Budapest, 1985. (23. évfolyam)

6. szám május - Dóka Klára: A vízellátás kezdetei

A VÍZELLÁTÁS KEZDETEI A városlakók vízellátásának évezredes története van. Fővárosunkban a rómaiak létesítették az első „vízvezetéket". A mai Római-fürdő területén lévő forrásokból öt kilométer hosszú aquaductusban juttatták az éltető vizet Aquincumba. A budai Várba már 1416-ban Duna-vizet vezettek, majd a 15. század végétől egyes budai források vizét is felhasználták a királyi udvar és a polgárváros ellátására. A törökök továbbfejlesztették a taposószivattyús rendszerrel és a közlekedőedények elvén működő vízvezetékeket, azonban ezek jó része a Vár 1686-os ostroma alatt elpusztult. A 18. század elejétől fokozatosan újjáépítették a forrásvizet felhasználó és a Duna-vizet szállító vezetékeket, sőt, 1831-ben és 1855—56-ban sor került bővítésekre is. Különösen fontos szerepet játszottak a vízszolgáltatásban a Sváb-hegy kútjai, valamint a XII. kerület Béla király úti Városkút. A Svábhegyről fenyőfából és ólomból készült csövekben vezették a vizet a Várba, ahol a lakosság a Dísz téri és Szentháromság téri márványkutakból jutott hozzá. A Dunából a vízkivétel a mai Clark Ádám térnél történt. A múlt század második felétől a gőzerővel működő szivattyútelep kapacitása 1341 köbméter volt naponta. Pest középkori vízvezetékét a volt Ludovika Akadémia helyén fakadó forrás, az Illés-kút táplálta, ezt azonban a török kiűzése után nem építették újjá. A 18. század elején a lakosság jelentős része a mainál sokkal tisztább Dunából jutott vízhez. Sokan puttonyban hordták a vizet a folyóból, és a tehetősebb polgárok megvették az egyre nagyobb számban megjelenő ,,vizesemberek" portékáját. A szegényebb lakosság a Dunától távolabb fekvő, egyre gyarapodó lakosságú külvárosokban élt, s ásott kutak vizét itta. A geológiai adottságoknak megfelelően a talajvíz egészen közel volt a felszínhez, viszont a talaj laza szerkezete miatti leszivárgásoktól szennyeződött. A 19. század második felében Pest lakosságának száma ugrásszerűen megnövekedett, és a bal parti település az ország legdinamikusabban fejlődő városa lett. Míg 1850-ben körülbelül 100 ezer lakója volt, húsz év múlva ez a szám megduplázódott. A szegényebb munkás-és napszámosréteg a külvárosokban zsúfolódott össze, ahol a köztisztaság fenntartása, az alapvető higiéniai körülmények megteremtése is problémát okozott. így az orvostudomány fejlődése és bizonyos egészségügyi rendszabályok ellenére előfordultak járványok. Az 1850-es évektől egyre nehezebbé vált az ipar vízellátása. A gyárak és a kézműves műhelyek száma megnőtt, igen sok volt a vízigényes szeszgyár, serfőzde és egyéb élelmiszeripari üzem. 1870-ben Pesten tíz gőzmalom üzemelt, és a gyárakban összesen 185 gőzgép működött. Pest város tanácsa a budai vízmű felújítása után, 1856-ban kezdett foglalkozni vízvezeték építésének gondolatával. Az első terv elkészítésére az Osztrák Mérnök Egyesület elnökét, Ludwig Förstert kérték fel, majd ezt követően Ottmayer Antal nyugalmazott egyetemi dékán nyújtotta be vízműről szóló memorandumát, és részvénytársaság alakítását szorgalmazta. Mindketten felszíni vízkivételt javasoltak a Dunából, szűrőberendezés építésével. 1861-ben Siklósy Károly, volt városi főorvos jelentkezett, aki a Rákos-patak torkolatánál lévő forrásból akarta ellátni a várost ivóvízzel. 1862-ben a pesti tanácsnál bizottmányt neveztek ki a beérkezett tervek elbírálására. Viták voltak, hogy közköltségen építsen-e vízművet a város, vagy részvénytársaság szervezésével. Mivel a pénzük kevés volt, célszerűbbnek találták részvénytársaság létrehozását. 1863-ban Pollák Gyula vasúti mérnök nyújtotta be tervezetét, ő a Duna partján létesítendő szűrőkutakból akarta kiemelni a vizet. Hasonló megoldást javasolt Bürgermeister Antal, pesti kútmester is, aki parti kutakból, gőzgépek alkalmazásával kívánta megoldani a folyamatos vízellátást. A nagy teljesítményű szivattyúk és gőzgépek számára négytornyú, a városképbe illő gépházat tervezett. Az 1860-as években nem volt általánosan elfogadott a parti kutak ásása és a természetes szűrés elve. 1863-ban jelentkezett a pesti tanácsnál két angol mérnök, Grissel és Docraw felszíni vízkivételen és mesterséges szűrésen alapuló tervezetével, amely az előzetes elképzelések közül a leginkább figyelembe vette a város fejlődését. A vízvezetéki bizottmány munkálatai a részletes tervek és költségvetések ellenére sem haladtak előre. Részvénytársaságot csak megfele-2