Budapest, 1985. (23. évfolyam)

6. szám május - Dr. Beck Béla: A gyógyító víz

az akkori idők legkorszerűbb gyógyszállójával. Az utóbbi két, impozáns fürdőt a főváros építtette és üzemeltette már abban az időben is. Az 1920-as évek második felében mindkét fürdőt bővítették; a Széchenyi gyógyfürdőben egy nagyméretű strandot építettek, a Gellért gyógyfürdőt pedig pezsgő- és hullámfürdővel bővítették. Erre az időszakra esik a Palatínus strand jelenlegi formájának kialakítása is. Az első világháborút követő két évtizedben épült továbbá a Margitszigeten a Hajós Alfréd építész által tervezett Sportuszoda és a Császár sportuszoda. Korszerűsítették, illetve új kutakkal látták el a Csillaghegyi strandot, és megépült a Pünkösdfürdői strand, ugyancsak Hajós Alfréd egykori olimpiai bajnokunk tervei alapján. A gazdasági fellendülés időszakában — az 1930-as években — a Gellérthegy körüli hévízkutató fúrások eredményei újabb lendületet adtak a fürdők fejlődésének. A Gellérthegy tabáni oldalán a mélyített kutakból felszínre törő hévizek minősége és mennyisége olyan fürdőfejlesztési elképzeléseket szült, aminek következményeként a régi tabáni városrészt lebontották, hogy helyén felépíthessék Budapest fürdőközpontját, az akkori idők legmodernebb balneotechnikai felszerelésével. A második világháború, sajnos, meghiúsította a szép elképzeléseket. Az elmúlt évszázadokban, valamint a 19. században és a 20. század első felében a Budapest területén épült fürdők mind a mélyből felszínre törő langyos és meleg karsztvizekre települtek, tehát, hogy a jövőben újra fürdőváros vagy fürdők városa lehet Budapest, azt a felszínre jutó hévizek minősége, kémiai összetétele és mennyisége határozza meg. Foglalkoznunk kell tehát a Budapest fürdőinek alapját képező hévizekkel minőségi és mennyiségi szempontból, valamint a jelenlegi felhasználással, illetve a gyógyászat terén történő kihasználásával. Fővárosunkban a felszínre jutó hévizek igen változatos hőmérsékletűek, 23° C-tól 74° C-ig tág határok között változnak. A vízben oldott ásványi sók mennyisége is más-más a József-hegy és a Gellérthegy körüli vizekben, valamint a mélyfúrásokkal felszínre hozott vizekben. Az északi forrásvizek — Rómaifürdő, Csillaghegy, Pünkösfürdő — literenként 700—800 mg, a József-hegy körüli — a Lukács fürdőt, Komjádi uszodát és az ORFI balneológiai gyógyászatát ellátó — meleg vizek 1000—1100 mg, a langyos vizek 800—850 mg, a Gellérthegy körüli források 1500—1600 mg, míg a mélyfúrású kutakból felszínre jutó hévizek (a városligeti és a margitszigeti II. számú kút) 1400 mg oldott kémiai elemet tartalmaznak. Érdekes, hogy a Csepeli II. számú kút vizében található a legtöbb oldott kémiai alaktrész, literenként 1800 mg. Az adatokból kitűnik, hogy a Gellérthegy körüli vizek, valamint a mélyfúrásokból felszínre hozott meleg vizek tartalmazzák a legtöbb oldott kémiai elemet. Az oldott ásványi sók mennyisége szabja meg a felhasználható hévizek minőségét és egyben — a jelenlegi egészségügyi rendeletek értelmében — a gyógyvízzé nyilvánítás lehetőségét. Mitől gyógyvíz — a víz? Kevesen tudják, hogy a felszínre jutó hévízből csak akkor lesz gyógyvíz, ha azt az Egészségügyi Minisztérium — a gyógyítási vizsgálatok eredményei alapján — azzá nyilvánítja. A gyógyvízzé nyilvánításnak azonban alapfeltétele, hogy literenként minimum 1000 mg oldott kémiai elemet tartalmazzon a hévíz, vagy a gyógyításban