hogy majd ők elintézik. Nyolcvan fontot adtam nekik, és már egy fél órája várakozom... Csak nem... Ne aggódjék, bizonyára jó egészségnek örvendenek az udvarias férfiak. De miért nem a szálloda halljában váltott pénzt? Látja, erre nem gondoltam. Hiszen olyan készségesek voltak. Nyugatnémet turista: Az első benyomásom az volt, hogy amint este kiszálltunk Budapesten a buszból, mindenféle alak fogott bennünket körül, és a hivatalos ár kétszeréséért akartak márkát venni. Fiatalasszony az NDK-ból: Német barátnőmmel egy vendéglő kerthelyiségében ültem le — hátul. Fagylaltot rendeltünk. A pincér az égre nézett: — Hát a... — s elképesztő trágárságokat mondott. Értek magyarul, hívtam az üzletvezetőt. Bocsánatot kértek. De úgy látom, mi követtük el a hibát: hátul ültünk le, messze a kiszolgálástól, sokat kellett fáradnia a pincérnek. Továbbá: csak fagylaltot, nem töltött pulykát meg pezsgőt rendeltünk egy olyan helyen — egyelőre nem országot mondok —, ahol nem a vendéget, hanem a pénzt becsülik. Olasz kommunista professzor: Meglepően széles látókörnek voltak mindazok a politikusok, akikkel beszéltem. Ugyanezt mondhatom az Olaszországban tanító magyar vendégprofesszorokról is. Holland színházi rendező: Az üzletben — ahogy nálunk szokás — megfogtam a kiválasztott árut, mutattam, ezt óhajtom megvenni. Az eladó nem szólt, hanem rám ordított, hogy ahhoz ne nyúljak. Nyugatnémet titkárnő: Miért gondolják a magyar idegenforgalmi szakemberek, hogy minket kizárólag a by night-ok érdekelnek? Az útikönyvek alapján már készültem, hogy megnézem a híres esztergomi múzeumot meg a várat. Megérkeztünk a bazilika mellé, kiszálltunk a buszból: ez Esztergom! S már tereltek is vissza. Ellenben három óra hosszat ültünk valahol az ebédnél, úgynevezett „német muzsika" mellett, amely se német, se muzsika nem volt. És itt minden nő dohányzik? Ez olyan keleti szokás ugye, mint a cigányoknál. De hogy még az utcán is, a gyermekkocsit toló anyák is... Esztelenség. Japán újságíró: Albániát kivéve minden európai államban voltam. Különösen ismerem a szocialista országokat. Ilyen őszinte és nyílt emberekkel, mint Magyarországon, sehol sem találkoztam. Osztrák parasztasszony: Hogy maguknak milyen szép kis hazájuk van! JÁVOR OTTÓ 15