Budapest, 1985. (23. évfolyam)

5. szám április - Hollós László: Korszerű csomópont Angyalföld szívében

elő a budapesti metróépítés történetében. A környe­zet rendezésére a Budapesti Pártbizottság és a Fővá­rosi Tanács vezetői is nagy súlyt fektettek. Erre az évre már csak bizonyos kertészeti munkák és az ap­róbb hiányosságok pótlása maradt. A XIII. kerületi Tanács és az IKV programjának megfelelően sor ke­rült a beruházások környékén az épületek felújításá­ra is. — Mennyire tekinthető korszerűnek ez a csomó­pont? — Európai mércével is korszerűnek mondható. Ezt abból is lehet mérni, hogy egy-két apróbb prob­lémától eltekintve nem érkezett hozzánk panasz. A lakosság örömmel fogadta a változásokat. Bár a csomópont elkészült, a térség közlekedése közel sem tekinthető véglegesnek. Szeretnénk folytatni a Váci út alatt az észak-déli metró építését. A tervek sze­rint, az újpesti Bajcsy-Zsilinszky útnál lenne a kö­vetkező szakasz vége. Ezzel párhuzamosan a Váci út felszínének rendezésére is sor kerül. Folytatódik a Hungária körút átépítése, az első ütemben az M 3-as autópálya csomópontjáig. A tervek szerint 1988-ra a Kerepesi útig elkészül a Hungária körút. Várható­an 1985 második felére átadjuk a Vidám Park mel­letti új közúti felüljárót, s a régit a következő év vé­géig felújítjuk. Remélhetőleg, 1988-ban a Kerepesi útig közlekedik az l-es gyorsvillamos. Típus csomópont — újdonságokkal A csomópont felszíni rendezési és forgalomtechni­kai terveit a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat készítette. Szécsényi-Nagy Lászlót, a FŐMTERV irányító tervezőjét először a tervezés szempontjairól kérdeztem. — Olyan csomópontot kellett terveznünk, amely minden irányú kapcsolatot létesít a közlekedési há­lózattal. Lényegében biztosítanunk kellett a 2. sz. főút és a Hungária-körgyűrű zavartalan kapcsola­tát. Ez tipikus csomópont, a tervezés bonyolultságát inkább az okozta, hogy az engedélyezési tervtől a ki­viteli tervig megváltozott a metró magassági vonal­vezetése. Emiatt néhány dolgot át kellett tervez­nünk. Körülbelül egy méterrel emelkedett a csomó­pont magassága, s megváltozott az Árpád-híd pillér­kiosztása. A legnagyobb tervmódosulások az aluljá­róval kapcsolatban voltak. A térség talajmechanikai 11

Next

/
Thumbnails
Contents