meghatározó kémiai elemekből, pl. kénből, jódból stb. több legyen benne 1 mg-nál. A gyógyvízzé nyilvánítás lehetőségét szűkítik a karsztvízbe történő külső beavatkozások is, mivel megváltoztathatják a hévizek kémiai összetételét, koncentrációját. Erre kellemetlen példa a József-hegy körüli hévizek utóbbi évtizedekben észlelt hígulási folyamata, valamint az északi vízbázis (margitszigeti III., IV. számú kút és a Szabadság strand kút) felszínre jutó karsztvizeknek hígulása. A rendelkezésre álló áasányvizek közül még nem mindegyik van gyógyvízzé nyilvánítva, az orvosi gyógyító kísérletek hiánya miatt. Ilyen a Csepeli strandfürdő II. számú kútja és a Városligeti I. számú kút, pedig ezeknek a vizében lényegesen több ásványi só van az előírt literenkénti 1000 mg-nál. Az utóbbi időben a budapesti hévizekkel kapcsolatos szakmai előadásokon sokszor elhangzik a kérdés, hogy van-e elég gyógyvíz a gyógyfürdők, illetve a gyógyidegenforgalom fejlesztésére. A következőkben arra szeretnénk egyértelmű választ adni, hogy erre a célra bőven áll még rendelkezésre gyógyvíz. A legújabb geológiai kutatások szerint Budapest ásvány- és termálvízkincse közvetlen összefüggésben van az évi csapadékmennyiséggel. Ahhoz azonban, hogy a különféle csapadékból termálvíz legyen, mintegy 15 ezer évre van szükség. Természeti körforgásról lévén szó, tulajdonképpen folyamatos az utánpótlás. A természetes egyensúly megőrzésének egyik tényezője, hogy mennyi ásvány- és termálvizet használunk fel. Jelenleg — a kutak és a feltárt források hozamát tekintve — naponta 45—50 ezer köbméter termelhető ki. Az illetékes főhatóságok szakmai egyeztetése alapján engedélyezett mennyiség napi 43 ezer köbméter, de a tényleges kitermelés átlag napi 30 ezer köbméter körül van. A kettő közötti különbség túlnyomó többsége a földben marad, mivel a nyílt kifolyású források száma elenyésző. Először a gyógyvízzé nyilvánított és nyilvánítható vizek mennyiségét kell számba venni. Második lépésben azt kell vizsgálni, hogy jelenleg mire használják azokat, majd az így kapott adatokat összevetve a gyógyfürdők betegforgalmával, megtudhatjuk, hogy mennyi gyógyvíz áll a gyógyító tevékenység bővítésére. A tényleges betegforgalomba azokat számítjuk bele, akik orvosi beutalás alapján veszik igénybe a fővárosi gyógyfürdőket. Mindezek ismeretében tiszta képet kapunk a jelenlegi gyógyvízfelhasználásról, illetve a további fejlesztési lehetőségekről. A gyógyvízzé nyilvánított vizet adó kutak közül jelenleg a Gellért gyógyfürdő forrásai 1800 köbméter, a Rudasé 1202 köbméter, a Ráczé 430 köbméter, a Lukács gyógyfürdő kútjai 7286 köbméter, a Széchenyié 3454 köbméter és a Paszkalé 1008 köbméter vizet adnak naponta. A felszínre kerülő gyógyvizet azonban nemcsak gyógyításra használják. Ebből biztosítják a gyógyfürdőkben működő uszodák és jó néhány külső uszoda, fürdőlétesítmény meleg vizét. Az elmúlt évek tényleges gyógyvíz-felhasználásának vizsgálatához 1983. évi adatokat használtunk fel. A felsorolt, minősített gyógyvízkutakból 5540 ezer köbméter gyógyvizet lehetett volna kitermelni, de 1983-ban 3570 ezer köbméterre volt szükség, ami 64 százaléka a kitermelhetőnek. Ebből a mennyiségből a gyógyfürdők csak 2681 ezer köbmétert használtak fel, s ez a kitermelt gyógyvíz 75 százaléka. A gyógyfürdők forgalma 1983-ban 2 700 000 fő volt, ez a teljes forgalom — 8 700 000 fő — 30 százaléka. Abból a szempontból