Budapest, 1985. (23. évfolyam)

6. szám május - PESTI TÜKÖR

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 közlekedésre nevelésnek a fontosságával foglalkozik. Derzsi András A közlekedésfejlesztés helye és szerepe a főváros közlekedésbiztonságában című cikke képet ad a főváros közlekedésének dinamikus fejlődéséről, a forgalom növekedéséről és a balesetek számának alakulásáról, a biztonságot fokozó forgalomtechnikai programról, a nagy közlekedési létesítmények és forgalomtechnikai intézkedések tervezése és megvalósítása során követendő biztonsági tényezőkről stb. Daczó József és Zahumenszky József Budapest tömegközlekedésének forgalombiztonsága című cikke a BKV tömegközlekedést szervező tevékenységének tükrében vizsgálja a baleseti helyzetet, a tömegközlekedés biztonságának alakulását, a vállalat baleset-megelőző tevékenységét, erőfeszítéseit a biztonság fokozása érdekében. Buncsák László és Csikhelyi Béla A kerületi közlekedésbiztonsági tanácsok munkája című írása, valamint Deckner Tibor, Donkó Tibor, Rózsa Tamás és Wágner Miklós Visszatekintés a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács 25 éves munkájára című cikke ismerteti a motorizációs fejlődést a fővárosban, s az FKBT megalakulása előtti baleset-megelőzési tevékenységet, az FKBT megalakulását és szervezeti életét, bemutatja az FKBT közlekedésbiztonsági akcióit és mozgalmait, tudományos és forgalombiztonsági tevékenységét, nemzetközi kapcsolatait. Bencsina Ferenc A közlekedési bűncselekmények megelőzése című cikke jó néhány forgalomszervezési, műszaki és morális tényezővel foglalkozik az ügyész szemszögéből. A további írások az FKBT tudományos tevékenységét dokumentálják: Bágyoni Attila: Orvosok a közlekedésbiztonságáért; Kiss István: Az FKBT járműalbizottságának munkája; Kovács Zoltán: A műszaki fejlesztés és a közlekedésbiztonság kapcsolata; Lukovich Pál: Az utak minősége és a forgalombiztonság; Scholtz Elemér: Az FKBT közgazdasági és jogi albizottságának munkája. A közérdekű témával foglalkozó cikkgyűjteményt a különböző budapesti közlekedési és szállítási vállalatok, a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat és az Állami Biztosító baleset-megelőzési tevékenységét dokumentáló írások zárják. NEMZETI KÖNYVTÁRUNK SZÉCHÉNYI, YBL HAGYATÉKA (Műszaki Élet 1985. 7. sz. 1. 3. I.) Összefoglaló a várpalota építéstörténetéről az Ybl tervezte bővítéstől az ostrom alatti pusztulásig. A cikk ismerteti a kormány Gazdasági Bizottságának 1959. december 30-i döntését: a Budavári Palotát és környezetét kulturális központtá kell tenni, és az Országos Széchényi Könyvtárt, a magyar nemzeti könyvtárat a krisztinavárosi szárnyban kell elhelyezni. Bemutatja az új könyvtár terveit, funkcionális rendszerét, beosztását, szintjeit, raktárait, részlegeinek elhelyezését, a decentralizált raktárakat az olvasótermekkel összekötő automatikus könyvszállító berendezést, a teleliftet stb. Rövid esztétikai értékelést tartalmaz az épületről, ismerteti a felhasznált díszítő jellegű építőanyagokat. CSOMOR TIBOR Egy régi, budai iskola helytörténeti szakkörétől, amely a „pályázatok sorozatát" nyerte el, kaptunk levelet. Kérik, hogy az 1985/3. számunkban megjelent egyik mondatot helyesbítsük. A kifogásolt mondat így hangzott: „...Ponty utcában gép- és gyorsírásra oktatják a tanulókat." Szívesen teszünk eleget a kérésnek, vagyis: a Ponty utcai iskola pontos neve: Fővárosi Tanács ,,Hunfalvy János" Közgazdasági Szakközépiskola. 