Budapest, 1985. (23. évfolyam)

7. szám június - Kisléghy Péter — Meskó Csaba — Nagy Árpád: Ami nincs: szervezett gyógyturizmus

Ami nincs: szervezett gyógyturizmus van. A többi cukrászdában jóval kevesebb: vanília, csoki, citrom. A lágyfagylaltnál nem lehet válogatni. A Rákóczi úton megnyílt Carpignani fagylaltozónak csak a neve olasz. Máris elhanyagolt és koszos, ahol se jómodor, se fagylaltválaszték. Amit az ablakon át árulnak, az is egyhangú. Mégis akkora a sor, mint a Jégbüfé előtt. Fagylaltügyben váltottak már néhány szót a nyilvánosság előtt. De fagylalt ettől sem lett több. Állítólag szigorúak a higiénés előírások, ezért nem éri meg csinálni. Külföldön van olyan hely, ahol hűtőkocsiban, kartondobozban szállítják ki a cukrászdába. Mégsem kap szalmonellát senki. — Kísérletező kedvű vendéglátók vagyunk? — Nemigen — mondja a főhivatal szakembere —, csak a biztosra megyünk: pörkölt, vadas, bécsi szelet. Nem vagyok maszek, de ha az lennék, a burgonyát is máshogy tálalnám: hol kockára, hol karikára vágva, hol hasábra, hol fogpiszkálóra. Az íze is más. Ha maszek lennék, kifilézném a csirkemellet, felhasogatnám ici-pici szíjakra, és fűszeres zsírban kisütném, zacskóban árulnám. Ha vendéglős volnék, speciális üzletet nyitnék. Olyat, amelynek arca van: halast vagy vadast, magyar táj jellegűt. Hiszen ebben az országban egészen más az ételkultúra Szabolcsban, mint a Dunántúlon. Tartanék ízes leveseket. Ezt ma a vendéglősök többsége elhanyagolja. Kockából vagy porból kotyvasztja össze. Pedig a zamatos leves többet ér az aperitifnél. Beszélhetnénk még a vendéglátómorálról. Arról, hogy a pincér rendelés után sürgősen elviszi az étlapot, nehogy meglássam fizetéskor, mi mennyibe kerül. Beszélhetnénk a mellékhelyiségek kétségbeejtő állapotáról. Beszélhetnénk arról, hogy a frissensültek java része olyan rágós, hogy alig lehet megenni. Hogy az éttermek zöme köves, hideg, a székeken nincs párna. Hogy a cigarettát nem lehet kiűzni a vendéglőből, s ahol tilos rágyújtani (lásd Astoria Grill), ott is fújják a füstöt. A felszolgálók nem szólnak érte. Beszélhetnénk arról is, hogy az embernek az az érzése: ezek a vendéglátósok nem megélni akarnak az üzletből, hanem minél gyorsabban meggazdagodni. Amíg újra és újra felfedezhetek Budapesten egy jó helyet, addig nincs nagyobb baj. Addig vonzó a vendéglátás, ami nélkül nincs idegenforgalom. Ezt kellene megértetni még néhány tulajdonossal. Hiszen szívesen ad borravalót, szívesen mond jót és szépet idegen és ismerős. A vendégnek, ha magyarul, ha más nyelven beszél, oly kevés kell. Étel, ital, udvariasság. E hármas jegyben bízhatunk eleitől fogva. SESZTÁK ÁGNES Budapest idegenforgalmának egyik nagy vonzerejét adják a gyógyfürdők és a szép természeti környezetben lévő strandok. Évente átlag 8—8,5 millióan fordulnak meg a Fővárosi Fürdőigazgatóság fürdőiben. A külföldiek számát több mint egymillióra becsülik (pontos mérése lehetetlen). Az éves összforgalom háromszorosa a háború előttinek, s mindez — sajnálatos, de tény! — jóval kevesebb, állagában leromlott fürdőben bonyolódik le. Tehát amikor arról beszélünk, hogy sok-e vagy kevés a fővárosban a fürdővendég, továbbá, hogy a fürdők városa-e Budapest (s ami a legfontosabb: jelentőségéhez méltó támogatást kap-e a gyógyvíz hasznosítása), jó néhány tényezőt kell figyelembe venni. A Fővárosi Fürdőigazgatóság jelenleg kilenc gyógyfürdőt (Gellért, Rudas, Rácz, Lukács, Király, Széchenyi, Újpesti, Dandár