elemezve a gyógyfürdők vendégforgalmát, hogy mennyien vették igénybe orvosi beutalással, a sokévi vizsgálatok alapján kiderül, hogy ez a szám 30 százalékát teszi ki a teljes forgalomnak. Az 1983. évi 2 700 000 ember 30 százaléka (974 ezer) kimondottan orvosi beutalás alapján használta a gyógyfürdőt. Ha a felhasznált 2681 ezer köbméter gyógyvizet elosztjuk a gyógyfürdők éves vendégforgalmával (uszodákkal együtt), akkor kiderül, hogy az egy főre jutó gyógyvízfelhasználás kereken 400 liter. A budapesti gyógyfürdőkben mindössze 380 ezer köbméter gyógyvizet használtak fel 1983-ban kifejezetten gyógyítás céljára. Ha ezt a számot összevetjük a ténylegesen kitermelt, illetve kitermelhető gyógyvíz mennyiségével, kiderül, hogy annak csupán 11, illetve 7 százalékát használják fel ténylegesen gyógyításra. (Ezt az arányt valamelyest javítja az ORFI-nak és a margitszigeti Termál Hotelnek eladott gyógyvíz, ahol ugyancsak gyógyítanak a termálvízzel.) A számítási eredmények alapján megállapítható, hogy bőven van gyógyvíz a gyógyfürdők, valamint a gyógy-idegenforgalom fejlesztésére, csak időben kell gondoskodni az uszodák, strandok takarékosabb vízfelhasználásról, amely elsősorban korszerű víztisztító berendezések üzembe állításával oldható meg. A magas beruházási költségek miatt azonban erre csak hosszú távon van lehetőség. Addig azonban, míg ezeket a fejlesztéseket fokozatosan megvalósíthatja a Fővárosi Fürdőigazgatóság, minden beavatkozás nélkül, a már gyógyvízzé minősített kutakból kitermelhető gyógyvízzel fedezni lehetne mintegy 3—4 kétszáz szobás gyógyszálló termálvízszükségletét Budapesten. További tartalékot jelentenek azok a termálvizek, amelyek a jövőben ugyancsak gyógyvízzé minősíthetők, mint például a csepeli és a Közraktár utcai. Napjainkban inkább az uszodák, strandok látogatottsága nőtt nagymértékben. Az emberek egyre inkább elfogadják az egészséges életmódra tett javaslatokat, s elernyedt izmaikat napi rendszeres úszással kívánják felfrissíteni, kondicionálni. Ugyanakkor egyre több idős ember veszi igénybe gyógyászati célból a fürdőket. Palackozott ivókúra A felszabadulás előtt igen nagy híre volt a budapesti gyógyvízkúrának. Három helyen volt ásványvízpalackozás: a Lukácsét Kristályvíz, a Rudas fürdő Hungária forrásának vizét Harmatvíz, a csillaghegyi forrásét szénsavval telítve Csillaghegyi üdítő víz néven hozták forgalomba. A gyógyszerek „eluralkodása" következtében, sajnos, ma kevesebb az orvosi javaslat a gyógykúrára. A Fővárosi Fürdőigazgatóság három fürdőjében, a Széchenyiben, a Lukácsban és a Rudasban változatlanul működnek ivókutak. A Rudas fürdő Hungária forrásának a vizét továbbra is a Fővárosi Ásvány- és Jégipari Vállalat palackozza. Kevesen tudják, hogy az üdítő víz gyógyít is. A Fürdőigazgatóság az utóbbi időben több kísérletet tett arra — belföldi és külföldi vonatkozásban — hogy maga palackoztassa, illetve forgalmazza gyógyvizeit. Az eredmény: a közeljövőben valószínűleg forgalomba kerül a csillaghegyi ásványvíz szénsavval dúsítva, a Hungarovin szentendrei Márka-üzemének palackozásában. A gyógyvíz, különösen „budapesti" mennyiségben és minőségben ritka természeti kincs, amelynek minél teljesebb hasznosítása nemzeti érdek. A gyógyítás, a fővárosi termálvizek kihasználása érdekében kézenfekvő a nemzetközi együttműködés, hogy minél több gyógyszálló és fürdő építésére kerülhessen sor Budapesten. DR. BECK BÉLA 11