1978 óta nincs az iskolának gép- és gyorsíró tagozata. Gépírást ugyan oktatnak most is, de a gyorsírást csak fakultatív oktatási formában sajátíthatják el az arra igényt tartók. Az iskolának két tagozata van: külkereskedelmi és számviteli. Hogy az említett tagozat megszüntetése jó-e vagy sem a magyar gazdasági életnek, javítja vagy nehezíti munkaerő-helyzetünket, ebben nem vagyunk illetékesek állást foglalni. Talán nem is lényeges. Még az iskola pontos megnevezésének a mellőzését sem tartjuk olyan égbekiáltó bűnnek. Ugyanis a közszájon csak úgy emlegetik: a Ponty utcai iskola. Hova jársz? A Ponty utcába. És ez nem az iskola lebecsülését jelenti, hanem éppen ellenkezőleg: a megbecsülését, népszerűségét. Olyan ez, mint a becézés, ami köztudomásúlag a szeretet jele. És a „Hunfalvy" megérdemli mind a megbecsülést, mind a szeretetet. Ezt tartjuk lényegesnek. Mert mindkettőt hosszú munkával kellett megalapozni, kiérdemelni, nem egy év, nem négy év, hanem évtizedek kiváló szakmai és nevelői munkájával. Az évtizedekből pedig évszázad lett. 1984-ben volt százéves ez a közismert, budai középiskola. A megküldött centenáriumi évkönyv több tartalmas írásban pillant vissza, elemzi az iskola történetének száz esztendejét. Mi csak néhány mondatban emlékezhetünk meg rovatunkban az iskoláról, de megtesszük, mert a főváros egyik nagy múltú, érdemes intézményére hívjuk fel a figyelmet, és fejezzük ki a társadalmi megbecsülést. A kapitalista fellendülés idején a jó és a művelt szakember — a kettő elválaszthatatlan egymástól — igénye hazánkban is jelentkezett. A polgárosodó társadalomnak iskolákra volt szüksége. Szerencsésen találkozott ez az igény olyan kiváló tudósok törekvéseivel, akik a tettekben megnyilvánuló hazaszeretet érzését még a reformkorból hozták magukkal, és akik — nagy erény! — szervezni is tudtak. A megújuló magyar iskolaügyről szólva ezért említjük Eötvös József, Trefort Ágoston, Eötvös Loránd neve mellett Hunfalvy Pálét is. Ez a tudós polihisztor, a földrajz, a statisztika, a közgazdaságtan, a kereskedelmi történelem és még számos tudományág nemzetközileg elismert művelője javasolta a Budai Polgár Körben, hogy alapítsanak Budán olyan iskolát, amelyik a kereskedelem számára képez szakembereket, így történt, hogy az 1884/85-ös tanévben a II. kerületi Medve utcai polgári iskolában megnyílt a háromosztályú kereskedelmi iskolai tanfolyam. A következő évben már önálló iskolaként működött, 1894-ben pedig felsőkereskedelmi iskolává alakult át. 1926 óta viseli az intézmény Hunfalvy Pál nevét. Hosszú lenne felsorolni a fejlődés fontosabb állomásait, és említhetnénk válságos éveket is: az első majd a második világháború megpróbálatásait, néhány türelmetlen, meggondolatlan intézkedést, mely nagy próba elé állította az iskola vezetőit, tanárait, diákjait. A jubileumi évkönyv sok mindenre utal, amelyre itt nincs mód. Két érdekességet azonban mégis megemlítünk. Az egyik: az ilyen jellegű iskolák közül ez volt az első, amelyik önálló épületben folytatta a tanítást az első világháború előtt. Az akkori igazgató: Péter János harcolta ki az új épületet. Ugyanekkor (1911 — 1912) huszonöt példányban megvették az iskolai könyvtár számára a Kommunista Kiáltványt. Talán ezzel a liberális szellemmel magyarázható, hogy 1913-ban bevezették az iskolában a szerb-horvát nyelv tanítását. Az iskola igazgatói, tanárai közül igen sokan, szinte kivétel nélkül mindegyik megérdemelné a külön megemlékezést. Lengyel Sándortól, az első igazgatótól kezdve Auffenberg Jánoson át mind a mai napig számos név cseng ismerősen mindazok előtt, akiktől nem