és Erzsébet) üzemeltet. Közülük a Gellértben, a Rudasban, a Lukácsban, a Széchenyiben és az Újpesti fürdőben egész évben a vendégek rendelkezésére áll uszoda, illetve strand. A Csillaghegyi és a Szabadság fürdő nyáron strand, uszodája egész évben nyitva tart. Két tisztasági kádfürdő üzemel a Kürt utcában és Lőrincen. A nyári szezonban tíz, ún. idényfürdőben (Palatínus, Római, Pünkösdfürdői, Csepeli, Erzsébeti, Kispesti, Lőrinci, Cinkotai, Rákoscsabai, Albertfalvi strandon) fogadják a vendégeket. A Palatínuson és az Erzsébeti strandon van hullámmedence is. A honi fürdőkultúra kialakulásában alapvetően a római, a török, az északi (finn és orosz), valamint közvetve a görög hatás játszott döntő szerepet. A kádfürdők például görög eredetről vallanak, a görögök kedvelték a magányos fürdőzést. A különböző hőfokú társasmedencék római, illetve török eredetűek. A gőz- és hőlégkamrák, szaunák és hideg vizes medencék a török és az északi népek fürdőszokásainak hatására alakultak ki. Napjainkban az úgynevezett hagyományos gyógyfürdő-szolgáltatások, a termál- és a kádfürdő, a masszírozás, a lábápolás valamennyi fővárosi gyógyfürdőben megtalálhatók. E kategóriába sorolható a Gellért, a Lukács és a Széchenyi fürdőben az iszapkezelés, továbbá az 1950-es évek első felében bevezetett súlyfürdő, amely a Gellértben és a Lukácsban vehető igénybe. Az elmúlt harminc esztendőben két jelentős tendenciát figyelhettünk meg a fürdők forgalmában. Az egyik a vendégforgalom csökkenése (ezzel egyi dőben nőtt az uszodák látogatottsága), a másik, hogy évről évre kisebb az ún. tisztasági fürdőigény. Az uszodák forgalmának emelkedését tapasztalva, a Fürdőigazgatóság — szűkös anyagi lehetőségei ellenére — mindent elkövetett az uszodai „férőhelyek" gyarapításáért. Az 1960-as évek elején téliesítették az addig csak a nyári szezonban nyitva tartó Széchenyi strandfürdőt. 1972-ben téliesítették a Csillaghegyi strand úszómedencéjét, azóta egész évben várja a fürdőzőket. 1974-ben adták át az újonnan épült Újpesti uszodát és gyógyfürdőt. 1982-ben elkészült a Szabadság strandon a sátortetővel fedett 25 méteres medence. Tavaly fejeződött be a Gellért fürdő 360 milliós rekonstrukciója. Az a tény, hogy tisztálkodásra mind kevesebben veszik igénybe a fürdőket, arra késztette a Fürdőigazgatóságot, hogy a kimondottan tisztasági fürdőkben, az igényeknek megfelelően más, korszerűbb szolgáltatásokat vezessen be. Például megszüntette a Dandár utcai fürdő tisztasági fürdő jellegét, és átépítés után, 1978-ban gyógyfürdőként nyitotta meg. Jelentősen csökkent a Széchenyi fürdő ún. női és férfi néposztályának — a gőznek — a vendégforgalma. A női gőz helyén komplex Fizikoterápiás osztályt — nappali kórházat — létesítettek, a férfi néposztályon pedig társas gőzosztályt alakítottak ki, ahol együtt fürödhetnek nők és férfiak — természetesen fürdőruhában. A közös gőzfürdőzést — hazai (vidéki) és külföldi példák nyomán elsősorban házaspárok és családok szorgalmazták. A Széchenyi után, 1984-ben a Lukács és az Újpesti fürdőben is létesült társas gőzosztály. Igaz, sehol sem volt zavartalan az átállás, de a növekvő forgalom a társas gőzosztályok életképességét igazolja. A Széchenyi fürdőhöz hasonlóan a Lukács iszaposztályán is létesítettek nappali kórházat. Érezhetően csökkent az utóbbi évtizedben a gyógyfürdők hagyományos kádosztályainak forgalma is. Ezen a gyógykád-szolgáltatások 9