Budapest, 1985. (23. évfolyam)
6. szám május - Dr. Mádai Lajos: Ma már csak történelem a kolera
MA MÁR CSAK TÖRTÉNELEM A KOLERA A kolera egy ideig ismeretlen kórokozói évezredeken át Indiában — a Ganges és az Irrawaldy torkolatvidékén — tenyésztek, és igen súlyos járványokat okoztak az ott élő népek körében. A betegség a gőzhajózás és a vasúti közlekedés fejlődésével került át Európába és a többi kontinensre. A kolera lefolyása igen súlyos. A kórokozók, elterjedvén a gyomorban és bélrendszerben, szűnni nem akaró hányást és rizsiészerű székletet okoznak, s ez a vérkeringés lassulásához, a máj, epe és a lép működésének gyors bénulásához, gyakran a szervezet kiszáradásához vezet. Egy müncheni orvosi statisztika szerint az 1873—74-es kolerajárványkor az elhunytak 73 százaléka az első tünet felismerésétől számítva mindössze csak 3 (!) napig tudott ellenállni a gyilkos kórnak. Az ázsiai kolera hét, több kontinensre, illetve az egész világra kiterjedő járványt okozott; ebből öt 1816 és 1895 között zajlott le. A világ népessége még az Újkorban is igen lassú ütemben gyarapodott. Európa számos országában a 19. század derekán a 40 ezrelékes születési arányszám ellenére, a magas halandóság következtében igen alacsony a népességszaporodás. A fejletlen mezőgazdaság, a gyakori elemi csapások okozta károk, az állatállományt pusztító betegségek miatt rosszul táplált emberiség szervezetének ellenálló képessége gyenge volt, különösen a fertőző betegségekkel szemben bizonyult védtelennek. Hozzájárultak a magas halandósághoz az alacsony műveltségi szint és a rossz higiénés viszonyok is. Nem beszélve az orvostudomány kezdetlegességéről. A hosszú és pusztító háborúk és a gyakran halandósági csúcsot okozó járványok ugyancsak hatottak a népességszám alakulására. A legveszedelmesebb fertőző betegségek egyike, a pestis — a rettegett „fekete halál" — a 18. században megszűnt a civilizált országokban. A 18. század végén a védőoltás felfedezésével a himlőt is megszelídítették. A 19. század elején váratlanul új gyilkos kór, az ázsiai kolera köszöntött az emberiségre. Magyarországon 11 kolerajárványt jegyeztek fel, az első 1831—32-ben volt, az utolsó 1916-ban. Ezek a járványok igen súlyosan érintették a Budapest mai területén élt lakosságot. A nyolc kolerajárványos évben országosan 550 ezerrel, Budapesten 23 ezerrel többen haltak meg, mint azokban az években, amikor nem pusztított járvány. A főváros általános halandóságának arányszámai kolerajárványos években általában hasonlóak az országoshoz. Kivéve az 1836-os és 1866-os évet, amikor Budapesten a halálozási arányszám nagyobb, és a 1872— 73-ast, amikor viszont kisebb volt az országosnál. Az 1831 és 1873 közötti időszakban az általános halandóság döbbenetes mértékű emelkedése figyelhető meg az ország mai és a főváros jelenlegi területén. A kolera súlyosságát jelzi, hogy a betegeknek csak a fele maradt életben, s akik megmenekültek, azok teljes felépülése is hosszú hónapokig tartott. Az 1831—32. évi, első nagy kolerajárványkor még sem a lakosságnak, sem az orvosoknak nem volt tapasztalatuk a veszedelmes ázsiai kórról. A 71,5 százalékos letalitási arányszám azonban nemcsak a rendkívül nagy halandóság következménye, hanem feltehetően azzal is magyarázható, hogy ekkor még nem jelentettek be minden megbetegedést. Az első nagy hazai kolerajárvány Oroszországból csapott át Magyarország területére, és az egész országban elterjedt. Budapesten 1831. július 14-én lángolt fel és szeptember 22-ig tartott a szörnyű betegség. A budai királyi Helytartótanács, József nádorral az élén, kolerakerületekre osztotta az országot. A fővárosban Mednyánszky Alajos királyi biztosra hárult a feladat, hogy az egészségügyi személyzet számára szigorú óv- és védintézkedéseket rendeljen el; ezenkívül záróvonal létesítését határozta el, hogy megakadályozza a kórokozók behurcolását. Pesten pánik tört ki, és a dühöngő városlakók vállukra vévén a kocsijából kiemelt Stáhly Ignác orvosprofesszort arra kényszerítették, hogy hangosan kiáltsa: „Nincs kolera, nincs kolera..." Hiába akartak hazautazni az egyetemi hallgatók nyári szabadságra, a várost senki sem hagyhatta el. Az elkeseredés nőttön-nőtt, az ifjúság valóságos rohamra indult a záróvonalakat védő katonaság ellen, akik használták fegyvereiket. A sortűz és néhány ágyúlövés után többen elvéreztek a pesti utca kövein, mia- •'T1 '1 ^ latt a városban újabb és újabb áldozatokat ragadott el a kolera. Pólya József főorvos közölte, hogy a Rókus Kórházban ápolt betegek közül több mint kétszázan haltak meg kolerában. Az első nagy európai kolerajárvány Magyarországon okozta a legnagyobb emberveszteséget. A mai országterületen 1831-ben 37 ezrelék, az Osztrák Császári Birodalomban 10,1 ezrelék. Franciaországban 2,9 ezrelék volt az összes halálozási többlet, azaz ennyivel többen haláloztak el, mint az azt megelőző, járvány nélküli években. 1831-ben a halálozási többlet Budapest mai területén 25 ezrelék volt; Bécsben 1832-ben — Woytinsky közlése — csupán 6 ezrelék, ellenben Párizsban 55 (!) ezrelék. A kolerajárvány az egész korabeli társadalmat megrengette a történelmi országterületen — Erdély és Horvát-Szlavonország nélkül 236 ezren lettek áldozatai. Röviddel ezután, 1835—36-ban újból betört a betegség az Adriai-tenger felől. Noha az akkori járvány nem terjedt ki az egész országra, mégis 42 ezer embert — ebből 1400 főt Budapest mai területéről — költöztetett idő előtt sírba. Az 1848—49-es világméretű kolerajárvány hullámai hazánkon is végigsöpörtek. Ismét Oroszország felől hurcolták be a kórokozókat. A Kossuth Hírlapja című újság (1848. július 23.) közölte a titokba Moldovába kiküldött Tasnády Károly jelentését: az orosz csapatok átkelvén a Prut folyón, magukkal hozták a kolerát. A cári csapatokat Iasiban szállásolták el, s a város 60 ezer lakosából két hét alatt 5600-at elragadott a betegség. Az akkori közlekedési viszonyok miatt két hónapra volt szükség, hogy a járvány a keleti határszélektől elérje az ország központját. A riasztó hírek és a szomorú emlékek hatására a főváros lakossága ismét nyugtalankodni kezdett. Sokan — akik ebben vélték felfedezni a betegség terjedésének okát — az élelmiszerüzletek bezárását követelték. Erre nem került sor, viszont Klauzál Gábor kinevezett egy kolera elleni országos bizottságot, amelynek tagja volt Pólya József és Bene Ferenc orvosprofesszor. Azonban ők sem tudtak mit tenni, „Védekezés" a kolera ellen, ahogyan azt az 1830-as években elképzelték 12