áll messze a kultúra, a közművelődés ügye és területe. Itt tanított dr. Juhász Jenő, Bérezik Árpád, mindketten a műfordításban is jeleskedtek; Németh László iskolaorvosként több előadást is tartott a diákok és szülők előtt. Sokan emlékeznek a rendkívül kulturált Szávai Nándorra, a halk szavú, mások gondját-baját a szívén viselő Czéhmester Istvánra, Vidor Győzőre, aki még kollégái kezébe is „kötelező olvasmányokat" nyomott, olyan könyveket, tanulmányokat, melyeket „egy mai, intelligens tanárnak okvetlenül ismernie kell" — mindhárman nehéz időszakban voltak az iskola igazgatói. A sort hosszan lehetne folytatni, azoknak a neveit, akik már nincsenek köztünk és azokét, akik nap mint nap odaállnak a valóságos vagy csak elképzelt katedrára, hogy továbbadják tudásukat, tapasztalataikat, egyéniséget formáljanak, felismerve Hunfalvy Pál mondásának az igazságát: „Minden tudomány kimeríthetetlen; azért tanulni kell folyvást az egész életen át..." A főváros folyóirata nevében üdvözöljük a szép hagyományú fővárosi iskolát százéves születésnapján. BAH? — Bach? Kedves szerzőnktől és olvasónktól, dr. Del Medico Imrétől (1149 Budapest, Handzsár u.6.) kaptuk a következő levelet: „Tisztelt Szerkesztőség! Mindazok, akik rendszeresen olvassák az újságokat, gyakran találkoznak a BAH-csomópont elnevezéssel, amivel a várostervezők annak idején az Alkotás utca és a Hegyalja út kereszteződését tervrajzaikon megjelölték. A hazai gyakorlat szerint ezt az elnevezést a sajtó és a lakosság szóhasználata is átvette. El kell ismerni, hogy ez a nem éppen jó hangzású szó röviden jelöli meg a városképbe nagyon is szépen beilleszkedő, fontos közlekedési centrumot, amelyhez immár két igen fontos és külföldiek által látogatott épület kapcsolódik: a Novotel szálloda és a kongresszusi palota. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Budaörsi, Alkotás és Hegyalja út, illetve utcanevek első betűjéből kialakított rövidítés suta. Ezen igen könnyű volna segíteni, sőt, ebben az évben különösképpen időszerű is lenne. Idén van a nagy zeneszerző, Johann Sebastian Bach születésének 300. évfordulója. Nevezze el a főváros ezt a fontos közlekedési és egyben idegenforgalmi centrumot, amelyen keresztül egyébként a nyugati irányból idelátogató autósok jelentős része a városba hajt — Bach csomópontnak. Nem kell hozzá egyéb, mint egy szép emléktábla, amin feltüntetik, hogy a nagy zeneszerző születésének háromszázadik évfordulója alkalmából, tiszteletünk jeléül, adták az elnevezést. Később — a főváros anyagi helyzetének javultával — szobrot is lehetne állítani. Bach csomópont, Knotenpunkt Bach, Meeting point Bach, Point de jonction Bach... nem is hangzanék rosszul. Amellett nem kellene egyetlen utcát sem átkeresztelni, tehát államigazgatási tekintetben sem okozna problémát. A Bartók Béla út, a Beethoven utca mellé felsorakoznék a harmadik nagy B — Bach." A levél olvasásakor szinte már a fülünkbe hangzott a három B hegedűversenye — egyszerre. (Brahms most nem jön számításba.) Az is eszünkbe jutott, hogy minderről milyen jó szatírát lehetne írni: elfogadjuk? Ne? Ha igen, tényleg kell emléktábla. Legalább márványból. Mibe is kerül? Nem ment föl a márvány ára? És a betűvésés? És miért nem szobor? Melyik művésszel szemben is van adósságunk? Régóta nem kapott megbízást... De ki állhat mögötte?... És a pénz, egyáltalán a pénz!... Ne folytassuk. Tény, minden váratlan, de frappáns, sőt, ésszerű javaslat meghökkentő, frivol, talán jobb szó: groteszk. Ez is az. De nekünk tetszik. Tehát továbbadjuk. 29